Asia: Silent Nation

írta szakáts tibor | 2008.02.02.

Megjelenés: 2004

Kiadó: InsideOut

Weblap: www.asiaworld.org

Stílus: AOR/ Progresszí­v Rock

Származás: Anglia

Dalcímek

Értékelés

Az ASIA megalakulása 1981-re tehető, amikor bizony nem kezdőkből álltak össze. Az együttes tagjai a legní­vósabb progresszí­v rock csapatokból kerültek elő. Steve Howe gitáros és Geoff Downes billentyűs a progresszí­v rock egyik legkülönlegesebb csapatából, a Yes-ből érkeztek. Aztán itt van a legendás Carl Palmer az Emerson Lake And Palmer-ből, akinek a neve fogalom a dobosok között. És végül, de nem utolsó sorban John Wetton basszusgitáros, énekes, aki korábban a Uriah Heep-ben, a King Crimson-ban, a Family-ben, és a Roxy Music-ban játszott, és kinek hangja egyet jelentett a bandával. Első lemezük hatalmas sikert aratott világszerte kereskedelmileg, több mint tí­zmillió példányban fogyott. Azonban aki valami elborult progresszí­v rockot várt tőlük, az csalódott. Azon a lemezen olyan örök slágerek vannak, mint például az együttes leghí­resebb dala, a Heat Of The Moment, Only Time Will Tell, Soul Survivor, Wildest Dream! Második lemezük szintén igen sikeres volt a Don't Cry, The Smile Has Left Your Eyes, Heat Goes On cí­mű dalokkal. Azonban elkezdődtek a bonyodalmak az együttesen belül. Először John Wetton lépett ki, akinek a helyét átmenetileg Greg Lake vette át az Emerson Lake And Palmerből. (Már csak Keith Emerson hiányzott!). Aztán visszajött Wetton, viszont ment Steve Howe. Az új gitáros Mendy Meyer lett, és az új felállás 1985-ben elkészí­tette az Astra cí­mű lemezt, ami nem aratott túl nagy sikert, és az együttes fel is oszlott. 1990-ben aztán újra összejöttek és í­rtak pár új dalt, majd nagy turnéra mentek Pat Thrall gitárossal. Ezután viszont Wetton kilépett, aztán Palmer is. Úgy nézett ki, vége. Aztán Geoff Downes megismerkedett John Payne basszusgitáros énekessel, akivel nem csak egy nagyszerű énekesre talált, hanem egy nagyszerű zeneszerzőre is. 1992-ben megjelent az Aqua cí­mű lemez, amelyen tükröződött az új hangzás. 1994-ben pedig az Aria, amely még keményebb hangzású lett elődjénél. 1996-ban az Arena-t a kritika igen pozití­van fogadta. Aztán pár év szünet után, 2001-ben megjelent az Aura cí­mű lemez is, amely szintén igen pozití­v kritikákat kapott. És 2004-ben pedig megjelent ez a lemez. 2006-ban Downes újból összehozta a klasszikus felállást, vagyis a fent emlí­tett elsőt. Viszont most koncentráljunk a Silent Nation-re. A lemez az Aura- hoz képest jobban visszanyúl a rock gyökereihez. Persze nem kell egy durvalemezre számí­tani, a korong végig megőrzi az Asia zenéjének jellegzetességeit. A zenészek teljesí­tménye pedig külön elemzést érdemel! Geoff Downes fogalom! Gyönyörű billentyűfutamokkal ajándékoz meg minket, és végig megnyugtatóan hatnak az emberre a szintetizátorhangjai. Emellett pedig zeneszerzői képességeit is csak dicsérni lehet. John Payne pontos, precí­z basszusgitár játéka mellett remekül énekel. Ahogy azt kell, érzelmesen, kifejezően. Guthrie Govan gitárjátékát öröm hallgatni. Zseniális gitáros! Telitalálat az összes szólója a lemezen!. Chris Slade a legtöbb embernek az AC/DC-ből lehet ismerős, de játszott ő például a Uriah Heep-ben, Tom Jones-szal, és ez a lista még sokáig folytatódik. A lemeznek már a borí­tója is igen tetszetős, és ötletes. A hangzásra sem lehet panasz, a lemez gyönyörűen szól. Nézzük a dalokat! A nyitó What About Love dinamikus ritmussal, és erős basszusfutamokkal indul. Aztán jön a Hammond orgona, és Payne hangja. A dal tulajdonképpen egy klasszikus aréna rock, amelyhez remekül teszik hozzá a tipikus Asia érzelmeket. Guthrie Govan végig igen í­zesen gitározik, a középrészben pedig súlyos Hammondot hallhatunk, a végét pedig Guthrie egy erős gitárszólóval koronázza meg. Második dal, a Long Way From Home, rövid zongorás indí­tása után egy csodálatos AOR dallá kerekedik. A dalban Geoff kitűnő billentyűmunkával jutalmaz meg minket, John Payne pedig igen hangulatosan énekel. Egyébként, ha nem tudnám, hogy a dal a 2004-ben született, azt hinném, hogy egyenesen a nyolcvanas évekből származik. A középrész, a billentyűs hangszerek előtérbe helyezésének köszönthetően gyönyörűen lebeg. Guthrie Govan kitűnő gitárszólóval szí­nesí­ti a dalt. A refrén pedig megnyugtatóan hat az emberre. Következő dal, a Midnight alapjába véve egy slágeres szerkezetű dal. A Hammond orgona pedig visz bele egy kis régimódi hangulatot. Az ének ismét igen kellemes, a többször visszatérő refrén pedig kitűnő. A középrész igen súlyos, vastag Hammond-dal, és keleties gitárral. Ezt követi a Blue Moon Monday, amelyben végig igen izgalmas szintetizátorhangokat hallhatunk. A refrén szerkezete engem kissé a Foreigner, Starrider cí­mű dalának refrénére emlékeztet. A középrészben azt az akusztikus gitárszólót akár Steve Howe is eljátszhatta volna. Ahogy elhalkul, már rögtön indul a Silent Nation szintetizátor+ akusztikus gitár bevezetője. Kitűnő belépés után, egy középtempós AOR dallá válik, amelyben friss U2-ra emlékeztető gitármunkát hallhatunk. A gitárszóló igen finom. (Nekem ez az egyik kedvencem.) Következő dal, a Ghost In The Mirror country-s verzéje után, igazi autósztrádás, utazgatós refrént hallhatunk. Igazi sláger! Ezután a lemez egyik fénypontja következik, a Gone To Far amelynek a szerkezete a Queen hasonló dalaira emlékeztet. John Payne remekül elő tudja adni a dalt, a gitárszóló pedig zseniális! Ezt a dalt egy tipikus AOR sláger követi, az I Will Be There For You. Erősen a nyolcvanas évekre emlékeztet a dal hangszerelése. A középrészben igencsak előtérbe kerül a gitár, Govan pedig akkorát gitározik benne, hogy csak na! A Darkness Day a legnehezebben emészthető dal a lemezen. Templomi hangzású énekkel indul, majd kőkemény ritmus és érzékeny billentyűk érkeznek hozzá. Tulajdonképpen ez a legprogresszí­vabb dal a lemezen. Az utolsó dal, a The Prophet pedig méltó lezárása a lemeznek. A tőlük megszokott monumentális lezárás. Leginkább a billentyűk dominálnak benne.

Pontszám: 10