X-World/5: New Universal Order

írta Tomka | 2008.07.25.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: AFM Records

Weblap: www.x-world5.com

Stílus: modern heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Nils K.Rue - ének (Dimension Infinite, Eidolon , Pagan's Mind) Reeves Gabrelsa - gitár Andy La Rocque - gitár (ex-Death, ex-E.F. Band, Illwill , King Diamond) Magnus Rosén - basszusgitár (ex-Jorn, Keegan, Planet Alliance , ex-Hammerfall) Big Swede - dob
Dalcímek
1. CyberChrist 04:13 2. Man Machine 05:08 3. Charge To War 04:02 4. Stand Up 04:34 5. A Cryptic Message 04:14 6. Crooked Cross 05:13 7. Lunar Voyage 05:35 8. Argonaut 04:07 9. New Eden 04:37
Értékelés

A "szupergroupok" működése sosem volt problémamentes. Ennek ellenére - szerencsére - folyamatosan akadnak olyan elismert zenészek, akik ifjonti hévvel és nagyratörő tervekkel vágnak bele egy-egy olyan project, vagy együttes útnak indí­tásába, ahol több dudást zsúfoltak össze a metal tágas csárdájába. Érdekes azonban, hogy az ilyen jellegű próbálkozások akkor válnak igazán és szinte borí­tékolhatóan sikeressé, ha élesen elválasztott "munkamegosztás" alakul ki a vállalkozás háza táján. Jó példa erre a Magnus Karlsson dalszerző-gitáros által, a "háttérből" üzemeltetett Allen-Lande project, ahol a két énekes szerepeltetése csak felerősí­ti eltérő egyéniségeiket. Ilyen esetekben mindenkinek megvan a maga feladata, nem szólnak bele egymás dolgába, í­gy mindenki ott bizonyí­t, ahol a legjobb. Ugyanez a helyzet az olyan sztárparádék esetében is, mint pl. az Ayreon vagy az Avantasia, ahol egy mindenért felelős agytröszt köré gyülekeznek a hí­resebbnél hí­resebb előadók, akik "kis" feladatot, és könnyű pénzt söpörhetnek be a vendégszereplésért. Ezekben az esetekben nyilvánvaló, hogy kin csattan az ostor: nem máson, mint a dalszerzőn, ahogy ezt a The Revenge példája is jól mutatja. Sokkal rizikósabb már az olyan együttes létrehozása, ahol az egyéni karakterrel rendelkező zenészek közösen akarnak egy koherens zenei egységet tető alá hozni, ahol az egyéniség alárendelődik az együttes célkitűzésének. Ellenpéldák persze mindig akadnak, de elég csak a Velvet Revolver fakó tompaságát felemlegetni ahhoz, hogy akárki láthassa az út buktatóit és nehézségét. Ilyen esetekben pedig már nehezebb bűnbakot találni, ha esetleg kudarcba fullad a produkció. Jelen recenzió tárgyánál azonban még egy csavarral bonyolultabb az összkép: az X-World/5 elnevezésű együttes ugyanis az általuk future metalnak nevezett "újszerű" koncepció megalkotására törekszik. A honlapjukon található kis információadagból kihámozható, hogy az együttest Magnus Rosén (ex-HammerFall) basszusgitáros, és régi barátja, Big Swede dobos/producer alapí­totta, hogy felhí­vja a figyelmet a globalizáció, és a természettel szembeni általános alaphozzáállás veszélyeire. Hogy mindez hova fog vezetni? A "közlemény" szerint a sci-fi filmek elrettentő és szuggesztí­v ví­zióként funkcionáló fikciói egy csapásra valósággá válhatnak, és az emberi agresszió térnyerése miatt veszélybe sodort bolygónkat akár a pusztulás is fenyegetheti. Ám milyen zenei igényeket támaszt majd a Kr. U. 3000. esztendő lakossága? Hogy ne tűnjön el az érzés, és a pozití­v üzenet a világból, ahhoz bizony életben kell tartani a heavy metalt. Erre pedig nem más hivatott, mint az X-World/5 formációt alkotó 5 úriember, akik állí­tásuk alapján a zene egy új dimenzióját, a heavy metal jövőjét szándékoznak megmutatni mindenki számára. Ez eddig mind szép és jó lenne, ám sajnos az a tény, hogy ez az album a nagyravágyó elhatározás ellenére is ilyen kismértékű sajtóvisszhangot kapott, egyáltalán nem véletlen. Ezzel párhuzamosan pedig, ahogy leásunk a gyökerekhez, a hangzatos célkitűzés is rózsaszí­n lufiként pukkan szét, ráadásul a nagy nevek sem viszik el a hátukon a produkciót. De miből is áll ez a reformálás iránti igény? Hallgatva az együttes debütáló albumát, a New Universal Ordert, bizonyára az a gondolat cikázhatott keresztül szerény fémszí­vükön, hogy a klasszikus heavy metalt felélesztő metal ressurection kifulladó félben van. Egyéb alternatí­vát nem nagyon lehet elképzelni, ugyanis a korong által felmutatott zene a power metal súlyosabb válfajának futurisztikus - igen, ez nagyjából az indusztriális hatásokat takarja - köntösbe csomagolt újrakiadását (vagy újrahasznosí­tását?) jelenti. Néhol még hozzáadnak némi amerikai forrásvidékről származó poszt-thrash í­zesí­tést, és kész is az új főzet. Ez a kotyvalék azonban igencsak jellegtelenre sikeredett: a nagymértékű torzí­tással operáló, tördelt gitártémák sablonja minden egyéni í­zt elnyom és bedarál. Súlyosnak súlyos, de ki az, aki önmagában ettől még hátast dob 2008-ban? Persze lehet, hogy 3008-ban ez majd az újdonság erejével fog hatni... Mindez a futurisztikus gitárhangzásáról ismert Reeves Gabrelsa számára lehet, hogy kapóra jön, és még az "őrült bohóc" basszusgitár játéka is illik ehhez az erősen felturbózott zenei közeghez, de hogy a távolról felismerhető, karakteres gitárjátékkal rendelkező Andy La Rocque hogy jön a képbe? Leginkább sehogy: sajnos eltűnik a szaggatások recéi között. Az énekesi posztra szerződtetett Nils K. Rue tűnik a leginkább adekvát választásnak, ugyanis anyabandája, a Pagan's Mind sem áll éppenséggel távol az X-World/5 muzikális szemléletmódjától, azonban kevésbé impozáns teljesí­tményt nyújt ezúttal. Még mindig ő a legbiztosabb pontja a bandának, ám a gyakorta eltorzí­tott hangján nem produkál olyan emlékezetes énekdallamokat, mint szokott, bár azt el kell ismerni, hogy hangszí­ne tökéletes passzol az ilyetén zenéhez. Ha pedig mindez nem lenne még elég, azoknak vágjuk ki a zenei talapzat gyökerét is, a kreatí­v dalszerzés illúzióját. Érdekfeszí­tő, apró finomságokkal megpakolt, váltásokban, húzós riffekben bővelkedő zenét várna valaki? Mindezt könnyű megtalálni, csak éppen nem a New Universal Order c. korongon. Ehelyett egymás mellett sorakoznak az egy kaptafára gyártott, monoton szaggatásokból épí­tkező számok, amik szinte kivétel nélkül a "kemény" és "mázsás" zene délibábját kergetik. A hajsza esetleges sikere azonban tökéletes érdektelenségbe fullad: leginkább a fejfájás kerülgetheti szegény hallgatót, amikor ennyi jövőbeli zenei adomány az ölébe szakad. Az unalom totális katasztrófájától csupán a záró trió menti meg az albumot: csupán a Lunar Voyage pszeudo-lí­raija, az Argonaut vitalitással feltöltött, gyors power metalt felvonultató gépmonstruma, és a New Eden klasszikus együtténeklős refrénje nyújt egy kis felüdülést ebben az időutazásban. A végére érve azonban bizton kijelenthetem: ebbe a jövőbe nem akarok még egyszer visszamenni...

Pontszám: 5

Legutóbbi hozzászólások