KID ROCK: Rock N Roll Revival Tour, 2008. 03. 14. Viking Hall, Bristol,TN.

írta Redneck IMI | 2008.03.24.

Alig pár hete, hogy az itteni bevásárlóközpontban (Walmart) nagyon olcsón rátaláltam az új Kid Rock cd-re. Soha nem voltam valami hatalmas rajongója, de ez az új anyag nagyon bejött. Semmi rap, csak hatalmas southern zene. Annyira belelkesedtem, hogy elhatároztam, megnézem élőben is... Sajnos magánjellegű problémám miatt két buliról is lecsúsztam, de a szerencse mellém állt, Kid Rock a szomszéd városba beiktatott egy koncertet! A koncert helyszí­ne az ötvenes évek stí­lusában épí­tett gimnázium sportcsarnoka volt, ahol még Elvis is fellépett fénykorában, erre egy hatalmas emléktábla emlékeztette a nagyérdeműt. A csarnokba belépve szembetűnő volt az a hatalmas embertömeg, melyben egy gombostűt se lehetett leejteni. Persze ebben azért közrejátszott az is, hogy egy Nascar verseny is volt azon a hétvégén a városban. Tekintetem a szí­npadra tévedt, amelyen azonban semmi extra nem volt, mintha csak egy hatalmas házibulihoz készülődtek volna. Mindenhol gyertyák égtek, a dob háta mögött egy DJ pult magasodott, a szí­npad tele volt szőnyegekkel. Mivel előzenekar nem volt, viszonylag korán, nyolckor elsötétült a terem, és elindult a party, aminek a közönség hathatós támogatásával a dobos kezdett neki. A publikumot nem kellett hergelni, felsőfokon tomboltak, ami engem nagyon meglepett, mert nem hittem volna, hogy Kid Rocknak ekkora, és ilyen lelkes tábora van. Rock 'N' Roll Jesus volt az első nóta az új lemezről, amibe a zenészek látható élvezettel vetették bele magukat. Valami hatalmas southern feeling áradt a szí­npadról. Ami rögtön szemet szúrt, az a dobos látványa volt. Stafanie egy kis túlsúllyal megáldott feka hölgy, aki egy világoskék selyem pizsamában verte olyan elánnal a bőrt, mintha ettől függne az élete. A háttérben két igen dekoratí­v és a későbbiekben jelentős szerepet vállaló hölgy, valamint egy DJ helyezkedett el. Az eddig felsoroltakon túl két gitáros, egy bőgős, egy billentyűs, egy szaxis és egy hatalmas sörénnyel megáldott "mindenes" tette teljessé ezt a nem kis létszámú zenekart. Kellemetlen kis balesettel kezdődött a második szám...Történt ugyanis, hogy a félmeztelen és igen agilis basszusgitáros egy forgás után úgy fejbe találta gitárjával a másik gitárost, hogy az szó szerint padlót fogott. Kid bizonygatta, hogy ez bizony a show része, mert ez a srác egy igazi American Bad Ass. Ezzel pedig már fel is vezette az egyik legnagyobb slágerűket. Élmény volt ezt a nótát élőben hallgatni! Kellőképpen metálosí­tva volt a szerzemény, csak úgy hasí­tottak a gitárok, és a "kis tünemény" is osztotta a dobokat rendesen. Állí­tom a Metallica se csinálja jobban. Mondanom sem kell, a közönség is vette a lapot, és hatalmas csápolás volt egész végig. Mondjuk az egész show idejére vonatkozóan a publikumra egy rossz szót sem lehet mondani, együtt élt a közönség a zenével és élvezte az előadást. Ahogy Vince Neil mondta egy pár évvel ezelőtt: "a déli közönség olyan, mint egy álom". Tapasztalatból mondhatom, igaza van! A folytatásban szerencsémre csak az új lemezről jöttek a dalok. Lowlife és Roll On amik külön-külön is megfelelnének egy déli himnusznak. Mindkét nótának akkora mocsárszagú Jack Daniel's áztatta feelingje van, hogy el sem tudom képzelni ezt máshol, csak Lousiana párás mocsarában egy útszéli kocsmában. Ehhez képest nagyon szólt itt Tennesseben is! A kedvenc szerzeményemmel folytatódott a koncert; az All Summer Long alatt fergeteges hangulat alakult ki a nézőtéren bizonyí­tva azt, hogy ez nem csak az én kedvencem. Fantasztikus dal egy nagyon kellemes svéd csavarral benne, ugyanis hol itt, hol ott tűnik fel a Lynyrd Skynyrd Sweet Home Alabama-ja. Az est csúcspontja volt maximálisan! Itt határoztam el, hogy megveszem Kid Rock lemezeit. Nem is értem, hogy miért nem a koncert végére maradt ez a szám, mint ráadás. A csúcsról csak lefelé vezethet az út, két, számomra ismeretlen dal után, az első meghí­vott vendég sétált be, Dickey Betts a The Allman Brothers Band-ből. Itt délen mindenki ismeri ezt az embert, í­gy megfelelő volt a fogadtatás is. Kid Rock is elmart egy gitárt, és belekezdtek a Blue Sky-ba, ami egy 20 perces Country-blues orgiába torkollott. Nem különösebben lelkesedem az öncélú gitárvirgázásért, de amit ez a faszi művelt, arról csak felsőfokon tudnék emlí­tést tenni, és ami röhej, Kid Rock se égette szénné magát. A jól kiérdemelt vastaps után jött az Amen cí­mű remeklés, de előtte közösen kellett imádkoznunk az Irakban szolgáló katonákért úgy, hogy mindenkinek a mellette lévő kezét kellett fognia. Számomra érdekes volt, hogy itt ez senkinek nem volt ciki, pedig biztos volt olyan, aki nem értett egyet az ott történtekkel. IMÁDKOZTUNK! És ahogy körülnéztem a csarnokban, mindenki lehajtott fejjel nyomta az imát, nem volt sumákolás. Megindí­tó volt! Ezek után nem is volt meglepő, hogy az Only God Knows Why cí­mű nótával fejeződött be az első rész! Igen-igen, az első rész, mert két óra parádés zenélés után Kid bejelentett egy tí­zperces szünetet, hogy utána még egy órára visszajöjjön. A második rész számomra egy rémálommal gördült tovább, ugyanis bejött Rev Run a Run DMC-ből, és kezdetét vette egy félórás Rap-orgia. Ebben a fél órában Guantanamo kí­nzó celláiban éreztem magam, és itt határoztam el, hogy mégsem veszem meg Kid Rock lemezeit. Kid Rock látható élvezettel foglalta el a dob háta mögött lévő DJ pultot, és mutatta be, mit is tud a masinán. A rap fesztivál nem is záródhatott volna mással, mint a Walk This Way remekművel. Na, ez legalább állat volt, hála a gityósoknak. A maradék fél órában azért feltűnt még egy-két nagy sláger, és még a dobos hölgyike is előre jött énekelni valami hatalmas pussy-ról. Lassan a koncert végére értünk, amikor is szintén az új lemez egyik igen jól sikerült darabja került terí­tékre: So Hott! Ez az a szám, amire a holtak is felkelnek! Senki ne gondoljon valami egetverő "csimboraszóra", az egész nóta jó, ha három akkordból áll, de ennek ellenére van egy olyan húzása és ritmusa, hogy aki csak egy kicsit is szereti a zenét, önkéntelenül indul be rá a keze és a lába. Lett is rá fesztivál a küzdőtéren! A zenészek bemutatása közben mindenki megmutatta, hogy mit is tud a hangszerén. Kid Rock í­géretet tett, hogy visszajön, aztán egy közös meghajlás, és vége a show-nak. Pompás péntek este volt!!!!!!! Csak azt a rap mizériát tudná feledni Kid! Remélem a következő lemezére végleg elfelejti, mert az az irány, amit most az új lemezzel kijelölt, eddig teltházakat jelentett neki. Még valami, amit illik leí­rnom! A hangzás ugyan kellemes volt, de ezzel rögtön el is árulom, hogy nem csillagos ötös, hanem egy erős négyesnek megfelelő. Viszont a zenészek és a vokalisták hibátlanok voltak! Amikor metál kellett, az volt, amikor blues kellett, akkor blues volt, szóval nem bénázott senki a hangszerén! Ajánlom mindenkinek a bulit, aki szereti ezt a fajta déli muzsikát blues-ba és rock-ba fojtva, már csak azért is, mert információim szerint közel a magyar határhoz, nyáron egy fesztivál keretében látható lesz Kid Rock. virginia555 Fotók: virginia555 Két rövid felvétel kizárólag a Hard Rock Magazin Olvasóinak! 🙂

Legutóbbi hozzászólások