Vindictiv: Vindictiv

írta garael | 2008.01.31.

Megjelenés: 2008

Kiadó: escape music

Weblap: www.vindictiv.com

Stílus: progresszí­v-neoklasszikus metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Göran Edman a neoklasszikus szí­ntér örök bevethető tartaléka: Mark Boals-hoz hasonlóan - ki szintén Malmsteen zenei farvizén evezve lett világhí­rű örökmozgó - bármikor képes a középszerűbb produkciókat egy szinttel feljebb emelni - persze azért van annyira rutinos róka, hogy ne működjön közre menthetetlen alkotások buktaszagú procedúrájában. Éppen ezért, ha nevét halljuk, olyan kellemes emlékeket idéző albumok ugorhatnak be, mint a Brazen Abott sorozat, a Nostradamus rockopera, vagy a Richard Andersson nevével fémjelzett albumok. Mivel az énekes nem nagyon mozdul ki az általa kedvelt stí­lusvilág kereteiből, az általa felénekelt albumok jellegzetességei előre megjósolhatók - nem történt ez most sem másképp, talán csak a jellegzetes komponenesek aránya tér el kissé a megszokottaktól - persze nem annyira, hogy revolúciót kiálthassunk. A Vindictiv 2004. elején alakult, Stefan Lindholm gitáros vezetésével, ki a billentyűs Pontus Larsson-t kereste meg, akivel kettesben kezdtek el dolgozni a dalokon. Első demójukat Tommy Karevik (Seventh Wonder) és Johan Larsson (Johan and Tommy Band) gitárosokkal vették fel s habár a sajtó pozití­van fogadta az anyagot, Tommy és Johan kilépett az alakulgató formációból. Ekkor lépett a szí­nre Göran Edman (Yngwie Malmsteen/Karma) , akinek megtetszettek a dalok, basszusgitárosnak Nalle Pahlssont (Zan-Clan, Treat), dobosnak pedig Mikael Wikmant vették be az újjáalakult zenekarba, hogy elkészí­tsék első teljes anyagukat. A dalokat természetesen az énekes hangja és dallamai uralják, a neoklasszikus szí­ntérre jellemző gitárfutamok diszkréten szolgálják ki a refréneket, melyek - szerencsére - nem fulladnak követheteken progresszí­v fordulatokba. A vokálok kellemesen emelik ki a szinte azonnal megjegyezhető dallamokat, melyek összképe amolyan jellegzetes svéd hard rockot mutat, Malmsteen-en innen, Rainbow-n túl. Hallgassuk csak meg a kezdő Fool's Paradise keleties dallamképzéssel felvezetett gitárriffjét, és a vokálokat, rögtön beugorhatnak azok a hatások, melyek a szerzemények alkotói szervezőelemeit alkotják. Nem kapunk semmi meglepetést, ám amit tálalnak, az végig kellemes emlékeket idéz a hallgatóban, legyen az a Ceasar's Commentaries szaggatott tempójaira ráülő neoklasszikus- gregoriános hangulat, - ami pompás, musical-es refrénben teljesedik ki - , vagy a Royal Loo neoklasszikába oltott Thresholdos megoldása. A dalok nincsenek feleslegesen túlnyújtva, a dramaturgia is éppen megfelelő ahhoz, hogy ne váljanak unalmassá, a leghosszabb szerzemény sem csúszik hat perc fölé: a Living Colour mesélős, epikus, kissé filmzenés darabja rengeteg apró, finom részlettel örvendezteti meg a hallgatót - érdekes a galoppozó tempó a jellegzetes skandináv dallamok alatt - , a belassulós részek remekül emelik ki Edman varázslatos hangját - orgánuma talán ebben, illetve a Hymn To Desdemona c. dalokban teljesedik ki leginkább.

Pontszám: 7.5