Motörhead: Motörizer
írta garael | 2008.09.02.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Lemmy (ön)életrajzi könyvből kiderül, hogy az egyébként remek humorú,a hedonizmust el nem utasító angol rocklegendát saját sikere temette el - vagy legalábbis akadályozta meg a továbbléppés lehetőségében: az Overkill - Bomber - Ace of Spades triumvirátus skarlát betűként égett bele a zenei repertoárba, olyan etalont állítva, melyhez - legalábbis a rajongók szempontjából - már nem tudott ismételten felnőni. Jóllehet, maga a mester is több albumát jobbnak tartja az említett műveknél - ezen persze lehet vitatkozni -, azok az átkozott rajongók csak leragadnak a megszokott Ace Of Spades kunyizásnál, szinte tudomást sem véve a többi, majd húsz albumról, melyek viszonylagos, ám nem sematikus állandósággal szórták tele magukkal ragadó és egyszerű riffekkel a Motorhead univerzumot. A legutolsó, Kiss of Death album egyike volt azoknak a bizonyítékoknak, melyek egy mocskos-tockossal tárták fel a legfőbb igazságot ( nem, az nem odaát van): a Motorhead képes egy bizonyos korlátok közti változatosságra, a szokatlanul dallamos dalok pedig meghökkentő szabadelvűséggel szippantottak magukba olyan hatásokat, melyek addig távol álltak a vaskereszttől és a bibircsóktól. Lehet, hogy a Lemmy-liberalizmus ilyesmértű kinyilvánításától maga Kilmister is megijedt, így jelen albumánál kissé visszavett a slágeres könnyfakasztó hatásokból és a dallam-riff párharcban ismét az utóbbi kapta meg a Phelps-fröccsöt ( értsd: dopping), hogy ellenfelét a francba hagyva állítson fel új világcsúcsot a headbang kényszerítés rövidtávú számában. Bevallom, jómagam nem nagyon örülök ennek, számomra így többszöri hallgatás után is több szerzemény tűnik egymás ikertesójának, jóllehet a tempó néha-néha azért megpróbál különbséget tenni a Lemmy-Lottik között: a Heroes epikus hasngvétele, és szokatlanul metalos riffjei, vagy az One Short Life kőbaltával formázott kocsma-bluesa szerncsére kilógnak a standard sika-mikából, csakúgy, mint a záró, The Thousand Name Of God klasszikus szólója. Természetesen Motorhead mércével nézve egyik dal sem gyenge - az English Rose Ac/Dc-s kikacsintása egyenesen poénos - inkább csak a punk hatások kerültek ismét túlsúlyba a metalos irányelévekkel szemben - aki a Motorheadnek ezt az oldalát szereti, minden bizonnyal széles mosollyal fogja nyugtázni a szerzeményekben feszülő energiát.
Legutóbbi hozzászólások