Kragens - Infight

írta Philosopher | 2008.01.18.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: Locomotive Records

Weblap: www.kragens.com

Stílus: us power - thrash

Származás: Franciaország

 

Zenészek
Ének: Renaud Espeche Gitár: Cedric Sellier Gitár: Gilles Giachino Bassz: Denis Malek Dob: Olivier Gavelle
Dalcímek
01. Deaf And Blind 02. Lake Of Fire 03. Angels Among Monsters 04. Tyranny Of God 05. Ten Treasons We Fight 06. The Falling Man 07. Only The Weak Survive 08. Mask Of The Damned 09. Metalize
Értékelés

...hmmm, megintcsak találtam egy másodvonalas zenekart, akikről ezidáig még nem is hallottam, viszont jelen kiadványuk gondolkodóba ejtett - és ugye mint tudjuk, azok az albumok, amik elgondolkodtatják az embert, azok meghálálják a meghallgatásukra fordí­tott időt... Az első gondolatom - egy sör kézbevétele után - rögtön az volt, hogy milyen metal az a metal, amit ez a 2000-ben alakult francia brigád elővezet? Azt mondanám rá, hogy egy olyan zenekar ez, ami gyilkos módon kombinálja a power és thrash elemeket, néha az emészthető kategóriába tartozó progresszí­vitással fűszerezve a zenéjüket. És ha most arra gondolsz kedves olvasó, hogy power metal=Sonata Arctica, Hammerfall, akkor azt kell, hogy mondjam, tévedsz! A Kragens ugyanis azt a jóféle amerikai power metalt tolja az arcodba, ahol a meghatározó karcos (szőröstökű) ének mellett nagyí­vű dallamok, atmoszférikus betétek, a gyilkos ritmusgitárok és technikás szólók alkotják azt a masszát, amit nem kell valami í­zpótlóval kombinálni, hogy elégedetten dőlhess hátra a "fogyasztás" után. Velem is ez történt - nem is kellett a sör 😉 Első hallgatásra olyan volt, mintha a Fight-ot és a Brainstorm-ot összekevernéd a régebbi Iced Earth-el és adnál bele kicsi Nevermore-t (aki nem hiszi, hallgassa meg a Ten Treasons To Fight-ot :D). A legérdekesebb és legsokszí­nűbb a csapatban az az ének. Amint emlí­tettem Renaud Espeche egy igazi metal-torok - méghozzá a markánsabb hangúbbak közül való -, viszont rengeteg módon szólaltatja meg "hangszerét". Tényleg találni az albumon a hagyományos éneklés mellett rekedt powereskedést, thrash-es "ugatást", szelí­debb hörgést... És az a szép, hogy ezeket egymásra ültetve egy sokdimenziós "szónikus" képet láthatsz magad előtt. Mostanában amúgy is trendi metal berkekben, hogy a különböző stí­luselemeket házasí­tják, megnehezí­tve a kritikusnak a műfaji besorolást. Persze sokan ilyenkor felkapják a fejüket, és kérdezik, hogy miért kell mindenre cí­mkét aggatni? Hm, én még régimódiasan úgy vélem, hogy jobb, ha egy zenét le tudok í­rni öt szóval. Ebben benne lehet a közelí­tő műfaj, plusz egy hasonló zenekar neve 😉 Az album zongorás-vonós instumentalizálással kezd, majd kissé gőteborgiasan, vontatottan jönnek a gitárok - ami félrevezet. Amikor tényleg beindul a Deaf And Blind tétel (olyan 1:25-nél) mindjárt beugrik a Testament neve, majd a kapkodós ének pedig a Fight-re hajaz. A kettes (Lake of Fire) tétel elején megint Halford egykori side projectje jut eszembe, de érdekes módon ez a hasonlat csak a verzékre vonatkoztatható, a refrénekre szí­ntiszta us powert kapunk. A tétel közepe felé harapósabb ének jelenik meg a háttérben (már majdnem hörgés), ami démoni jelleget ad az egyébként ártalmatlan tételnek. Az Angels Among Monsters atmoszférája valamiért a Psychotic Waltz Bleedingjére emlékeztet (leginkább a refrénje). Ebben a számban bontakozik ki talán leginkább az ének változatossága és talán itt van az album legjobb szólója is. Sztem ez az album legjobb tétele. A Tyranny of God már majdnem grind core-os kezdete kissé fura lehet azoknak, akik füle nem szokott ilyen daráláshoz, de nekem tetszett. Viszont kicsit túl koszosnak vélem itt a hangzást, valahogy nem jönnek ki szépen a hangok a gitárokból. A Ten Treasons To Fight mint már emlí­tettem kicsi Nevermore-os. A következő The Falling Man az album "lí­rája", számomra kihagyható lett volna. A következő Only The Weak Survive (tök jó ez a cí­m) valami olyat sugall, hogy a zenekar már kezd elfáradni. Szinte semmi izgalmasat nem találni ennél a tételnél. Az utolsó előtti Mask Of The Damned kezdeti Maidenesedése gyorsan Testamentesedéssé alakul át. Megmondom őszintén, jobban tetszik Renaud hangja, amikor tisztán énekel, úgy, mint itt a tétel elején (olyasmi, mint a szintén francia Karelia). Valahogy ennél a zenekarnál jobban bejön nekem, amikor a karcosabb, esetleg hörgős éneket csak a háttérben használják. És a végére még jön valami kevésbé értelmezhető, nemigen fülbarát thrash-elés. Szerencsére itt is bejön a refrénbe a nagyon atmoszférikus háttérrel megtámogatott tiszta ének.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások