The Project Hate MCMXCIX - In Hora Mortis Nostrae
írta Philosopher | 2008.01.05.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Kérem szépen, ebben az albumban minden benne van, amit már réges-rég vártam a death-metal műfajtól. A vágyam csak annyi volt, hogy egy albumot végighallgatva olyat tudjak mondani, hogy "igen, véleményem szerint ez egy nagyon eltalált mód a műfaj továbbgondolására, a TOVÁBBFEJLŐDÉSRE". Ha mást nem is nézek, csak a számok hosszát, már vakargatom a fejem, hiszen nincs olyan tétel ezen a death albumon, ami 8 percnél rövidebb lenne. (Bizonyára sokan emlékeznek anno egy Scum nevű albmura még '87-ből asszem, ahol ez ugyancsak nem volt jellemző :D). Aztán vannak itt még stílusidegen elemek is, úgymint sok sampler, sok szinti, meghatározó női ének, gépies zörejek ala industriale... Van egy dolog azonban, amin egy igazi death bandának nem "illik" változtatni, ez pedig a szövegvilág. Hmmm, vessünk csak egy pillantást a számcímekre! Igen. Csalódás kizárva! 😉 És persze azzal sem árulok el titkot, hogy ezek a "beteges" címek ugyancsak "beteges" versecskéket rejtenek magukban. Ugyan nem mondom magam egyik felekezethez tartozónak sem (se nem fekete - se nem fehér), de kifejezetten szimpatikus az a színpadias megfogalmazás, ahogy a kereszténység elleni kirohanásokat megfogalmazzák ezekben a barátságos tételekben, felhasználva Jonna Enckell kisasszony csodálatos hangját (mint angyal a pokolban) Jörgen Sandström-el kontrasztba állítva. Olyan jókedvvel hallgatom meg újra-és-újra ezt az albumot, mintha valami játékos Gamma Gay, vagy Hellóvén albumot morzsolgatnék a hallójárataim között, holott itt igen kemény - morcos - középtempós tételek sorakoznak, néhol kissé gyorsabb tempóra váltva. Ahogy Shrek mondaná ez a zene olyan, mint a hagyma: olllllan réteges...és valóban, ez a zene többrétegű és sok-sok hallgatás után is talál benne az ember meg-megbúvó "dallamokat". A maga nemében még progresszívnek is nevezném. Meg szimfonikusnak is néhol. Meg "nagyon" indusztriálisnak, amit szokni kell. Ok, nem egy Die Krupps (hála a jó Istennek), de azért vannak benne csúnyán monoton samplerek, amiről inkább egy szétnarkózott afterparty jut eszembe, de nem a death metal. Mint említettem, szokni kell. A csattanó még hátra volt, ugyanis fogalmam nem volt róla, hogy mi ez a zenekar, csak egész véletlenül futottam velük össze. Nos a csapat még 98-ban alakult - és itt a meglepi - Lord K. Philipson (Leukemia, House of Usher, Lame) és Jörgen Sandström (Entombed, Grave, Vicious Art, Krux) kooperációjából. A jelen albumon még megtalálható az a Michael HíĽkansson, aki nem kis meglepetést okozva az Evergrey-ből távozott...jah, csak nehogy elfeledjem: az albumon Dan Swanö dolgozott...
Legutóbbi hozzászólások