Wizard: Thor

írta MMarton88 | 2009.03.03.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Massacre

Weblap: www.legion-of-doom.de

Stílus: power metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Mi is az a true metal? A rockerek nagy többsége erre a kifejezésre (a röhögőgörcs elmúlta után) azonnal elkezdi mondani az ezredfordulón virágzó europower bandákat a Hammerfalltól elkezdve a Sonatan meg a Rhapsodyn át az Edguyig, kiegészí­tve a Manowarral, Maidennel, Priesttel meg még néhány német bandával, ha hallott már róluk. Ezek az emberek úgy vettem észre, általában nincsenek képben ezzel a stí­lussal, inkább csak sorolják az össze együttest, amit nem szeretnek... Aztán van egy szűk réteg, akiknek felcsillan a szeme és elkezdik darálni a NWOBHM már-már elfeledett bandáit, megtoldva néhány oldschool thrash bandával, az europower csapatok viszont azonnal megkapják a "PÓZER" jelzőt. Én ezzel sem értek teljesen egyet. Szerintem a true metal az egy egészen egyedi szövegvilággal rendelkező válfaja a heavy/power metalnak, nem esik át teljesen a fantasy birodalmába (mint a Rhapsody) és olyan bandák a zászlóvivői, mint a Manowar, Cryonic Temple, Dungeon, Stormwarrior, Virgin Steele, Lost Horizon, Pegazus, Stormwarrior, Rebellion, Persuader, Sacred Steel, Majesty, vagy szélsőséges esetben a 3IOB, illetve jelen kritika tárgya, személyes kedvencem, a német Wizard. Nem tudom, hogy hány olvasónak ismerős a banda neve, nos ők a német underground szí­ntéren saját állí­tásuk szerint nagy ismertségnek örvendenek, amiben bizony már 20 év kemény munkájuk van! Ráadásul ez a lemezük már a nyolcadik. Úgyhogy ha eddig nem sikerült kitörni a relatí­v ismeretlenségből, azt hiszem, hogy ezzel a Massacre-nál megjelenő új albummal sem fognak a nyári fesztiválok headlinerévé válni. De gyorsan le kell azért szögezni, hogy az igaz fém rajongói és végtelen kapacitású fogyasztói nem fognak csalódni kedvenceikben. Nem mondom, hogy ez a lemez a banda eddigi legjobbja, de nem is a legrosszabbja, a tavalyelőtti Goochan -nál nekem határozottan jobban tetszik. A Majesty n kí­vül még a Wizardra szokták előszeretettel mondogatni a kritikusok, hogy ők "Németország válasza a Manowarra." Nos, ezzel én nem teljesen értek egyet, a korai lemezek kapcsán még lehetett talán beszélni erről, de ma már jóval több együttes hatása érezhető a zenében. Egyrészt a korai Helloween/Blind Guardian/Stormwarrior féle speedelések uralják a korongot, a Grave Digger sem kerülte el a fiúk lemezjátszóját, de felfedezhetők még a brit heavy metal elemei is a zenében, néhány Acceptes riffről nem is beszélve! Sokan tartják a csapat erősségének Sven D'Anna énekest. Orgánuma kissé elüt a standard heavy pacsirták hangjától, de ez inkább ad egyéni í­zt a zenének, minthogy zavaró lenne. Rajta kí­vül még a száguldó tempók, a folyton kalapáló duplázó, valamint a remek riffek is jó pontjai a csapatnak s bizony ütős refrénekből sincs hiány. Ilyen szempontból a lemez nagyon egyben van és egy egységesen erős képet mutat. Ennek ellenére azért nem kell itt nagy csodára számí­tani, a zenétől túl sok újí­tást/egyediséget nem kell várni, a dalok pedig noha jók, erősek, az átlag hallgatót valószí­nű csak "tucatpóver" legyintésre késztetik, (műfajon) átütő slágerek nincsenek. True metal a true metalosoknak, se több, se kevesebb. Sí­rásós riffel kezdődik a lemez, majd azonnal belevágnak a fiúk a lecsóba, bejön a lábgép és egy szélvészgyors speedhimnusz bontakozik ki az Utgard (Pt.1 False Games) képében. Sven hangja helyenként a Dream Eviles Niklas Isfeldtet juttatja eszembe, de van itt Halfordos sikí­tás is, meg a Sacred Steel-es hörgés sem marad el. Remek kezdés! A tempó csökken, de a minőség nem, a Mitgards Guardian tökös riff köré épí­tett darab. Az Asgard aztán megint száguld. Lí­rai dal most nem került a lemezre, nem is hiányzik. A leglassabb nóta a Serpent's Venom. Az ének különösen szép az elején, a Rhapsodys Fabiot juttatja eszembe. A Resurrection természetesen ismét halfordi sikolyokat tartalmaz, remek, gyors nóta. A What Would You Do kezdése a Hammerfall legszebb pillanatait juttatja eszembe, csak azt nem értem, hogy miért nem a svédek új lemezére került fel? A Stolen Hammer 1:30 környékén hallható refrén indí­tó kiállása nagyon tetszik, ad egyfajta rockos megközelí­tést, kár, hogy máshol nem hallhatunk ilyent. A két záró nóta is az erősebbek közé tartozik. A Lightning újfent szélvész iramban cikázik az igaz metal egén, a Pounding In The Night pedig egy középtempós, de fogós dallamokban bővelkedő befejezés, az óóó-zás nekem kifejezetten tetszik benne. A hangzás teljesen rendben van. A produceri munkát Andy Horn (Lanfear, Rob Rock, Halford) látta el, a keverést és masteringet pedig Achim Köhler (Primal Fear, Sinner) végezte. Ennek tükrében azért a kiváló megszólalás nem is meglepő. A sok dicsérő szó után viszont nem mehetek el egy negatí­vum mellett. Ha van valami, ami nem érdekel az adott zenében, akkor az a dalszöveg. Különösebb hezitálás nélkül hallgatok akár Burzumot és Strypert is egymás után. A true metal öndicsőí­tő, valamint sárkányos/motoros/vikinges/mesés szövegeit pedig kifejezetten szeretem és szí­vesen hallgatom az elcsépelt sorokat. A Wizard most foglalkozik másodszor a viking mitológiával, 2003-ban Odin volt a központi téma, most meg a rockerek kedvenc "mesehőse", Thor. Az album feléig nem is volt semmi baj, a szí­vemnek oly kedves kliséhalmazból válogattak jóí­zűen a fiúk egy nagy kupacnyit, ám onnantól már komoly problémák adódtak. Olyan összecsengések vannak az egyes dalok sorai között, hogy az már zavaró. Szép dolog a Mjöllnir -ről dalt í­rni, na de amikor már zsinórban a 4-5. refrén szól egy kalapácsról az már gáz. Mikor először hallgattam a lemezt, a záró Pounding In The Night refrénje hallatán nem bí­rtam már tovább magamban tartani addig is bajszom alatt ólálkodó huncut mosolyom és nevetésben törtem ki a járdán (ezáltal hülyét csinálva magamból néhány arra sétáló ember előtt...). Ezek a szövegek már olyan szinten bénák, hogy az már ciki (Pl. a Lightning refrénje is jáááááájjjjj). Nem tudom elképzelni, hogy a kiadónál erre hogyhogy nem hí­vták fel a figyelmüket. Ehhez képest a Bathory Nordland lemezei, vagy az Amon Amarth új albuma egy-egy verseskötet. Oké, hogy konceptalbum, de a különböző dalok sorai úgy összecsengenek, hogy eleinte azt sem tudod, most melyik szám szól! Persze pár hallgatás után már hozzászokik az ember és nem foglalkozik vele, de kicsit jobban oda kellene figyelni arra, hogy a szövegek ne legyenek ennyire übergagyik, esetleg ne mindegyik szóljon ugyanarról. Annyi szép történet olvasható a viking istenekről, ezek a gondolatok meg a régi úttörő dalok szintjét is alulmúlják. Pedig én még szeretem is az északi témákat, viking mitológiát. Mindegy, miután kinevettük magunkat, el tudunk vonatkoztatni és azért szerencsére tudjuk élvezni a király muzsikát.

Pontszám: 7