Hangok versengése: Paul Gilbert, K3, 2008. 10.12. Budapest, A38

írta Hard Rock Magazin | 2008.10.13.

Paul Gilbert koncertjével biztosra mentem. Tavaly márciusban, amikor először látogatott el hozzánk a gitáros, én a fő műsorszámmal, egyik kedvenc zenekarommal, a Spock's Beard-del voltam elfoglalva, í­gy abszolúte nem hiányzott a várva várt előadás előtt egy kis bemelegí­tés. Gilbert koncertje azonban akkor úgy repült el felettem, hogy amikor véget ért, meglepődve vettem észre, hogy ráadásért "könyörgöm". Így, amikor vasárnap a hajó felé vettem az irányt, már alapból pozití­van álltam az estéhez... ...Jó érzésemet csak fokozta, hogy előzenekarként az egyik legtehetségesebb magyar gárda, a K3 neve szerepelt a plakátokon. A szép őszi estén csendesen csordogált a gitármuzsikára vágyó nép. Érdekes volt látni, hogy Paul Gilbert neve milyen sokféle zenehallgatót vonz. A tizenéves alternatí­vnak öltözött lánykától, az ötvenes családapáig, (sőt, családanyáig) minden "variáció" látható volt a nézőtéren. A K3 koncertje előtt találkoztam a zenekar dobosával, Nagygyörgy Gáborral, aki elmondta, hogy az est fő attrakciójának vezetője bár nagyon kedves, az eszméletlen iramú turnétól (szeptember 23. és november 25. között 57 előadás, 7 szünnappal!!!) eléggé fáradt. Mielőtt elbúcsúztunk, még figyelmeztetett, hogy ne nagyon "csámborogjak el", mert pontosan nyolc órakor kezdenek. Úgy is lett... K3 Kállai János üdvözlő szavai után azonnal a húrok és a bőrök közé csaptak a fiúk. A megszólalás kapásból a földbe döngölt. Tökéletes arányok, óriási dinamika, kristálytiszta hangzás. A K3-mal kapcsolatos jó érzéseim ezen az estén még inkább felerősödtek. Óriási öröm a magyar mezőnyben találkozni egy olyan gárdával, aki - annak ellenére, hogy az instrumentális muzsika nem nevezhető a legpopulárisabb műfajnak - tudatosan felépí­tett, megtervezett munkával halad egyre előrébb. A közönség is hatalmas ovációval és nagy lelkesedéssel fogadta a kőkemény, félórás műsort adó csapatot. Jánosék megmutatták, hogy pontosan tudják, hogyan kell bemelegí­teni a közönséget. Ilyenkor otthon kell hagyni az agyalós, elszállós nótákat! Harminc perc arra elég, hogy gyors, minél pozití­vabb benyomást keltsen a banda a "zsűriben." A K3 tökéletesen oldotta meg ezt a feladatot. Műsorukat egy új szerzeményt kivéve (K.O.), Under A Spell cí­mű albumukról válogatták. A néhol szinte brutális riffekre, harmonikusan épí­tkező dallamsorok, feszes, fantáziadús ritmika jellemezte az előadott dalokat. Ez a három fiú nagyon esélyes arra, hogy a magyar koncerttermek után, külföldön is komoly sikereket érjen el. Kállai János nagyon technikás, sokféle stí­lust ötvöző í­zes gitárjátéka és előadásmódja, Szuna Péter végtelenül precí­z és nagyon látványos basszusozása, valamint Nagygyörgy Gábor metronómot megcsúfoló pontosságú, ötletes, erőteljes dobolása nagy jövőt biztosí­that a zenekarnak, melynek játékában egy pillanatra sem bukkan fel az öncélúság. A közönség hangos ovációja mellett fejezték be bemutatójukat a srácok, mely után egy fél órás átszerelés következett. Paul Gilbert Pontban 9 órakor lépett a deszkákra Paul Gilbert, kinek vonásain igen, hangulatán viszont egyáltalán nem látszott a fáradtság. 2006-os Get Out Of My Yard albumának, Hurry Up cí­mű dalával indí­totta műsorát a nagyra nőtt gitárhős, aki első mozdulatával rabszolgájává tette a közönséget. Már kezdő dalnál nyilvánvalóvá vált, hogy eszement hangszeres tudásán túl, miért is annyira népszerű és nagyszerű előadó Paul Gilbert. Ellentétben sok kollégájával,- akik a gitározás közben elfelejtik a közönséggel és a zenész társakkal való kommunikáció fontosságát,- Paul folyamatosan kontaktált rajongóival. Egy pillanatra sem engedte ki kezéből a gyeplőt; mosolygott, a dalok között viccelődött, egyszóval igazán profi előadóként viselkedett. Játékáról csak felsőfokon lehet szólni. Nem hiába tartja a szakma is az egyik legnagyobb tehetségnek. Hallgatva a dalokat, végképp megértettem Mike Portnoyt, aki eddig minden tribute zenekarába (Rush , Who , Beatles, Led Zeppelin ) őt hí­vta pengetni. Paul Gilbert gitárjátékában és ezáltal szerzeményeiben is a rock szinte teljes története tetten érhető. Egyfajta műfaj kavalkádot hallhattunk, olyan egységbe ágyazva, mely elősegí­tette, hogy a néhol emberfeletti zenei tudást igénylő muzsika is igazi "könnyű zeneként" hasson a nagyérdeműre. Ebben a varázslatos alkotó munkában remek segí­tőkre talált a gitáros. A Mike Szutert váltó Craig Martini basszusgitáros tökéletes ura hangszerének, testének viszont nem. Időnként úgy tűnt, hogy mozgása nélkülöz minden koordinációt. Őrültként tekeregve a szí­npadon olyan témákat húzott elő a kalapból, melyeket állva sem lehet egyszerű lejátszani, nem, hogy ilyen mennyiségű mozgás közben. Játékával és szí­npadi munkájával erős alapot biztosí­tott a főhős játékához, csakúgy, mint a doboknál helyet foglaló Jeff Bowders, kinek ritmizálása sem hagyott semmi kí­vánnivalót maga után. Sőt!!! A rafinált gitármuzsikához rafinált ütemek is párosultak, melynek következtében időnként erős kényszert éreztem, hogy elővegyem a (ritmus)számológépem. A műsor Jackhammer cí­mű tétele előtt Paul kijelentette, hogy a gitározás a legjobb munka a világon, melynél csak egy jobb van. A dobolás. Ezzel a kis eszmefuttatással konferálta fel a dalt, melynek végén Bowders parádés, nem túl hosszú dobszólóját is meghallgathattuk. A zenekar billentyűse, aki nem csak rendkí­vül tehetséges, hanem felettébb bájos is, Paul életének párja, "Gilbertné", azaz Emi Gilbert. A hölgy, aki körülbelül 16-17 évesnek néz ki, amellett, hogy megbí­zhatóan "szőnyegezett" férje játéka alá, néhány szép szintetizátor és zongora szólóval is megajándékozott minket. A műsor nem volt túl hosszú. Mindössze egy óra tí­z perc után levonult a csapat a szí­npadról, de csak annyi időre, hogy a közönség lelkesen kiüvölthesse magából a felgyülemlett katarzist. A ráadásban természetesen nem maradhatott el Jimi Hendrix szellemének megidézése sem. A Red House szikár dallamai új életre keltek Gilbert ujjai alatt. A majd fél órán át tartó ráadás végeztével két, végtelenül elégedett gárda hagyta el a hajó gyomrát. Az egyik maga a zenekar volt, mely láthatóan, a fáradtság ellenére felvillanyozódva indult a megérdemelt pihenés irányába, a másik pedig a közönség, mely ezen az estén ismét egy meghatározó élménnyel térhetett haza. A koncerten elhangzott műsor: Hurry Up The Curse Of Castle Dragon Silence Followed By A Deafening Roar Eudaimonia Overture Norwegian Cowbell Scarified Siute Modale The Gargoyle I Cannot Tell A Lie Jackhammer (dobszóló) Bronx 1971 Burning Organ Technical Difficultiss Ráadás: Red House Viking Kong Down To Mexico Képek és szöveg: Brinyó Külön köszönet az újabb nagyszerű estéért a Livesoundnak!

Legutóbbi hozzászólások