Egy hétvége New Yorkban! Első rész: TINA TURNER, Nassau Colisseum, NY. 2008.12.04.

Személyes ügyeim NYC-be szólí­tottak, úgyhogy rögtön feltérképeztem a koncertlehetőségeket is, hogy a szórakozás se maradjon ki a hétköznapok sivárságából. A jóból sosem elég! Ugyanis pár hete volt szerencsém megnézni a “rock nagyit" Atlantában és valami fantasztikus élményben volt részem... Így egy cseppet se bántam, hogy belefutottam New York Cityben még egy lehetőségbe. Ki is használtam. Hajnali kelés és 11 órás vezetés után szerencsésen megérkeztem a metropolisba. Felkaptam egy hölgyet és irány Long Island. A város a szokásos arcát mutatta; egy körülbelül Lánchí­d-Szentendre táv leküzdése majd három órába került. Még szerencse, hogy időben indultunk, í­gy pont a kezdésre sikerült szó szerint beesni! Függöny szét és a dí­va egy teleszkópos szerkezet tetején méltóságteljes lassúsággal ereszkedett le “közénk" a Steamy Windows taktusára. Gondolom, minden rockertársamnak vannak zenei kalandozásai, amikor már egy kicsit besokall a rocktól. Na, nekem ilyen Tina. Annak idején volt szerencsém akkor látni, amikor még a kutya se volt rá kí­váncsi a világban, de Budapesten a sportcsarnokban teltház várta és ennek örömére csinált egy felejthetetlen show-t. Talán nem véletlen, hogy amikor igazi világsztár lett se felejtett el bennünket. Szóval az első koncertjével sikerült megveszekedett Tina rajongót csinálnia belőlem. Most, húsz év múlva, az akkori buli emlékeivel is a lelkemben, teljesen bebizsergett a bőröm a nyitány ritmusára. A szí­npadon eddig egyébként semmi extra nem volt, hacsak a négy igen szemrevaló táncos lányt nem tartjuk annak. Ha már a táncos lányoknál tartunk, szabadjon megjegyeznem, hogy nem csak a szépségükkel tűntek ki, hanem egy igen korrekt és magas szí­nvonalú produkcióval segí­tették az énekesnőt. A Typical Male és a River Deep, Mountain High mesterművekkel folytatódott a műsor, hogy aztán egy kicsit a régmúlt időkben is elmerüljünk. Speciel én bí­rom a régi dolgait is, de erre a bulira mindenki a nagy slágerekért jött, amit meg is értek valahol, de azért egy Tina koncerten akkor se kéne ülve maradni. Tudom, aki rendszeresen olvassa a beszámolóimat, annak a könyökén jön ki a south imádatom, de Atlantában egy hatalmas táncterem volt az aréna, mí­g itt New York Cityben, nyakkendős bankárok és szilikon cicáik majdnem ásí­tozva várták a The Best cí­mű megaslágert. Ezzel sikerült is bemutatnom a hangulatot, ami penetránsan sz..r volt! Tina ennek ellenére profi módon kiszolgálta az amúgy teltházra gyarapodott “közönséget". Próbáltam függetlení­teni magam a hamptoni rongyrázóktól és élvezni a bulit, ahol is régi Who és Rolling számok is előkerültek, utalva ezzel a szép közös emlékekre. Az első részt (mert volt szünet is) a Mad Max filmzenéjével sikerült igen látványosan lezárni. A szí­npad pár perc alatt változott át a film egy jelenetévé, és mire a dí­szletek, a táncosok kosztümjei átváltoztak, addigra Tina is belebújt a filmből ismert egyik jelmezébe. Hatalmas tűzcsóvák repkedtek, miközben mindenhol hidraulikus szerkezetek emelték a szereplőket a magasba, majd egy bombasztikus befejezés után következett egy zsibbasztó 25 perces szünet. Ha valaki azt hinné, hogy ez idő alatt átépí­tették a szí­npadot, az hatalmasat téved, mert a break után egy akusztikus blokk következett. Talán a koncert egyetlen kicsi negatí­vuma számomra ez a tí­z perces rész volt. Jól láthatóan a temperamentumos művésznő is alig bí­rt a fenekén maradni. A felejthető blokk után aztán beindult a slágergyár. Többek közt felhangzott az I Can't Stand the Rain, Goldeneye és a személyes kedvencem az Addicted to Love, amivel sikerült is könnyeket csalnom a környezetemben ülő rajongók szemébe, ugyanis egy felejthetetlen “tánccal" ajándékoztam meg Őket. Mindezt KISS pólóban! Nem mehetünk el szó nélkül a zenészek mellett sem, akik számomra meg sem közelí­tették a régmúlt kí­sérő csapatát, akikből a szólógitáros és a dobos maradt csak hí­rmondónak. Ennek ellenére maximálisan elégedett voltam a teljesí­tményükkel. Nekem borzasztóan hiányzott a lófarkas kigyúrt szaxis, aki plusz show-t vitt az amúgy is látványos előadásokba és bizony az örökmozgó billentyűs is bőven befért volna még ebbe a csapatba. Viszont az “öreglány" mindenért kárpótolt! A rocknagyinak semmit, de semmit nem kopott a tudása! Még mindig bika erős a hangja, és még véletlenül sincs agyon effektezve, mint más fiatalabb kolléganőjénél. Az egész buli alatt fantasztikus dolgok jöttek ki belőle és a végére se kí­mélte magát, sőt még a táncos lányokhoz is nem egyszer beállt. A show végére a szokásos koreográfiával megáldott Proud Mary maradt, amire a nagyérdemű is felemelte végre a valagát a székből. Tina a szám felénél elbúcsúzott és a maradékot a háttérénekesnőkre hagyta, amiből az egyiknek (Atyaúristen! milyen jó hangja volt!!!) kivételesen jó hangja volt. Konkrétan, nyitva maradt a szám. A ráadásra maradt a Nutbush City Limits, amiben egy hidraulikus szerkezettel majd húszméternyi mélyen a közönség fölé emelték be Tinat. Hihetetlen látvány volt, ahogy Tina a tűsarkújában, semmi biztosí­tás nélkül egy alig egy méter széles kifutón a publikum felett táncolt. Frankón féltettem Őt, de erre semmi szükség nem volt, mert hatalmas magabiztossággal még futkározott is rajta egy keveset. Döbbenetes volt!!! Az egész koncert alatt nyújtott teljesí­tményéért egy hatalmas földig hajlás jár, de itt a végén amit művelt, az parádés volt .Ennyi idősen szeretném, ha időben elérném a budi ajtót, nemhogy még í­gy táncoljak. Szerencsésnek érzem magam, hogy annak idején a kezdeteknél is láthattam Őt és szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi idősen újból vállalt egy ekkora turnét, és újból láthattam. Aki teheti, ne hagyja ki a bécsi koncertjét. A hazafelé útról inkább egy szót sem í­rnék... Szöveg: Redneck IMI, Szöcske Fotók: Redneck IMI