Poison – Bret Michaels szerint Rikki Rockett felépülése után megindulnak

írta TAZ | 2016.04.21.

Az elmúlt hónapokban többször is nyilatkozott a Poison fellendüléséről a frontember, most pedig azt állítja, hogy Rikki felépülése után mindenképpen koncertezni fognak.

 

 

„Jelenleg mindannyian Rikkiért és az egészségéért imádkozunk. Reméljük, hogy jobban lesz, most ez az elsődleges – mondta Bret Michaels Eddie Trunknak. – „Nagyon keményen dolgozik, de úgy gondolom, ha minden rendben alakul – és ez így is lesz –, akkor a közeljövőben elindulunk és adunk pár elképesztő koncertet közösen. Hálás vagyok minden egyes közösen töltött percért, és azokért is, amiket együtt fogunk tölteni. Nem vagyok egy megkeseredett ember, hanem boldog vagyok amiatt, amit kaptam, és a csodálatos időkért, amiket együtt töltöttünk. Remélhetőleg a jövőben ezt folytathatjuk, de ha nem, ez akkor is egy nagyszerű utazás volt.”

Az énekes pár hete azt nyilatkozta, hogy minden kétséget kizáróan visszatérnek, hónapokkal ezelőtt pedig legalább 10 jubileumi koncertet ígért. Jelenleg azonban – ahogy Michaels is elmondta – az a legfontosabb, hogy Rikki Rockett dobos felgyógyuljon súlyos betegségéből.

Legutóbbi hozzászólások