Myles Kennedy – Jövőre jön a ’Year Of The Tiger’

írta TAZ | 2017.11.24.

A Napalm Recordsnál jelenik meg Myles Kennedy első szólólemeze, azonban ez nem az az anyag, melyen évek óta dolgozott az Alter Bridge frontembere, mivel azt szinte teljes egészében félretette.

„A lemez azt a történetet dokumentálja, amikor az apám elhunyt kiskoromban, elmeséli, mi történt édesanyámmal, a testvéremmel és velem. Szóval ez egy konceptlemez az elejétől a végéig.” – mondta Myles Kennedy a ’Year Of The Tiger’ című album hátteréről.

Az anyag a Napalm Recordsnál jelenik meg 2018-ban, azonban ez nem az a lemez, melyen hosszú ideje dolgozott, ugyanis azt félretette: „Amikor befejeztem, hátrébb kellet lépnem, hogy új perspektívából szemlélhessem a dolgokat, és akkor azt mondtam: »Tudod mit? Őszintének kell lenned magadhoz dalszerzőként. Ez az, ahol most tartasz? Nem. Ez az, amivel szeretnéd képviselni azt, ahol jelenleg tartasz? Nem.« Nehéz döntés volt számomra, mert rengeteg munkát fektettem bele. És nem csak munkát, hanem időt ás pénzt, ennek ellenére úgy érzetem, hogy félre kell dobnom és újrakezdenem. Úgyhogy elkezdetem írni előző év végén és idén év elején, és szerencsére rengeteg ötlet közül válogathattam.”

Ennek ellenére egy dalt mégis újravett Myles a régiek közül, melyet ismét felépített az elejétől a végéig. A Michael "Elvis" Baskette producerrel készült album Kennedy szerint sokkal bluesosabb, mint eddigi munkái, és ezúttal elkanyarodott a high gain szerű megszólalástól. Mindennek tetejébe sokféle hangszer, így mandolin, bendzsó, lap steel és rezonátoros gitár is hallható majd az anyagon.

Kennedy nemrég járt nálunk az Alter Bridge-dzsel, a koncertről ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…