Hero: Immortal
írta Adamwarlock | 2009.07.12.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nehéz manapság eredetit alkotni, vagy, ahogy az idősebb generáció előszeretettel hangoztatja: ,,nincs új a Nap alatt". Sokan rácáfoltak erre az állításra, elég, ha csak az idei év metal termését vizslatjuk. Michael Hero svéd, énekes-gitáros egész munkássága során újat akart csempészni a Nap alá. A svéd zenész első projektje, a Sons of Thunder tartalmazott élvezetes momentumokat, de néhány extrém próbálkozásuk előtt mind a szakma, mind a kritikusok, de még a rajongók is értetlenül álltak. Az alapvetően thrash és power fúziójának stílusában működő együttes teljesen amatőr módon keverte műfajába a rap és a keresztény rock elemeit. Mondjuk, lehet ezt jól csinálni, lásd Faith No More (mármint a rap rész), de a Sons of Thunder elbukott ebben a kilátástalan küzdelemben. Michael nem adta fel, és megalapította saját magáról elnevezett csapatát a Hero-t. Ismét nagy hibát követett el azzal, hogy különböző műfajok összekotyvasztásával próbálkozott, mint anno Iván Vlagyimirovics Micsurin a Szovjetunióban tette ezt különböző gyümölcs- és fafajtákkal, aminek egyedi, de nem egyszer félresikerült keverékek lettek az eredményei. A Hero 2006-os albuma, a Bless This Nation is egy ilyen micsurini, félresikerült hibrid lett, bizarr elegye a hard rock-nak, a blues-nak, a groove-nak és a funknak. El is jutottunk 2009-hez, amikor is megjelent az Immortal. Az első, egyben címadó szám egyből azt a látszatot keltette, hogy Michael barátunk nem tanulta meg régi kudarcai leckéjét. A döngő riffek mellé az érthetetlen módon betett hangosbeszélő effekt teljesen fölösleges. A Blood Red Roses kifejezetten átlagosnak mondható alkotás lett, érdekes hard rock riffel és nem túl fülbemászó refrénnel. Az első két szám sem volt éppenséggel lazulós, de a R.I.P. hangfalakat szétrobbantó erővel indít, ami pozitív dolog számomra, de nem emeli fel a számot ,,felejthető" kategória fölé (ahogyan a közbevágott hörgések sem teszik). Ezzel szemben a Punch int he Face már elég kellemesre sikerült, lassú kezdésével, energiabombához hasonló feltámadásával már kapott tőlem egy szemöldökfelhúzást. A szintetizátor bekapcsolódása kifejezetten jót tett ennek a muzsikának. Ezt követően le a kalappal az együttes előtt. Az Imagine This kopogó zongora-ballada, amit az album legdögösebb száma a Gasoline követ. Hero hangja erre a számra tétetett a torkába. Erőteljesen, kitűnő díszítésekkel kíséri a dalt. Mindent elkaptak benne, a gitártémától kezdve a zseniális refrénig. Ez évben az egyik legjobban sikerült számnak tartom műfajtól függetlenül. Itt jegyezném meg, hogy főhősünk gitárjátéka mennyire hasonlít Jorn Viggo Lofstad művészetéhez. Ezek a svédek... A Funeral of Death is ezt a vonalat viszi tovább, az előző számhoz hasonló színvonalon: remek, modern hard rock dallamok, és egy csipetnyi kísérletező kedv, ugyanis a ,,Hős" most mintha Chris Isaac-et utánozná énekstílusban, nem is rosszul tegyük hozzá. A When November Falls kellemes akusztikus balladáját követi, egy a '80-as évek stílusát idéző, pörgős nóta, a Rock the World. Összességében Michael Hero sokat fejlődött. Rájött, hogy nem kell mindig ,,újat hozni a Nap alá", de, hogy még egy elcsépelt szólást említsek: ráébredt, hogy a kevesebb több. Bár az album első fele nem sikerült túlságosan, a folytatásért mindenképp megéri hallgatni az Immortalt. Előző albumukhoz képest kreatívabb, érettebb anyag, melyet a jól elkapott gitárszólók és Michael kellemes baritonja tesz emlékezetessé (még a dobhangzásra kellene egy kevés izom, hogy minden stimmeljen). Sajnos nem lehet szemet hunyni a lemez kezdeti megbicsaklásai fölött, ezért a relatíve alacsony pontszám (bár az álmoskönyv szerint a 6 pont már a ,,jó"-t jelenti).
Legutóbbi hozzászólások