Rikki Rockett – Rákkal harcol a Poison dobosa

írta TAZ | 2015.12.17.

Bruce Dickinsonhoz hasonlóan, a Poison dobosánál is szájrákot diagnosztizáltak, mát túl is esett kilenc kör kemoterápiás, valamint hét hétnyi sugárkezelésen.

 

 

A Poison és a Devil City Angels dobosa, az 54 éves Rikki Rockett meglepő dolgokat árult el a minap Eddie Trunk rádióműsorában egészségi állapotával kapcsolatban: „Júniusban rosszul lettem, volt ez a megfázásom szörnyű torokfájással, ami miatt megvizsgáltak és biopszián is voltam, de semmi sem került elő. Majd végül az egyik orvos csinált egy biopsziát, vetett rá egy pillantást és közölte, hogy szerinte szájrákom van. Egy daganat volt a nyelvem hátsó részén. Ez nagyon hasonló ahhoz, ami Bruce Dickinsonnak, Michael Douglasnek és amennyire tudom, Tom Hamiltonnak is volt, bár nála a részleteket nem ismerem annyira. Két szomszédos nyirokcsomóra is átterjedt, ami ebben az esetben tipikus, ráadásul kilencven százalékban ebből derül ki, hogy ilyen betegséged van. Amikor az összes orvos ott volt, akkor az első leült mellém, a szemembe nézett, majd azt mondta, egész életemben remek egészségi állapotnak örvendtem, de pokoli rákot szedtem össze magamnak. Nagyon jól kezelhető, jól gyógyítható, de rohadt nehéz és fájdalmas lesz eltüntetni.”

Mielőbbi jobbulást Rikki!

Legutóbbi hozzászólások