ZIHARD - Life Of Passion

írta JLT | 2007.09.01.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Doremi Media

Weblap: www.

Stílus: neoklasszikus metal

Származás: Dél-Korea

Dalcímek

Értékelés

Dél-Korea. Erről a nemzetről leginkább gépkocsi és műszaki cikkek juthatnak az egyszeri halandó eszébe. Ami nem is csoda, hiszen ez az ország egy dinamikusan fejlődő állam. A koreai metal életről eddig nem sokat hallottam, vagyis semmit. Ezért is volt meglepő mikor Garael barátom egy olyan bandára hí­vta fel a figyelmemet, ami a már emlí­tett országból került elő. Ők a Zihard. Bevallom mielőtt nekiálltam meghallgatni a csapat bemutatkozó nagylemezét, túl sokat nem vártam tőlük. Ez semmiféle előí­téletet nem takar, pusztán nem tudtam mit várhatok egy olyan országból jött csapattól, ahonnan eddig nem sok fém zene jutott el hozzánk. Aztán mikor elkezdtem hallgatni a lemezt padlót fogtam. Mintha maga Mike Tyson adott volna egy sallert. Nem győztem keresni az államat. A Zihard muzsikája egyenes ági leszármazottja Malmsteen mester muzsikájának. Azon belül főleg a Mark Boals nevével fémjelzett albumoknak. Ugyanis Kim Seong-Hoon énekes olyat produkál mint kb. az aranytorkú Mark művelt Trilogy cí­mű Malmsteen korongon. A neo-klasszikus metal nagy hangterjedelmet igénylő műfaj, elengedhetetlen, hogy a vokalista minden tartományban kifogástalant nyújtson. És hát Kim teljesí­tményét hallgatva nyugodt szí­vvel kijelenthetjük, hogy egy igazi mega-torok. Mindegy neki, hogy mélyen vagy magasan kell énekelni, neki semmi sem okoz problémát. És helyenként olyan sikolyokat produkál, amiket egy másik legenda, Midnight prezentált fénykorában. És hát az énekdallamok is igencsak frankón lettek megkomponálva, szóval minden tekintetben nagyot alkotott Kim mester. A stí­lus másik igencsak fontos eleme a gitárjáték. Malmsteen óta tudjuk, hogy nem elég ha szimplán jók a riffek és a szólók, hanem azoknak minden elemében kidolgozottnak kell lenniük, egy hang sem lehet fals, itt tényleg a maximumra kell törekedni. És hát a jó Yngwieről tudjuk, hogy igencsak maximalista. Bak Yeong-Su gitáros fiatal kora ellenére igen érett játékot mutat be a lemezen. Ezen csak addig csodálkoztam, amí­g ki nem derí­tettem, hogy a Zihard srácok nemrég szabadultak Ázsia legjobb zeneiskolájából, diplomával a zsebükben. (Ahol többek között Steve Vai is tartott kurzusokat.). Noha a zenei végzettség szép és becsülendő dolog, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden esetben mesterművek születnek, hiszen azért akadnak olyan zenészek, akik soha nem tették be a lábukat zeneiskolába, mégis sokra vitték az életben. Bak játékán egyértelműen felfedezhetőek a svéd zseni hatásai, leginkább a szólóknál érzem ezt erősen. Bár azért Bak szólói számomra könnyebben emészthetőek és nem is érzem őket öncélú tekerésnek. Igaz én nem vagyok gitáros, egy "szakmabelinek" biztos más a véleménye. Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy csak másolná Malmsteen-t. Van valami a srácban ami megkülönbözteti őt a nagy elődtől. Ez lehet akár a gitár sound, lehet a fiatalságból eredendő dinamika és erő, (a riffek között akadnak igazán bivaly témák, kőkemény heavy metal tételek), vagy akár a személyisége. Nem hiszem, hogy még egy olyan "elborult" gitáros élne a földön, mint Yngwie. A ritmus szekció játéka is hasonlóan rendben van, ők is tökéletes uraik hangszereiknek. Némileg sajnálom őket, hiszen egy ilyen énekes és gitáros mellett nem könnyű meglenni. Ami kicsit hiányzik nekem a tökéletes hangzásból az a basszus. Én halknak találom, szerintem lehetett volna többet hagyni belőle, főleg ha figyelembe vesszük, hogy "csak" egy gitáros van a zenekarban, és külön billentyűs sincs, ezért a hangzást erősí­thették volna még több basszussal. És a dalokról. Kicsit gondban vagyok, mert minden egyes nótáról órákat lehetne beszélni, és sokáig lehetne őket elemezgetni. Minden egyes szerzeménynek megvan a szépsége, megvan bennük az amiért igazán lehet szeretni a dalokat. Ami nekem a legfontosabb követelmény az az, hogy az album dalai legyenek változatosak. Ne minden dal ugyanolyan tempójú legyen, a nóta szerkezetek között is legyenek különbségek, vagyis legyen a dalok között nem szakértő fül számára is felfedezhető "eltérés". Persze a hangzás, az egyéni teljesí­tmények is nagyon fontosak, de ha egy albumom minden dal egy kaptafára í­ródik, akkor megette a fene az egészet. Szerencsére a srácok azért nem estek ebbe a hibába, hiszen a lemez egyáltalán nem lett unalmas. Ami nekem nagyon nagy meglepetés volt az, hogy a lemez két instrumentális nótája az Adversity of My Life (itt akkorát játszik Bak, hogy még mindig nem sikerült felfognom) és a Sad Memory mennyire magával ragadott. A Sad Memory egy lassabb, kimértebb alkotás, mí­g az Adversity egy gyorsabb dal, amit igencsak eltaláltak a srácok. Naná, hogy ez a dal is bővelkedik Mamsteen-i elemekben, de ennél jobb instrumentális dalt én még keveset hallottam. Érdekes szí­nfoltjai a lemeznek a koreai nyelven előadott dalok. Az egyik ilyen a meseszép ballada a Strange Without You, ami fel van vértezve a romantikus hangulatú dalok minden erényével, a finom, érzelmekkel teli énekkel, az ilyen dalokhoz idomuló ritmussal, a hangulatos zongora hangokkal. A másik koreai nyelvű alkotás az erős headbangelére ingerlő Once Again. Mit ne mondjak elég furcsa ezen a nyelven hallgatni ezt a zenét, bár az biztos, hogy kuriózum. És akkor jöjjön az "Év Nótája". Ez pedig a Crying In The Midnight. Egy akkora riff kap szerepet a dalban amit ugyan már hallhattunk párszor, (nekem egy másik legenda Paul Gilbert Racer X-jének Street Lethal nótája ugrik be) de a srácoknak sikerült eköré egy igencsak jó dalt í­rniuk. Száguldó tempó, ügyes dobjáték, remek szóló. Kim olyat énekel benne amire nyugodtan mondhatjuk, hogy mestermunka. Szépen játszik a hangjával, és amilyen sikolyok hagyják el a torkát...Elképesztő. Ilyen magas hangot, ennyi ideig kitartani nem mindennapi teljesí­tmény. Nem lehet szavakba foglalni eme dal tökéletességét.

Pontszám: 8