Glenn Hughes – Novemberben lesz új album

írta Bigfoot | 2016.09.03.

Forr a levegő a muzsikus körül, hiszen nemrég bejelentették, hogy négy év kihagyás után aktivizálja magát a Black Country Communion, a múltkor kiderült, Ritchie Blackmore is megkörnyékezte, egy ideje pedig ezerrel promotálja nemsokára megjelenő albumát.

 

 

Korábban már írtuk, az egykori Deep Purple énekes-basszusgitáros kemény zenét ígér új lemezén. Most megerősítette mindezt, és nyilvánosságra került a cím és a pontos kiadási dátum is. Ezek szerint Glenn Hughes ’Resonate’ című LP-je november negyedikén fog megjelenni az alábbi borítóval a Frontiers Music gondozásában.

„Ez az első ilyen albumom. Egy rockalbum rockrajongóknak, kemény lesz – így az alkotó beharangzója, aztán hozzátette: Tudnotok kell, hogy ez egy tényleges visszatérés a rockzenéhez. Sokféle zenét játszottam: funkost, groove-ost, soulost, persze a rockzenén belül. Azonban ez a mostani valószínű a legkeményebb, amit az elmúlt huszonöt évben készítettem. Akad egy kis agresszió benne, és minden egyes rohadt felvétel könyörög, hogy élőben játszhassam.”

Legutóbb 2008-ban jelentek meg új dalok ’First Underground Nuclear Kitchen’ címmel. 

Legutóbbi hozzászólások