Devin Townsend – „Ez az album teljesen más, mint amit eddig valaha is készítettem!”

írta karpatisz | 2019.01.17.

A kiváló zenész egy rövid telefonos videón keresztül adta a világ tudomására, hogy márciusban új albummal jelentkezik, ami az ’Empath’ címet kapta.

 

 

Az utóbbi évek sikere odáig vezette Devin Townsendet, hogy nagyon tudatosan irányíthatta a zenei kreativitását. Erre a legjobb példa a 2012-es teltházas londoni koncertet megörökítő ’The Retinal Circus’, vagy épp a tavaly megjelent ’Ocean Machine - Live At The Ancient Roman Theatre Plovdiv’ címmel kiadott DVD is. Ezeknek a sikerére alapozva jutott el Devin oda, hogy az ’Empath’ albumot úgy tudta megírni, hogy egyik zenei stílusba sem igazodott bele. Devin mellett kiváló zenészek vettek részt a munkálatokban: Mike Keneally (zenei rendező), Morgan Ågren, Anup Sastry, Samus Paulicelli, Nathan Navarro, Elliot Desgagnés, Steve Vai, Chad Kroeger, Anneke Van Giersbergen, Ché Aimee Dorval, Ryan Dahle és az Elektra Women's Choir. Az album írásának folyamatát egy dokumentumfilm-sorozaton keresztül mutatják majd be.

Devin állandó partnere, az InsideOut Music is reagált a bejelentésre. Ők azt is hozzátették, hogy március 29-én lát napvilágot az újdonság az alábbi borítóval és dalokkal. Természetesen a CD-n kívül limitált kiadású 2 CD-s változat is készül (egy teljes lemeznyi bónusszal kiegészül a nagylemez), valamint 2LP+CD és digitális formátumokban is elérhető lesz az ’Empath’.

A szerző így nyilatkozott a friss anyagáról: „Helló mindenkinek, itt Devin Townsend! Ezúton szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy közel másfél év munka után elkészült az ’Empath’. Ez az album érdekes pszichológiai és technikai útra vitt el. Az írási folyamatot dokumentáltuk, és egy sorozatban szeretnénk majd megmutatni minden egyes emelkedőjével és buktatójával együtt. Ez az album teljesen más, mint amit eddig valaha is készítettem. Szerettem volna azokat az embereket meghívni rá, akiket megkívánt. Azt hiszem, különleges módon kell majd ezt az anyagot kezelni!”

’Empath’ dallista:

01. Castaway
02. Genesis
03. Spirits Will Collide
04. Evermore
05. Sprite
06. Hear Me
07. Why
08. Borderlands
09. Requiem
10. Singularity Part 1 - Adrift
11. Singularity Part 2 - I Am I
12. Singularity Part 3 - There Be Monsters
13. Singularity Part 4 - Curious Gods
14. Singularity Part 5 - Silicon Scientists
15. Singularity Part 6 - Here Comes The Sun

Legutóbbi hozzászólások