Symphonity – Új dallal debütált az új énekes

írta savafan | 2020.05.31.

Dreaming Of Home címmel új dalt mutatott be a Symphonity. Úgy látszik, a jövőben állandósul a szlovák csapat két énekeses felállása.

 

 

Új dallal jelentkezett a szlovák Symphonity, akik hazánkban a koronavírus-járvány előtti egyik utolsó koncerten is felléptek. Az énekes akkor elmondta, hogy kevés a sansz arra, hogy egy teljes albumot kiadjanak az elkövetkezendő időben, de próbálnak rendszeresen új nótákkal jelentkezni. A Marco Polo-sztorit feldolgozó történet második tétele egy ballada, amit egy cseh kastélyban forgatott a zenekar. A szám érdekessége, hogy ebben a tételben mutatkozik be az új énekes, Konstantin Naumenko, aki annyit mondott beköszönő videójában: „Hamarosan egy csomó új dalt fogsz hallani a közreműködésemmel.” Úgy legyen!

Ugyanakkor Mayo Petranin továbbra is tagja a zenekarnak, így két énekessel folytatják a jövőben. Az viszont biztos, hogy egy dobossal kevesebben, ugyanis ebben a számban játszik utoljára Radim Vecera, aki személyes okok miatt távozott a zenekarból. A Dreaming Of Home című számot egyébként a Finnvox stúdióban keverték, ahol többek között a Nightwish- és Stratovarius-albumok is készülnek.

A zenekar korábban már jelentkezett egy tétellel a Marco Polo-sztoriból, a Crimson Silk alább tekinthető meg.

Legutóbbi hozzászólások