Myles Kennedy – Készül a második szólólemeze is

írta TAZ | 2017.02.07.

Ugyan még az első sem jelent meg, de már második önálló anyagán dolgozik az Alter Bridge énekes-gitárosa.

 

 

„Az első szólólemez valami olyan dolog, amit évekkel ezelőtt kezdtem el, azonban nem volt időm befejezni. Tavaly azonban elkészült keveréssel és mindennel együtt, úgyhogy elkezdtem írni egy másikat.” – nyilatkozta Myles Kennedy második szólóalbumáról. Az énekesnek egyébként még az első lemeze sem jelent meg, melyen évekig dolgozott.

Az albumok zenei vonaláról egyébként így nyilatkozott Myles: „Ezek a dalok nem olyan rifforientáltak, mint az Alter Bridge szerzeményei. Az énekes-dalszerző vonalat szeretném megközelíteni, mivel néhány kedvenc albumomon is csak egy srác és egy gitár hallható, mint például Robert Johnson és Chris Whitley lemezei. Valami ehhez hasonlót szeretnék kipróbálni. Az első albumon több réteg volt a gitár mellett, azonban ezen az új dolgon a legjobbat próbálom nyújtani, hogy minél jobban csupasz, organikus és nyers maradjon.”

Legutóbbi hozzászólások