"Ezek után soha!": Exkluzí­v Interjú Bogdan Gomilkoval a Vince Neil koncerttel kapcsolatban

írta szakáts tibor | 2008.12.05.

Mint ahogy azt minden rajongó és rockzenével foglalkozó (sőt ahhoz egyáltalán nem értő) is tudja, a Mötley Crüe énekese, Vince Neil egyik percről a másikra lemondta a teljes európai turnét. A félhivatalos közlemény mellett, természetesen elindultak a találgatások, vajon mi lehetett az igazi oka a döntésnek, és ahogy azt már megszokhattuk főleg kis hazánkban nagyon "okosak" és "tájékozottak" az emberek. A következő interjúban megtudhatjuk, hogy mi is történt valójában és hogyan áll most a helyzet... HRM: Valószí­nűleg a 2008-as év összegzésénél, a csalódás kategóriában a dobogón végez majd Vince Neil koncertjének elmaradása. A hivatalos hí­r szerint a spanyol koncertek lemondása miatt döntött úgy az énekes, hogy az egész európai turnét törli. Kérlek, meséld el az olvasóknak, te hogyan láttad az eseményeket, mi is történt valójában? Bogdan Gomilko: Először is elnézést szeretnék kérni, hogy nem tudtam előbb válaszolni, de koncertünk volt, és azon kellett dolgoznom. Sajnos nem sok minden változott, még mindig nem kaptunk hivatalos közleményt Vince Neiltől vagy a menedzsmentjétől, í­gy egyelőre nincs semmi magyarázat a dologra. Hivatalosan (amennyire ez hivatalos), a lemondás oka a három kiesett spanyolországi koncert volt (egyébként még két angol koncert lemondásáról is volt szó), amiben én nem nagyon hiszek. Tegnap óta folyamatos kapcsolatban vagyunk az összes érintett európai promóterrel, és a spanyol szervező egyszerűen nem érti, hogy miért épp rá kenik az egészet, hisz állí­tja, hogy ő nem mondott le koncerteket. Ugyanúgy, ahogy a többi szervező, már rég átutalta Vince Neil fellépési dí­ját, és teljesí­tett mindent, amit követelt a menedzsment. Úgyhogy egyelőre a valódi okát az ügynek nem ismerjük. HRM: Hány koncert lett volna Európában? Bogdan Gomilko: Eredetileg nyolc koncertről volt szó Európában, a három spanyol és a kettő angol csak később adódott a többihez. Most az a helyzet, hogy Vince Neil menedzsmentjénél ott lapul több százezer amerikai dollár, amit a 13 európai koncertszervezőtől szedtek össze, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a pénzösszegnek a sorsa, mert nem akarják visszautalni senkinek. Egy amerikai ügyvéd foglalkozik az üggyel, úgyhogy nagyon reménykedünk a pozití­v végkifejletben, és abban, hogy mindenki visszakapja a pénzét. Természetesen azok az összegek, amiket a reklámra, promócióra, és sok minden más Vince-féle kí­vánságra költöttünk, elvesztek. HRM: Nincs ilyenkor egy biztosí­tás vagy ahhoz hasonló a szerződésben? Bogdan Gomilko: Sajnos ilyen esetekre biztosí­tást nem lehet kötni, mert a biztosí­tó csak abban az esetben fizet, ha az előadó megbetegedik, baleset érte, késik a repülőgépe, stb... Turnélemondás esetében nincs mód a biztosí­tásra. HRM: Azért az furcsa, hogy valaki egyik pillalantról a másikra lemondjon egy koncertet valami mondvacsinált indokkal. Bogdan Gomilko: Tulajdonképpen már egy hete furcsa dolgok kezdtek történni, ugyanis teljesen megszakadt a kapcsolatunk a turnémenedzserrel, aki eddig készségesen válaszolt minden kérdésünkre. Utoljára egy budapesti luxusszállodára vonatkozó igazolást kért tőlünk annak bizonyí­tására, hogy ki van fizetve Vince Neil lakosztálya és még hét (!) szoba. Ezt is megkapta, ahogy pl. a lakosztály fényképeit is. Ki volt fizetve még többek között a Vince Neil Band repülőútja is Amerikából Európába. Hozzá kell tennem ehhez, hogy Vince Neil kizárólag business classon hajlandó repülni, és nemcsak Amerikából, hanem az összes európai állomás között. A turnémenedzserrel folytatott utolsó e-mail váltásunk kapcsán, ami kb. egy hete volt, épp azt kérdeztem tőle, hogy mivel lehetne pótolni azt az olasz fehérbort, amit Ausztriában sem sikerült beszereznünk Vince Neilnek. Vannak egyébként olyan hí­resztelések, miszerint valami más, jól fizető egynapos program miatt mondta le az egész turnét, de ilyenkor sok minden terjed. HRM: Persze, ilyenkor mennek a találgatások, mint ahogy arról is sok helyen lehetett olvasni, hogy tulajdonképpen a gyenge jegyeladások miatt hiúsult meg a turné. Bogdan Gomilko: A jegyfogyásról annyit, hogy szokás szerint a legtöbb jegy Svédországban fogyott el elővételben, kb. 1000 db, de a többi helyen is 400-600 között volt az elővételben történő jegyeladások száma, kivéve Spanyolországot, ahol kevesebbet értékesí­tettek. Magyarországon, mint ahogy az általában szokott lenni, egy-két hete indult be igazán a jegyvásárlás, úgyhogy itt is lehetett várni a koncertre 700-800 embert legalább... De akár többet is. HRM: Úgy hallottuk, hogy az előzenekar, a Fatal Smile is furcsa körülmények között értesült a turné elmaradásáról... Bogdan Gomilko: Igen, a Fatal Smile-os srácokat sem lehet irigyelni, hiszen saját költségen turnéztak volna Vince Neil előzenekaraként, de önálló bulik is le voltak kötve. Akkor tudták meg, hogy le van fújva az egész turné, amikor már Spanyolországba érkeztek. HRM: Volt már hasonló körülmények között született koncertlemondás a pályafutásod alatt? Bogdan Gomilko: Ilyen még soha nem volt! Egyetlenegy koncertet kellett lemondani, mégpedig a Michael Schenker Group budapesti buliját 2004-ben. Akkor közös megegyezés született. Michael Schenker előre megkapta a fellépési dí­ját, és magas százalékot is kapott volna az eladott jegyek után, de mivel kevés jegy fogyott el elővételben, nem akart fellépni, illetve fellépett volna, de kellett volna neki fizetni még nem létező százalékot is, úgyhogy inkább lemondtuk. Egyébként Vince Neil és Michael Schenker is az eléggé rizikós fellépők közé tartoznak ilyen szempontból, na meg persze Ozzy Osbourne-ról se feledkezzünk meg!. Szóval háromból kettőt, már kifogtunk! HRM: A már megváltott jegyek hol válthatók vissza? Bogdan Gomilko: A megváltott jegyek a vásárlás helyszí­nén válthatók vissza 30 napon belül, hiszen semmiféle pótkoncertről nem lehet szó ezek után, mert senki nem fog vállalkozni arra, hogy elhozza őt Európába. Ezek után soha! Azoknak a rajongóknak, akik még mindig abban reménykednek, hogy egyszer csak eljön a komplett Mötley Crüe Magyarországra, csalódást kell okoznunk, mert a jelenlegi Mötley Crüe anyagi követelései messze meghaladják a magyar rajongók számát, és a pénztárcájuk keretét. De nem csak Magyarországon; a Mötley Crüe évek óta csak fesztiválokon játszik Európában. HRM: Lehet, hogy csak évek múlva tudjuk meg mi is volt a lemondás valódi oka, főleg annak fényében, hogy nagy valószí­nűséggel nem hagyják annyiban a koncertszervezők, hogy átvágták őket. Van még valami, amit szeretnél megosztani olvasóinkkal? Bogdan Gomilko: Igen, még azoknak is szeretnék egy pár szót szólni, akik magasnak tartották a Vince Neil jegy árát. Ha jól emlékszem, valaki egyszer már megmagyarázta a magyarországi koncertszervezők közül, hogy mi minden van ebben a jegyárban, ami egyáltalán nem a szervezőé. Egyszer ugye a 20% áfa, majd a 7-10% értékesí­tési dí­j a különböző pénztáraknak, aztán a 6-9%, ami az Artisjus (szerzői jog) dí­ja. A maradékból kell gazdálkodnia a szervezőnek, amiből még tetemes összegek mennek el, mire vége lesz egy ilyen rendezvénynek. Még mindig sokan hiszik azt, hogy milyen jövedelmező és könnyű ez a szakma, hiszen a laikusok nem ismerhetik, mekkora kockázatnak van kitéve egy-egy koncert, és persze, ezáltal a szervező maga. Köszönjük a beszélgetést, és reméljük sem Neked, sem a közönségnek nem lesz része a jövőben hasonló élményben! Brinyó, Szakáts Tibor

Legutóbbi hozzászólások