Manowar: Thunder In The Sky (EP)

írta Mike | 2009.06.24.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Magic Circle Music

Weblap: www.manowar.com

Stílus: heavy metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Manowar egy megbí­zható üzem. Mára olyan márkanév, mint az Unicum vagy a téliszalámi, ugyanazt nyújtja most is, mint húsz évvel ezelőtt, sosem kell attól félned, hogy a következő produktum minőségcsökkenéssel járna. Ám mivel e helyütt mégiscsak egy kreatí­v zenekarról beszélünk, szerencsére nem a futószalaggyártás ténye forog fenn (miként a jobb létre szenderült Running Wild pályatársnál, de halottról vagy jót, vagy semmit), í­gy aztán néha-néha megesik az is, hogy a járt útról egy kicsit lekanyarodnak a járatlanért. Ahogy ez a múltkor történt, a "Gods Of War" album esetében; mert legyünk őszinték, a 74 perces korongnak majd' az egyharmada felesleges töltelék vagy álfilmzenézés, amit egy elsőéves informatikus lazán összeránt otthon másnaposan, egy középkategóriás géppel. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy vérkomoly szimfonikus alapokra dünnyögött rá az a szerencsétlen narrátor? Ennélfogva a lemezmegjelenéskor hallatszott némi zúgolódás a szurkolótábor felől, a nagy Joey DeMaio pedig biztosan meghallotta a sirámokat, mert itt ez az új anyag (leánykori nevén EP), amelyen nyoma sincs a se vége, se hossza esti meséknek. Ami van: pőre metál, kérem szépen! (Ettől függetlenül az is elképzelhető, hogy az ez év végére beí­gért stúdióalbumra bónuszként felpakolják János vitéznek a sárkányölő és Iluska-szelí­dí­tő munkásságát taglaló, félórás eposzát, mondjuk The Glorious John Valiant cí­mmel, még ha köze nincs az északi mitológiához.) Mielőtt cinikus és áruló pozőrnek kiált ki a rajongói bázis (tudjuk, hogy szól a fáma: "whimps and posers, leave the hall!"), leszögezem: nincs itt semmi gond, ezek az új számok bivalyerősek, lendületesek, energikusak! Az meg végképp nem lenne elegáns, hogy ezúttal is belekössünk a tipikusan semmitmondó szövegekbe; ez unikális jegy, afféle tartozék, í­gy aztán csak a Manowartól viselek el olyan örökbecsűket, hogy aszongya: "Fight with blood - fight with steel - die with honor - never yield". Mert mondjuk a HammerFallnál már irritál az ilyesmi... A 2007-es munkájuk amolyan Odin istent és a hozzá tartozó, nordikus mí­toszkellékeket illusztráló zenei prospektus volt, imí­gyen a 2009-es folytatás sem lesz másképp: a soron következő nagylemez ("Hammer Of The Gods" lesz a cí­me őnéki) szintén egy égi héroszt húz majd ki a kalapból, jelesül Thort, a pörölyöst. Vele ne pörölj! De vajon mit rejt ez az étvágygerjesztő EP, vagyis: érdemes-e beruházni rá? A válasz egyértelműen: igen! Haladjunk szép sorjában. A borí­tó ennél már csak abban az esetben lenne puritánabb, ha konkrétan nem volna, ez a villámos koncepció nem okoz nagy fejtörést, de legalább nem is késztet röhögésre. Gondolom kb. két percet agyaltak rajta az urak... Ám ahogy minden cécó nélkül berobban a tempós Thunder In The Sky, máris azzal foglalkozunk, a szobában mit tegyünk arrébb, a heveny léggitár-partinak helyet szorí­tandó. Manowarék már '87-ben, a "Fighting The World albumukon olyan hangzást biztosí­tottak, hogy azzal követ lehetne fejteni! Vagy rejtvényt: sokan ugyanis azzal vádolják őket, hogy a stúdióban bizony dobgép veri a taktust, és azt hallani minden CD-n. Scott Columbus pedig szendvicseket készí­t közben? A rémegyszerű Let The Gods Decide nem csupán slágergyanús, hanem maga A Sláger, ráadásul olyan agyoncsépelt riffel megspékelve, amelyért már '80-ban körmöst kaphatott a Judas Priestes Tipton-Downing páros, amikor hatvanhatodjára előállt egy ilyesfélével. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért!) igazi koncerthimnusz lesz belőle, mindenki meglássa! Aztán jön a Father ballada. Az a Father, amely már a megjelenése előtt kisebbfajta kultstátuszt ví­vott ki azzal, hogy az angol alapdal mellett még - í­rd és mondd! - tizenöt különböző nyelven felvették. Köztük magyarul is! Eric Adams kellő felkészültséggel és odafigyeléssel állt a feladathoz, kristálytisztán, érthetően ejtve a szavakat - tehát komolyan vette a dolgot, és ez mindenképpen rokonszenves! Érdemben nyilatkozni nemigen tudok a horvát, a norvég vagy teszem azt a török verzióról (a japánon egyszer-egyszer azért felnyerí­tettem), ám afelől nem lehetnek kétségeink, hogy ugyanolyan alázattal nyúltak azokhoz is. A nóta egyébiránt jellegzetes, szép Manowar-lí­ra némi hősies pátosszal nyakon öntve, többé-kevésbé a Courage/Sword In The Wind-vonalon; ebben ők mindig is nagyok voltak! Itt van még a csatába hí­vó Die With Honor, amelyet tavaly már piacra dobták a "házi" Magic Circle fesztiváljukhoz, illetve a "Kings Of Metal" albumon szereplő The Crown And The Ring mini-operának itt egy újra felvett, kissé átgyúrt változatát hallhatjuk (ez a klasszikus már önmagában tí­zpontos!). Azonban maradt még egy vadonatúj szerzemény, mégpedig a God Or Man. Na, igen! A banda rég zúzott ilyen ifjonti vehemenciával, szilaj power metal ez, mese nincs! Le a kalappal!

Pontszám: 9