Fény az éjszakában: Tarja Turunen, Passionworks, Doug Wimbish Projekt- Graz, Orpheum 2008.05.20.

írta szakáts tibor | 2008.05.22.

Sajnos Tarja turnéjának második felvonása elkerülte hazánkat, de ennek a grazi kirándulásnak az előélete még a tavalyi pesti koncerten (amiről beszámoló olvasható eme oldalon) kezdődött. Az akkor készí­tett képeink annyira tetszettek a menedzsmentnek, hogy az idén indí­tott fotópályázatra külön kérésre bekértek jó néhány fotót. A pályázat tétje az volt, hogy akinek a fotója megtetszik a stábnak és bekerül a turné könyvbe, az kap egy jegyet és egy turnékönyvet (figyelem zenekarok, í­gy kell rajongóbarátian viselkedni!), amit bármelyik koncerten felhasználhat. Mivel hat képem is bekerült a könyvbe, ilyen alkalmat nem akartam kihagyni... Pláne, hogy a tavalyi évben nálam a Tarja koncert vitte el itthon a pálmát! Így felkerekedtünk fehérvári barátaimmal, hogy meglássuk milyen csodát tár elénk az istennő. Nyálkás, esős időben értünk Grazba, ahol egy mini operaházat tessék elképzelni a koncert szí­nhelyeként. Kí­vülről nagyon impozáns látványt nyújt a belvárosban található épület és belül is hajaz az ilyesfajta művészeti épületekre. Balkonnal, előtérrel, váróval és kényelmes ülőhelyekkel lehetett bent találkozni. Nem kimondottan egy metál koncert helyszí­n, de már több együttes is adott itt hatalmas bulikat! És erre az estére tökéletesen megfelelt. Keresve se lehetett volna jobbat találni. A jegy és turnékönyv átvétele után, szemügyre vettük a tavaly még igen szegényes merch pultot. Örömmel tapasztaltuk, hogy beindult a Tarja projekt. 🙂 Minőségi áruk és termékválaszték volt tapasztalható. CD, DVD, turnékönyv, póló, dobverő, poszter, képeslap, stb. Hála a beengedésnek, a vásárlás után kivihettünk mindent a kocsiba, mert itt (is) pecsétet nyomnak az egyszer már betévedőkre. Csak, hogy ki tudj menni dohányozni, levegőzni, vagy ne adj Isten, el tudj menni a kocsihoz. Ezt miért nem tudják itthon is bevezetni? És bent nincs dohányzás, mert szólnak!!! Doug Wimbish Project Az előtérből egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy valaki németül minőségi előadók neveit emlegeti. Bevonultunk hát és kiderült, hogy a főzenekar basszerosa Doug Wimbish fog muzsikálni nekünk, és az ő korábbi "munkaadóit" sorolta a konferanszié. Bevallom, az est ezen részét, szí­vesen kihagytam volna. Tény, hogy a srác mestere a hangszerének, de egy ipari zajokra rázenélt basszus, nem az én műfajom. Igaz a hangszerből olyan hangokat csalt elő, amik egy teljesen más hangszert feltételeztek, de nem tetszett. A második számban aztán a mikrofont is magához ragadta. Nem kellett volna... A szám egy Bush ellenes dal volt. Nem értem, az ilyen megnyilvánulásokat. Ez egy koncert, miért kell beköltöznie a politikának a falak közé? A refrén az igen hangzatos "CIA, FBI, CNN" hármas köré épült. És mindezt agyon effektezett énekkel. Ezután még két számot nyomtak, de addigra a szí­npadon termett az est főbandájának "Turunení­tettlen" része. Jelesül Mike Terrana, Alex Scholpp és Max Lilja. De az ipari zaj alap a laptopról maradt és az ének is. De legalább Terrana egy kicsit lekötött minket, mert Ő mindenben zseni. Minden szarra (bocsánat) zseniálisat produkál, és nem lehet nem odafigyelni. Passionworks A rövid átszerelés után, egy vicc következett. Pár beszámolóval ezelőtt szó volt itt a House Of Lords előzenekaráról. Na, ezek csak egy fokkal voltak jobbak. De teljes káoszként í­rnám le. Finnek és a merch-es leányzó leí­rása alapján "power pop-ot" játszanak. Nem tudtam, hogy a finneknél a káosznak és a gyatrának ez a zenei meghatározása... Amolyan HIM, Rasmus vonalra hasonlí­t, csak női előadóval és sokkal gyengébben. A banda is elég furcsa. Az énekesnőnél ugrott be a HOL előzenekara, mert amit ott produkált a hölgy, az tényleg a legalja. Ez sem volt sokkal jobb. Egy hangon nyomta végig a nótákat és olyan mozgással... Rángatta szegény mikrofonállványt, mintha ő tehetne róla, hogy ilyen rosszak. Tette mindezt egy olyan szerelésben... Olyan volt a leányzó, mintha az osztrák lejtőkről lecsúszott volna egy sí­ruhában, és időközben áthasí­tott volna egy bizsu-nagykeren és egy hülye fejfedők boltján. Konkrétan egy macisapka volt a fején, rendesen fülekkel, ahogy kell. És mindezt természetesen macibarna szí­nű szőrös anyagból. Az utolsó számot a basszeros (aki legalább ért valamit a bandából), mint a tavalyi év finn legjobb dalaként konferálta föl. Ez valamilyen lakótömbi versenyben lehetett első, mert a többihez hasonlóan nagyon gyenge volt. Tarja A győztes csapaton ne változtass!!! Ez lehetett Tarja mottója, mert erre a turnéra is a tavaly már bevált bitang erős felállást szedte össze. A már fentebb emlí­tett zenészeken kí­vül, ott volt még Tarja öccse, aki megvált lófarkas rőzséjétől és felgyúrt magára jó pár kilót. Gondolom sokat volt együtt Terranával. A gitárt alig tudta magához húzni. Olyan benyomást keltett, mint Danzig barátunk, viszont megint hozta hibátlan produktumát az elektromos dobokon és gitáron, na és természetesen az énekből is kivette a részét. Rajta kí­vül még Maria "Irmanéni" Ilmoniemi volt jelen. A leányzó szintén erős volt a vokálozások terén és a szintit is hibátlanul kezelte. A zenészek produkciójára vonatkozóan szinte bemásolhatnám Tomka tavalyi beszámolóját. Pontos, precí­z és virtuóz is egyben. Olyan erős kezdést nyomott le a banda, hogy csak ámultunk! Ahhoz képest, hogy Tarját nevezhetjük egylemezes előadónak, vagy 4-5 helyen is változott a setlist a tavalyihoz képest! Előnyére! Most nem volt árnyjáték, mint tavaly, de egyből belecsaptak a Lost northern star soraiba. Itt jegyezném meg (utána már nem ismételném önmagam), hogy Tarja egy istennő! Jöhetnek feltörekvő énekesek, akiknek szintén nagyon jó hangjuk van, lehetnek nagyon kedvesek és csinosak, de itt minden megvan és mindez akkora kisugárzással párosul, hogy az ember nem tudja levenni róla a szemét. Ráadásul egy olyan hölgy, aki tisztában van vele, hogy néz ki, és ennek megfelelően szexisen is öltözik. Engem nem zavar, ha egy koncert alatt 4-5 átöltözés is történik. Mindegyik ruhában iszonyat jól fest és ad egy kis varázst az előadásnak. Természetesen lemezminőségben szóltak a dalok és a világí­tás is remek volt, sőt megvolt az a kellő dög, ami a lemezről hiányzik. A lemezen elmennek mellettem az olyan számok, mint itt a másodikként megszólaló My little Phoenix. Itt dübörgött a szám és olyan élettel telt meg, hogy csak kapkodtuk az állunkat. Ha ezt még lehet fokozni, akkor jött a Passion & the opera. Zseniális volt! Végre Terrana se unatkozta végig a bulit. A tavalyi koncertnél az volt az érzésünk, hogy a koncert alatt feldobolt közben egy másik lemezt is. 🙂 Itt ilyen nem volt! Nevéhez méltóan állatként püfölte a cájgot. Ezután egy rövidke pihenőt kaptunk a Minor heaven-el. Jót is tett ez a kis szösszenet a nyaki izmainknak, mert ami ezután jött, ahhoz kellett is a pihenő. Nemo. Ezt már a tavalyi turnén is elővette a Nightwish-es repertoárból, és megint csak be kellett látnunk, hogy nem minden napi lény a hölgy. A közönség a tenyeréből evett és szinte egyként üvöltöttük a refrént. A "szinte" az est folyamán még egyszer elő fog tűnni, azt í­gérhetem! Jött az első kislemezes I walk alone, a klipből megismert angyali ruhában, aztán az igen erős kezdés lezárásaként következett a Ciaran's well bevezető. Az elején itt is egy kis örömzenéléssel hangoltak a srácok, és az eltelt idő bebizonyí­totta, hogy összeszokott társaság lett ebből a bandából. Az egy dolog, hogy mindenki a hangszerének mestere, de már érzik is egymást! Csapattá kovácsolódtak és ez érezhető volt a koncert teljes egésze alatt. Az újabb ruhacserével közben a szí­npadra lépett Tarja és elnyomták az igencsak zúzosra sikeredett Ciaran's wellt. Szerintem a lemez legzúzósabb témája ez a szám és élőben egy igazi metál csemege. Jó volt látni amint Tarja igaz metálosként headbangelt a szám alatt. Itt hadd tegyek egy rövidke megjegyzést. A turné úgynevezett "kamerabarát" turné volt. Ennek megfelelően szép számmal voltak önjelölt fotósok a nézők közt, és Tarja nem hagyta ezt figyelmen kí­vül. Az első soroknak a számok alatt, pózolt, mosolygott, villázott és integetett. Igazi frontemberként viselkedett és az átkötő szövegei is a meghatódottságról szóltak. Nagyon köszönte a bí­ztatást és a tapsokat. Abból volt bőven! Egy kis pihenő után (Our great divine) következett az, amit Tarja úgy konferált fel, hogy ez az a szám, ami az éneklésre inspirálta. Nem más, mint az Operaház fantomja. Persze családi vállalkozásban. 🙂 Toni hangja mit sem kopott tavaly óta, csak a maszk hiányzott. Igazi családi örömzenélésben volt részünk. Jó volt látni egy ilyen családot, ahol ennyire erős a zene szeretete és tudása. A tavalyi koncerthez képest, még egy feltűnő változás történt. Mí­g tavaly Tarja volt szinte az egyetlen bóklászó a szí­npadon, mára már a többi tag is kóborolt. Doug és Alex is kimerészkedett a szí­npad elejére, hogy megmutassák tudásukat a publikumnak, illetve sok közös mozgás, pózolás volt Tonival is. A csapat adott nekünk egy kis kegyelmet a végső, mindent elsöprő támadás előtt. Két lassú szám után Tarja leült egyedül egy szinti mögé, és amint tette azt Pesten, elvarázsolt mindenkit! Kellett is a pihenő, mert a következő három szám, elsöprő lendületű volt. Kezdődött a megint csak családi vállalkozásban előadott Poison-al. Tavaly már Tomka leí­rta, hogy ez a szám a lemezen nem üt akkorát, de élőben fantasztikus. Itt megint az volt! Ezután levonulás, de hamarosan visszatértek, azzal a számmal, ami tetszik vagy sem, az övé. Wishmaster!!! Sajnálom szegény Anette-et de amí­g Tarja szí­npadra lép, felejtse el az ilyen számok előadását... Ez a szám Tarjával tökéletes, és szinte mindegy, hogy kik állnak mögötte, ezt ő tudja í­gy előadni! Senki más! És itt történt a fentebb emlí­tett "szinte" mí­nusz. Mert természetesen mindenki egy emberként énekelte a számot, de nem is tehettünk másként. Egy zseniális dal, zseniális interpretációja volt! Az első ráadás zárásaként jött az új kislemez dala a Die alive, ami szintén nem hagyja nyugodni az ember nyaki izmait. 🙂 És miként Pesten is egy lassú számmal záródott ez a felejthetetlen este, a Calling grace volt hivatott lezárni a grazi fejezetet. A végén pedig olyasmit láttunk, amit én eddig még nem nagyon. A zenészek, és később Tarja is, egy kupacban egymást ölelgették. Mint a labdarúgók egy nagyon fontos találat után. Ez a csapat egymásra talált és teljesen kiegészí­tik egymást! Már nem egy sztárokból összeszedett profi alakulat, hanem egy ZENEKAR, ÉS BARÁTI TÁRSASÁG!!! Tényleg ritka az ilyen pillanat. Egy tökéletesen felépí­tett setlist (az első körhöz képest több volt a pörgősebb nóta, ami igen jót tett a hangulatnak és a metál szí­vemnek), egy tökéletesen előadott koncert, tökéletesen megszólaló zenekar és egy lelkes közönség. Kell ennél több? Nem hiszem. Aki tudja, egyszer nézze meg őket, mert ilyet ritkán látni!!! Azt hiszem, már most májusban kijelenthetem, hogy ez a koncert igen elöl fog végezni az év végi listámon. Felejthetetlen este volt! Setlist: Lost northern star, My little Phoenix, Passion & the opera, Minor heaven, Nemo, I walk alone, Ciaran's well band, Ciaran's well, Our great divide, Phantom of the opera, The reign, Sing for me, Oasis, Poison / Wishmaster, Die alive / Calling grace Savafan Képek garmadája hamarosan a www.a-cslp.hu oldalon

Legutóbbi hozzászólások