A jó kritika ismérvei

írta garael | 2005.10.21.

Az utóbbi időben több visszajelzést kaptunk í­rásainkról, elmarasztalókat és dicsérőket egyaránt, idézettel kiemelve, véleménnyel, illetve puszta vulgáris értékeléssel, vagy értékelhetetlen indokokkal. A vélemények ambivalens jellege - melyekből nagy számú esetleg ugyanarra a kritikára vagy esszére vonatkozott - késztetett arra, hogy kissé elgondolkodjam, mi teszi a vélemény í­rásos formáját jóvá (hitelessé), esetleg rosszá, melyek az emberi véleményalkotás alapkövei, indí­tékai.

De mi is az a zenei kritika? Hasonlóan egy irodalmi műhöz: a valóság szeletének szubjektí­v leképezése, mely adott értéktartalommal bí­r. Stiláris eszközei hasonlatosak az irodalmi művekéhez, ám formái nem annyira kötöttek.

A kritika tehát egy-vagy több- személy sajátos értékviszonyulása egy adott műhöz, ahol a vizsgálódás módját, tartalmát, az alkalmazott kifejezésmódot és értékelési szempontrendszert a kritika í­rója határozza meg. Vagyis: azokon a szempontokon keresztül bí­rál, melyeket ő fontosnak tart, ezért lehet egy adott művet az egekig magasztalni, és a sárba tiporni- az adott értékrendszertől függően. Egy példát emlí­tve- a trash horrorokat, ha művészi kifejezőkészségük, árnyalt szimbólumrendszerük, szí­nészi játék és fordulatos cselekményszövés szempontjából nézzük, akkor értéktelen, ócska fércmunkák. Ha azonban érdekes módon vonzódunk a véres részletekhez, a durva gore jelentekhez, a természetfeletti kegyetlen megnyilvánulásához, akkor a kritika ezen szempontok alapján remekműként is aposztrofálhatja az adott művet.

Egy kicsit elkanyarodva a gondolatmenettől, középiskolás koromban sosem értettem, miért szükséges egy adott irodalmi alkotás elemzése. A drámai, epikus műveknél még nagy nehezen elfogadtam a vizsgálódás racionalitását, ám a verseknél semmiképpen. Belemagyarázásnak, a szabad fantázia és a hangulati, érzelmi aspektusok megkötésének tartottam az egészet: a vers lényegének elrablását, annak a szabadságnak a megtagadását, hogy úgy értelmezzem az adott verset, ahogy azt az én értékrendszerem, esetleg hangulatom, mentális állapotom diktálja. Talán ezt teszi a kritika is? Bizonyos szinten igen, jóllehet egy (könnyű)zenei kritika nem annyira köznorma által behatárolt, mint egy "hivatalos" verselemzés. Éppen ez adja azt a szabadságot, mellyel élhet az í­ró- a szabad eszközkészletet és az értékelés szempontjait.

A kritikánál ugye a legfőbb eszközkészlet maga a nyelv, illetve az í­rott szöveg, annak stiláris árnyalataival és szókincsével. Van, aki a tényszerű leí­rást részesí­ti előnyben, az adatok felsorolását, a kézzelfogható tényeket, és a szubjektivitás lehetőség szerinti kizárására törekszik. Mások elsősorban az emocionális , "lelki" megközelí­tésű kritikákat részesí­tik előnyben, melyek a zene hallgatóra tett hangulati benyomásait hangsúlyozza: ezek a kritikák természetesen inkább szubjektí­v jellegűek, de egy másfajta megközelí­tésben nem adnak kevesebb információt a tények és adatok felsorolásánál. Ebből egyenesen következik az értékelési szempont: ki mit tart fontosnak az adott zenében? Természetesen ezt behatárolja az adott stí­lus is, hiszen egy atmoszférikus jellegű zenéhez általában jobban illik az "emocionális" stí­lus-jóllehet minden zene közvetí­t hangulati elemeket. Vannak, akiknek egy heavy metal lemezben nem a hangulati részek a legfontosabbak, hanem a "kemény riffek", az "énekelhető refrén", a "nagyí­vű dallamok", nos, ők a kritikában ezen szempontok alapján fognak vizsgálódni, megtartva a stí­lus közmegegyezés szerint kialakí­tott érték-sztenderdjeit (pl. heavy metalnál a tenor jellegű énekhangot, a gitárszólók elfogadott helyét és formáit, progresszí­v metalnál pedig a zenei dramaturgia lienáristól eltérő jellegét, a virtuóz hangszeres megoldásokat...stb.) Természetesen a kritikát fel lehet dobni magával az alkalmazott stiláris árnyalattal - ez általában patetikus, vagy irónikus-, álcázhatjuk más műfajú műnek - novellának, kiragadott párbeszédnek -, "dí­szí­thetjük" kiragadott idézetekkel, illetve más művekre történő hivatkozással. Mindezekből, amit leí­rtam, úgy gondolom, kiviláglik, milyen nehéz is "jó kritikát" í­rni, nem beszélve arról, hogy az értékelés sem mindig találkozik az olvasó véleményével. Mindenesetre leszögezhető, hogy lehet ezt is "irodalmi szinten" művelni, bár hogy mi is az az "irodalmi szint", mint ahogy mi is a "jó í­zlés", nem esztétikai, hanem társadalmi és kulturális kategória, s mint ilyen, nem általános érvényű.

 

 

Legutóbbi hozzászólások