Wolf: Ravenous

írta garael | 2009.02.27.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Century Media

Weblap: www.wolf.nu

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Niklas StíĽlvind - ének, gitár Johannes Losbäck - gitár Anders Modd - basszus Richard Holmgren - dob
Dalcímek
01 Speed On (3:46) 02 Curse You Salem (3:54) 03 Voodoo (4:19) 04 Hail Caesar (3:48) 05 Ravenous (3:59) 06 Mr. Twisted (3:54) 07 Love At First Bite (4:42) 08 Secrets We Keep (4:19) 09 Whisky Psycho Hellions (3:48) 10 Hiding In Shadows (4:52) 11 Blood Angel (6:25)
Értékelés

Az együttes egy ridegfarkas harcos elszántságával rendelkezve alakult meg a stí­lusszegény 1995-ben, hogy aztán a kiadós Maugli seggberúgásától észhez térve csak négy évvel később próbákozzon az első vadászattal. Szerencsére nem kellett új fogásokat bevetni a vad becserkészéséhez: a harci taktikát már réges régen kidolgozták a nyolcvanas években, jóllehet azok hosszú évekre feledésbe merültek, talán ezért is hatott a rádöbbenés ereje az újabb üvöltés hallatán: jé, ilyen még létezik? Igazi, cicomamentes heavy metal a kulcsszó, speed eurovirga, szimfónikus ejakuláció, progos elborulások nélkül, amolyan szemtől szembeni adok-kapok módjára, ahol nem fér meg semmifajta ravaszkodás, a kocsmai bunyók célszerű hatékonyságával és finomságtól mentes módján haladnak előre a dolgok. A dalok a korai, punkosabb Maiden, és a keményebb Judas vonalát követve bombázzák végig a hallgató hallójáratait, sőt, néha egy-egy pillanatra a Megadeth neve is beugorhat, főleg a második, Curse Your Salem c. szerzemény RIP-es időket idéző riffjeit hallván. Ez a kissé tenyeres-talpas attitűd engem az amerikai Cage-re emlékeztet, jóllehet ketreces barátaink egy fokkal keményebb bajnokságban játszanak: nos, ott tapasztaltam még ilyen sallangmentesen true fémillatot, mely meszire űzi a nagyepikát és a "civilizáció" punnyasztó hatását, amihez mindenképpen hozzájárul az instrumentális szekció kompromisszumot nem ismerő hozzáállása is. Szerencsére a csordában viszonylag azonos helyen tanyázik riff és dallam vezér, í­gy az olyan megveszekedett melodiafan is tud kapaszkodót taláni a farkas szőrében, mint én. A szerzemények a banda nevéhez méltó állóképességgel vágtatnak-ügetnek végig az album első felén, s a maga műfajában akár kiemelkedőnek is tartanám őket, ha az énekes nem próbálna meg Halford módjára négy oktávokat ugrálni, olyan képességekkel, mellyekkel inkább a középtartomány urának kellene lennie. Sajnos a dalnokot megtámogató csordavokál csak kiemeli a magasra törő kí­sérletek ügyefogyott voltát, í­gy az olyan, a lemez második felére jellemző, kissé gonosz hangulatot árasztó számok, mint a Secrets We Keep sem tud egy bizonyos szinten átlépni: az eredetinek jónak mondható ötletek majdnem a középszerűség kliséhalmazába zuhannak, ám aki el tud vonatkoztatni az énektől, örömteli perceket is szerezhet magának. A Whisky Psycho Hellions az újkori Halford Bandet idéző dallamai, vagy a Hiding In Shadows érdekes, doomos kezdése persze azért amolyan muzikális vicsorral tudatosí­tja a hallgatóban, hogy van itt kraft, a záró, Blood Angel pedig egyfajta Accept - Judas - Mercyful Fate tisztelgéssel mutat fityiszt a pózőrködni próbáló neopower bandáknak.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások