A metál zenével kapcsolatos attitűdök a fórumok tükrében

A különböző metálfórumokat olvasgatva - szerencsére van belőlük jó pár- érdekes zeneszerető/értő tí­pusokat, figyelhettem meg a hozzászólások alapján. Ezeket próbáltam meg a teljesség igénye nélkül és a csoportosí­tás jellegéből adódóan általánosí­tva leí­rni, illetve rendszerbe foglalni az alábbiakban. Előre is leszögezem: nem személyiséganalí­zis, amit csinálok -ahhoz nem is értek-, alapvetően hibásnak tartom azt, ha valakinek a jellemét, műveltségét, érzrelmi viszonyulásait egyfajta megnyilatkoztatási vonatkozás alapján í­télik meg. Rengeteg olyan embert ismertem meg életem során, kik szinte Jekyll és Hyde módjára viselkedtek különböző szituációkban: a családját példásan nevelő családapa, ki az ingét is odaadta volna a kollégáinak, a kártyajáték közben szinte kivetkőzött önmagából, és képes volt csalni is a siker érdekében. Ahhoz pedig, hogy intelligenciára, műveltségre következtetni lehessen abból, hogy ki-milyen zenét szeret, először is meg kellene fogalmazni, ki manapság a művelt ember? Értékmérője lehet a műveltségnek, hogy valaki operát , vagy fiúcsapatokat hallgat, esetleg a Győzikét nézi, vagy National Geographic-ot? Vajon mi az az objektí­v mérce, mik a mutatói annak, hogy valami művészi, vagy gagyi? (Érdekes tanulság volt számomra az a néhány évvel ezelőtti eset, mikor is egy új, addig csak utalásokból jegyzett Rembrandt képet találtak egy eldugott magángyűjtemény darabjai között. A festmény magán viselte a mester minden jellegzetességét, szakértők seregének vizsgálódása alapján pedig igazinak minősí­tették a művet. A katalógusok a festmény értékét felbecsülhetetlennek tüntették fel, ám néhány hónappal később kiderült, hogy a kép csupán Rembrandt egyik taní­tványáé, és bármennyire is eredetinek tűnt, mégicsak egy utánzat. A festmény értéke azonnal a töredékére csökkent (bocs, a felbecsülhetetlennek nincs töredéke), jóllehet a benne foglalt értékek semmit nem változtak.) A zenei (metál) fórumok azért is érdekesek, mivel tárgyuk alapvetően egy olyan valami, mely elsősorban a szenzití­v énünkre hat, tehát ezáltal nem egzakt és terenmészetesen szubjektí­v. A zenei élmény szavakba öntése a legtöbb embernél szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik, hacsak nem rendelkeznek a megfelelő "szakzsargon" ismeretével; ezenfelül a szavakkal való élménykifejezés már eleve megszűrt és egy ún. - az egyénen kí­vülálló- szakmai elit által létrehozott. A zene értelmezéséhez, bí­rálatához valamely szakértői testület közös véleménye nem volna kielégí­tő bázis. A zenei tartalmak értelmezéséhez segí­tségül kell venni az elméletet, ám azokat a szegmenseket is, melyek a művek keltette hatással foglalkoznak. (ez lehet az egyén zenei szocializációja, személyiségjellemzője, általános lelkiálapota, ....stb.). Nos , e két tengelyű koordinátarendszerben - ahol az egyik tengely az "elméleti szaktudás", másik tengely a szubjektí­v értékmeghatározók- lehet elhelyezni a különböző fórumozói zenei) magatartásmintákat, melyek a teljesség igénye nélkül a következők: Az első tí­pus az abszolut szakértő, belőlük van a legkevesebb. Tökéletesen adekvát zenehallgatás jellemzi. Ő lenne tehát az a teljesen tudatos hallgató, akinek szándékosan semmi sem kerüli el a figyelmét, és ugyanakkor minden pillanatban számot tud vetni azzal, amit hall. Szinte tudományos megközelí­téssel hallgatja a műveket, zenehallgatás közben Terminátori szoftverrel pörgeti az éppen hallott zenedarab matematikai algoritmusát. Az egyidejűség bonyolult jelenségeit, mint például a komplex harmóniákat és a többszólamúságot is pontosan meg tudja különböztetni. Számára a zene megoldandó egyenlet, melynek minden levezetési formulájával tisztában van. Ez az integrált tudásmennyiség azonban valahol gátolja személyes zenei szabadságának kiterjesztését, a szinte elérhetetlen tökéletesség utáni hajszában elvesztheti a felfedezés örömét. A szakértő hallgató tí­pusától eltér a "tájékozott amatőr" kategóriája. Ő is többet hall, mint csupán az adott zenei pillanatot; spontán módon összefüggéseket állapí­t meg, megalapozottan í­tél, nemcsak presztí­zskategóriák vagy í­zlésbeli önkény alapján. De nincs vagy legalábbis nincs teljesen tudatában a mű technikai trükkjeinek, strukturális szabályainak. Olyasféleképpen érti a zenét, ahogy valaki a saját anyanyelvét érti, még ha nyelvtanáról semmit vagy csak keveset tud is. (A kritikusok között gyakori az ilyenfajta tí­pus) "Divatrockernek" is nevezik azt a réteget, melynél az egyén sok zenét hallgat, zenei vágya adott esetben kielégí­thetetlen, jól tájékozott, hanglemezt gyűjt. A zenét mint a kulturális javak egyikét tiszteli, gyakran mint olyasvalamit, amit saját , konformizmus iránti igénye érdekében kell ismernie - ez az attitűd a komoly elkötelezettség érzésétől a legvulgárisabb sznobizmusig terjedhet. E tí­pushoz tartozók lehetőleg minél több zenei ismeretet hordanak össze, életrajzi adatokat és az előadók érdemeit, amiről aztán órák hosszat semmitmondóan el lehet társalogni.(remek lehetőség a kamaszkori integrálódásra, a szubkultúrális hovatartozás igényének kielégí­tésére). Ez a tí­pus egyébként igen gyakran komoly- a rajongás tárgyára vonatkozó- ismerettel is rendelkezik, viszonyát a zenéhez egészében véve valamiféle fétisszerűség jellemzi. A fogyasztandó termékek (a média, vagy az adott szubkultúra elismertségének mértéke) szerint fogyaszt. Ehhez kapcsolódik a "divatrocker" anti-megszemélyesí­tője, nevezzük "underground hí­vő"-nek, -jóllehet nem csak ezen zenei dimenzióban található meg- , amely, iiletve aki éppen a társadalmi (nagyobb szubkulturális) elismertségtől elfordulva újradefiniálja a zenei értékeket, és ezeket oltárrá emelve egyfajta anti-szubkultúrát hoz létre. Konformizmusának vágyát a megnemértettség sértődött és sznob álarca mögé rejtve csöndes- esetleg gúnyos- utálattal szemléli a kommerszet s jóllehet értékrendszere nem torz, a máséit azonban gyakran annak látja. Kisebbségi viszonyának tudatában értékrendszerét a mainstream-mel szembeállí­tva határolódik el a számára kommersztől, ám eközben nem veszi észre, hogy maga is a konforminzmus csapdájába esett. Magatartásában jelen vannak a szakértői tí­pus jellemzői, ám értékrendszerének paradox módon a divatrockeri attitűdök is (sznobizmus, ismeretek bősége, konformizmus igénye..stb). Emlí­thetném természetesen azokat is, kik "pusztán'" szórakozásból hallgatják a zenét, mindenfajta "szakértelem" , "szektásodási folyamat" és "értékmeghatározói szerep igénye" nélkül, ám ez a tí­pus tiszta formában csak igen kis mértékben fordul elő a metálzenei fórumokon. Természetesen ez a felsorolás is mint minden ilyen, általánosí­t és bizonyos mértékben torzí­t is, a kedves olvasó pedig inkább fogja ezt fel egy szubjektí­v élménybenyomásnak, mintsem véleménynek, esetleg okoskodó kategorizálásnak. Várom a véleményeket, hozzászólásokat, esetlegesen újabb tí­pus meghatározását.