Trick Or Treat: Tin Soldiers
írta MMarton88 | 2009.06.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nem igazán merek barátkozni a másodvonal alatti europower bandákkal, de nemrégiben kellemes csalódás ért a Nostradameussal kapcsolatban, így úgy gondoltam, hogy adok a stílusnak egy esélyt, mellyel a Trick or Treat nevű olasz csapat második, Tin Soldiers című.albumának sikerült élni. A modenai együttes 2002-ben alakult, eredetileg egy Helloween emlékzenekarként, ám hamar szerettek volna saját nótákkal is előállni, nyilván a kedvenceik által kitaposott ösvényen. Ennek eredménye lett a Like Donald Duck demo 2004-ben, melynek "happy metalja" kedvező visszhangra talált a kritikusok körében, így nemsokára érkezett a debütáló album, az Evil Needs Candy Too. A zene minősége továbbra is nívós maradt, úgyhogy itt a folytatás. S ha már lúd, legyen kövér, sikerült vendégszereplésre kérni a Vision Divineból ismert Michael Luppit, valamint a nagy kedvencet, Michael Kiskét! Valahol bájos dolognak tartom ezt a történetet, valamint ennek tükrében azt, hogy a fiúk szeretnék a nagy példaképeik muzsikáját nyomni (s remélem nem úgy, mint az Edguynak, kikkel ellentétben ez a vágyuk tartós is lesz). A végeredmény pedig meglepően jó! Nyilván, nem a stílus etalonját készítették el, de egy minőségi, igényes, megszólalásában is remek korongot tettek le az asztalra a talján legények, ami bármelyik tökfej rajongót heves léggitározásra késztethet. A muzsika alapja az europower két mérföldköve, az I-es és a II-es Keeper lemez, bár a dalszerzői nívó sajnos nem tudja utolérni, a Hansen/Weikath slágerduó által felállított szintet. Mindazonáltal, a végeredmény rendkívül szimpatikus. Már az első kislemez nóta, a Paper Dragon is király! Azonnal indul a duplázó, s a csapat sok erőssége elővillan, rögtön a CD első percei alatt. Szédületes tempó, remek melódiák a gitáron, valamint egy, a stílus pacsirtái közé nagyszerűen beillő, sok helyen Michael Kiskét idéző orgánum garantálja a hallgatók elégedett bólintását. Sőt, van itt még valami, a játékosság. Ugye ez a jellemző már a Helloweenre is igaz volt (sőt, a mai napig is érvényes), ám a Trick or Treat megpróbálja a zenének ezt az oldalát még inkább előtérbe tolni. Erre már utalnak a cukorka formájú/festésű hangszerek, valamint a megelevenedő játékokkal kapcsolatos koncepció is. Nem állítom, hogy ez a gyerekszoba/játékbolt image a leginkább passzoló a heavy metalhoz, mégis könnyen megszerettetheti magát az emberrel a nóták hallgatása közben, s a dalok hangulata gyakran illik a kedves játékok mesés világához. Jókedv, pajkosság árad a muzsikából, éppen ezért találó rá a happy metal kifejezés. A másik erős oldala a srácoknak zenéjük egy picit más komponenséből ered. Nagyon jó dalokat képesek írni a melodikus metal stílusban is, sőt! A legjobb szám a Tin Soldiersen, a Michael Luppi által énekelt Take Your Chance! Fogós refrén, király dallamok, számomra ez a csúcs, az elmúlt évek egyik legjobb melodikus metal dala. Aztán hasonló stílusban fogant a Hello Moon is, szintén emlékezetes, már csak azért is, mert a mester, Michael Kiske tiszteletét teszi benne, s újfent nem kell szégyenkeznie. Bárcsak tudna ő is legalább ilyen jó nótákat írni! Másik vendégszereplése a gyönyörű, Tears Against Your Smile. A szolid akusztikus bevezetőből, nagy ívű power balladává terebélyesedő opus, szintén csúcspont, ráadásul rendkívül jól előhozza a Kiske hangjában rejlő csodát, mely még ma is a rockszíntér egyik legkiemelkedőbb pacsirtájává teszi őt. Jó érzékkel gondoskodtak a fiúk arról is, hogy ne legyen uncsi a Tin Soldiers. A fent felsorolt, melodikusabb hangvételű szerzemények úgy bújnak meg a szélvész power témák közt, hogy ne váljon egysíkúvá a korong. Ezek közül a már tárgyalt Paper Dragon, a Freedom, valamint a Final Destination a jobban sikerültek. Ügyesen bánnak a fiúk a sablonos panelekkel, jól illesztgetik őket, s ha valakit az egyéniség csaknem teljes hiánya nem zavar, valamint szívesen hallgatja sokadszorra is a gyakran már elcsépeltnek tűnt megoldásokat, az nagy örömét fogja lelni ezen szerzeményekben is. Mondjuk a refrének tekintetében, lehetne még egy picit erősíteni, de így is bőven az átlag fölé sorolandó a talján ötös. A pajkosság, játékos hangnem leginkább a Loser Songban teljesedik ki, könnyen elképzelhető, hogy sokaknak a gyakran bohókás dallamokkal teletűzdelt tétel lesz a kedvenc. A címadó két részben érkezik, a Tin Soldiers első része egy instrumentális felvezetés, a második rész pedig a középtempó és a gyorsaság közt váltakozik. Azért jó látni, hogy míg az Edguy, vagy a Hammerfall utóbbi lemezeit a közepes sebesség dalgyilkos mocsarai uralják, a fiatal olasz legények ezen rettenetnek, csak egy fél számot áldoztak fel, ráadásul azt is úgy, hogy az a végeredmény rovására ne menyjen, inkább csak színesítve, mintsem uralva a dalpalettát..
Legutóbbi hozzászólások