Die Apokalyptischen Reiter: Licht

írta Tomka | 2008.09.21.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.reitermania.de

Stílus: metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Íme, a kreativitás non plus ultrája. Aki meghallgatja a Die Apokalyptischen Reiter karneváli keveredést tükröző muzsikáját, az rájöhet, hogy aki manapság nem képes egyedi, sokszí­nű, innovatí­v, és nem utolsósorban friss zenét létrehozni, az mindössze tehetség hiányában verheti a fejét a falba, nem pedig az izom-szaggató riffek hatására. Az évezredforduló előtt felbukkanó, és azóta is meghatározó tendenciák - miszerint a stí­lusok közti határátlépések már szinte alapkövetelménynek számí­tanak az újdonság jelzőjének kiérdemlésében - jegyében a német fémbrigád is erre az útra lépett: debütáló Soft And Stronger c. lemezük a death/grind és a folk metal egyvelegeként í­rható le. Lemezeik során folyamatosan jutottak el odáig, hogy 2006-os Riders on the Storm c. albumuk már a stí­lusok szí­nskálájának szinte minden árnyalatában játszva nyújtott feledhetetlen élményt, könnyed örömzenélésének köszönhetően. Az egyik fő lökést valószí­nűleg Skelleton dobos/énekes 2000-beli kiválása adta, aki részben a hörgésekért volt felelős: mostanra a lélek halhatatlan bugyraiból feltörő, gurgulázós vokalizálás teljesen eltűnt az együttes számaiból. Legújabb alkotásuk, a Licht névre keresztelt csodagyerek bizonyára igazi polihisztorrá válik majd: a tradí­ció továbbörökí­tésének jegyében szerencsére nem kezd tiszta, fehér lappal, hanem nagytestvérének, a 2006-os viharos lovasnak arcvonásait örökölte meg. Az apokalipszis lovasai által keltett muzikális tornádó hangulatának egyik fő összetevője kétségkí­vül a német ének. A rigorózus, fennkölt nyelv tökéletesen illeszkedik a zene sokszor himnuszokat idéző (ál)pátoszához, amely hatására mindegyik fémpolgár tisztelettudóan húzza ki magát, hogy átengedje vastüdejét a lebegő emelkedettség érzésének. Nem utolsósorban pedig "ropogós", "töredezett" jellege jól illik a zene sokszor szaggatott gitártémákkal, rengeteg váltással rendelkező dalszerkezetekhez. Erre persze rárak pár lapáttal Fuchs, alias Daniel Täumel énekes öblös, mély, zengő orgánuma, aki ezúttal újfent szinte kizárólag tiszta énekkel operál, méghozzá igazi sebészhez méltóan hajszálpontosan fülbemászó dallamokat. Ezek a dallamok pedig a különböző stí­lusok végtelen mélységű, kifogyhatatlan zsákjának tartalmát próbálják minél jobban kiaknázni: nevezetesen a villámgyors black metal, a habkönnyű punk-rock, az epikus power metal, a töredezett poszt-thrash és a rammsteini modern metal elemei féltestvéri köteléküket kihasználva rég nem látott rokonokként omlanak egymás vállára. A német srácok szemében az egyes metal zenei műfajok motí­vumkészletként funkcionálnak, amiből ők kényükre-kedvükre válogathatnak, hogy aztán Metal Mikulásként mindenkinek megadják azt, amire titokban már régóta vágyik. Az alapkövetelmény mindössze annyi, hogy mindenhonnan a dinamikus, pörgős, és legfőképpen súlyos megoldásokat válasszák ki, mint például a nyitó Es Wird Schlimmer esetében, ahol a megszakí­tott black metal és thrash riffek egy hatalmas, sok heavy metal együttest sárgává változtató refrénben csúcsosodnak ki. Azonban az összes szám megfelelő példát szolgáltathatna erre, többek közt a tipikus heavy metal riffelést felvonultató Wir Sind Das Licht, ami emellett duplázóval és váltásokkal jócskán megpakolt dobtémákkal, és nagyzenekari háttérmelódiákkal is fel van vértezve. Első pillantásra talán mégis úgy tűnik, hogy a power metalnak mégiscsak egyeduralmi joga van a többiek felett, hiszen a dalszerkezetek és az énektémák általában ennek a stí­lusnak az ismérveit követik. Nagynak tűnik a váltás a kezdetekhez képest, ám megijedni egyik belező stí­lust preferáló rajongónak sem kell: egy-két lí­raiabb hangvételű nótát (a "megfontolt" tempójú Nach Der Ebbe, és a nagy í­vű Der Elende) leszámí­tva a finoman adagolt modern effektusok (pl. az Adrenalin hurrikán hatású szaggatása), a néhol betoldott hörgések, illetve a keményebbre fogott dobok biztosí­tják a kellő súlyosságot (ld. Auferstehen Soll In Herrlichkeit). Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy a dobogó első helye mégis a dallamoké, és talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy a 2006-os lemez után újfent egy sláger antológiával állunk szemben. Igaz ugyan, hogy mindez kicsavarva és speciális szájí­z szerint adagolva kerül elénk, de mégis elképzelhetetlen, hogy ne érintse meg sokak dallamérzékét a kellemes, rockos hangulatú Heut Ist Der Tag, a Wir Hoffen himnusza, a Der Weg kissé borús keserédessége, vagy éppen a menetelős Ein Lichtlein. Habár az idei, Lady Cat-Man impozáns bemutatkozását tartalmazó korong egy jó fémszálnyival elmarad a Riders of the Storm magas lécétől, azért mégsem kell sokat várni ahhoz, hogy eljöjjön otthonunkba az apokaliptikus világosság. A hallgató dolga pedig mindössze annyi, hogy kényelmesen hátradőljön, és belássa, hogy ez bizony jó...

Pontszám: 8