„Szeretnénk egy hiányzó láncszem lenni a modernebb megszólalású zenekarok és a hammondos hard rock között”: Interjú a Stula Rock zenészeivel

Áprilisban jelent meg a Stula Rock második albuma 'Örökifjú' címmel. Ennek kapcsán faggattam ki őket a zenekar múltjáról, jelenéről és jövőképéről. Persze szóba került a karantén is, meg hogy mennyire frusztráló, hogy bár megszűnt a bezártság, továbbra sem lehet koncertezni, ami egy zenekarnak manapság nemcsak lételeme, de szinte egyetlen bevételi forrása is. A zenekar dobosa és fő dalszerzője – „nótafája”, ahogy ő mondta ­–, Horváth Ádám, és a frontember, a zenekar névadója, Molnár Péter Stula válaszolt a kérdéseimre. Szerencsére nem fukarkodtak a szavakkal, így egy tartalmas interjú kerekedett az egészből, melyből megismerhetjük ezt a szimpatikus, jó kedélyű, örökijfú csapatot. Söröket bekészíteni, hosszú lesz!

HRM: Na, akkor kezdjük az elején: Stula, te a Crazy Gránátban kezdtél. A Mobilmániából való hirtelen távozásod után úgy tűnt, velük folytatod, még én írtam 2016-ban a Miénk minden című klipjükről, ami aztán eltűnt a netről, majd tavaly visszakerült. Mesélj már erről is egy kicsit! Mi van velük? És miért tűnt el ez a videó?

Stula: Fura ez. Az a srác, aki anno a klipet csinálta, külföldre költözött, és megszüntetett mindent, ami a múltja része volt, így a YouTube-csatornáját is, ahová – az ő kérésére – a videónk fel volt töltve. Később visszaszereztem a videót, és én töltöttem fel újra… Amúgy a Crazy él és virul, idén 20 éves ez a zenekar is. Ritkán van koncert, inkább már csak a barátság tartja össze a bandát.

HRM: Aztán jött a hirtelen váltás, a Stula Rock. Hogy jöttetek össze? Úgy értem, öten öt különböző településen éltek, manapság nem kunszt már egy közös lemezt felvenni akár a világ ellentétes pontjain élőknek sem, de ha nemcsak stúdióprojekt akartok lenni, hanem rockzenekar, akkor próbálni is kell. Hogy szervezitek meg a próbákat?

Ádám: Igen, Vámosmikola, Nagymaros, Rétság, Balassagyarmat és Budapest a lakhelyünk, tehát Észak-Közép-Magyarország. Egyszerűbb lenne az életünk, ha egy városban laknánk, mind 20 körül lennénk, és mással sem kellene foglalkozni a zenekaron kívül. Stula motorozik is, és Sződön van a klubházuk, az a bázisunk, ott szoktunk néha próbálni és személyi gépjárművel, hangszerparkunkat magunkkal cipelve jutunk oda szökőévenként másfélszer. Megrázóan ritkán próbálunk, mind igényelnénk sűrűbben, főleg a többiek társasága miatt is. Tavasszal belehúztunk volna, már akár egymás után három próba is összejött volna, de jött ez a vírus mizéria, és elnapoltuk. De a viccet félretéve, ha újra indul a koncertezés, az új dalok végett is fogunk magunkban zörögni jópárat!

Stula: Telefonon, Messengeren értekezünk a nagyobb bulik előtt, kinek mikor jó, és csinálunk egy-két próbát. Általában megbeszéljük előre, hogy miből készüljünk fel és összerakjuk hamar. A több próba azért kellene, hogy jobban kézben legyenek a dalok, a bulin már-már robotpilóta üzemmódban járjon a kéz, a láb, és jobban tudjunk figyelni a színpadi munkára, de így sincs dráma. Aki járt már Stula Rock-koncerten, azért az láthatta, hogy nem egy „szoborpark” zenekar ez, mozdul a brigád rendesen. Ádám például tini korában hatalmas Mike Portnoy fan volt, és a dobok mögött folyton megy a show, pörgeti, dobálja a verőket, vigyorogva veri szét a cuccot. (nevet)

Viszont mivel itt mindenki profi zenész, így a hibáinkat is úgy iktatjuk be, mintha az egy extra fullos új elem lenne a dalban, ha elcsesszük, a következő körnél megismételjük. (nevet)

Ádám: Amúgy az a vicces, hogy sokszor fogalmam sincs, hogy mi is a dobtéma a saját dalaimban. (nevet) Volt, hogy elő kellett próbán kapni a telefont és meghallgattuk, hogy itt pl.: „titi” a lábdob, basszus…

Mondjuk másfél éve megírtam egy nótát, felgitározom, feldobolom, megírom a dalszöveget, feléneklem mankónak, hónapokig kotlok/kotlunk rajta, hangszereljük, írom a vokálszólamokat, stb. Megjelenik a lemez, majd elővesszük próbán, vagy még előbb klipforgatáson, és néha fogalmam sincs, hogy hol is van a felsőtam mondjuk a refrének előtt, és mit is ütöttem oda a stúdióban. (nevet) Például a Szervusz, időt sosem játszottuk még próbán sem, és már csináltunk hozzá egy karanténklipet. Meg kellett tanulnom a saját dobfiguráimat. Én vágtam össze a videót is, hülyét kaptam magamtól, hogy nem akkor szól a cin a playbacken, amikor kéne, újra összerakni mindent meg nem volt kedvem már. Élőben majd ütök rá valamit… mint sonkára tojást. (nevet)

HRM: Nehéz lehet ilyen „távkapcsolatban” zenélni, a karantén erre még rátett egy lapáttal. Más bandák új lemez készítésébe kezdtek, hiszen ezt könnyebb távolról összehozni, ti viszont éppen új lemez megjelenése előtt álltatok, tehát ez nem volt opció. Tudom, elkészítettétek a Szervusz, idő karanténklipjét, ami szerintem az új lemez húzónótája, nekem legalábbis nagyon beleragadt a hallójárataimba. De azon kívül mivel tudtatok foglalkozni?

Stula: Klipekben gondolkodunk, forgatunk mostanság, a napokban kezdünk bele az Egykori szobám című dal videójába. Ezen kívül a zenekar hátterét tervezgetjük, igazgatjuk, álmodozunk, felébredünk, majd újra álmodozunk tovább. Lesznek hamarosan új pólók, sapkák, bögrék és egyéb „mörcs” cuccok.

Ádám: Én azért – mint a csapat főnótafája – pörgetem az agyam. A dalszerzés nálam nem áll le, folyamatosan jönnek az új ötletek, csak szelektálom, raktározom. Nagyon szeretné(n)k egy teljesen akusztikus lemezt kihozni egy éven belül. Az a terv, hogy az ’Őserő’ és az ’Örökifjú’ albumok négy-négy slágeresebb dalát hangszerelnénk át rádióbarátabb verzióba, és lenne akár több új dal is rajta. Semmiképp nem fogjuk kiherélni a dalokat, és Stula sem fog nyávogva énekelni, mert az a trend. Ugyanúgy maradunk rockzenekar, csak adunk a daloknak egy újabb esélyt, hátha olyan emberek is felfigyelnek a csapatra, akiknek tetszene, csak másképp nem hallhattak róla addig.

HRM: A hároméves történetetek során, vagyis az előző lemez óta is változott a felállás (Berczelly 'Beró' Csaba – basszusgitáros és Kiss Kristóf - billentyűs voltak akkor a zenekar tagjai). Ez a szakítás is ennek a „távkapcsolatnak” köszönhető?

Stula: Nem. Amikor elkezdtük ezt a zenekart, Kiss Kristóf barátunk kicsivel korábban bekerült Peter Cmoriknak, Szlovákia egyik legjobb énekesének a nagyon jól futó zenekarába is. Kristóf felvidéki (ahogy Albert, az utódja is) és a csatlakozáskor teljesen korrekten jelezte felénk, hogy elvállalja a zenekarunkat, mert szeret minket, jó a zenekar, de prioritást élvez a másik csapat. Nem tartott sokáig az örökké, hamar annyi ütközés lett a dátumokkal, mint egy roncsderbin. Ő ajánlotta maga helyett Zsigmond Albertet, aki a hangszerének professzora, és szintén egy rettenetesen aranyos, jó ember. A Forgószél című dalunk klipjében adta át a stafétát (a billentyűket) Kristóf Albertnek. Ebből is látszik, hogy teljesen baráti volt a váltás. Albert egy géniusz, szerény, csendes ember, úgy zongorázik, hogy a lelkünk beleremeg. Hammond-szőnyegek, virtuóz szólózás? Minden a kisujjában van. Ha kicsit is magamutogatóbb fajta lenne, már az élvonalban zenélne, vagy a saját stúdiókomplexumát igazgatná. (nevet)

Ádám: Amikor Stulával megálmodtuk ezt a Stula Rock zenekart, akkor csupán egy határozott kikötésem volt: csak és kizárólag profi zenészekkel vagyok hajlandó muzsikálni, akik nagyon jó emberek is! Ha „csak” jó gyerekek, de gyengécskébbek, akkor sörözzünk, beszélgessünk, de ne legyünk egy zenekarban! Már „öreg vagyok”, és türelmetlen, hogy valakire várjak, vagy kompromisszumot kelljen kötni, mert mondjuk nem elég stabil vagy nem tudja eljátszani a szólamát, és a zeneszerzésnél ezt is bele kelljen kalkulálni. Ez lehet, hogy ellenszenves vagy nagyképűnek tűnő kijelentés, de vállalom, és az első felszisszenés után szerintem mindenki belátja, hogy van benne igazság!

Ez a „profi zenész” fétisem természetesen nem azt jelenti, hogy öncélúan szétmaszturbáljuk a dalokat. Amúgy Alberttel 2007-ben találkoztam először és egy Dream Theater tribute bandában játszottunk együtt egy rövid ideig! Csak egy példa róla: nyomjuk – mit tudom én – a These Walls című dalt, velem szemben Albert csóválja a fejét a szintije mögött, megállunk a dal közepén, mondja: »Oké ez a dob-groove, de a verzében lábcin van, a refrénben jön be a ride (harang, ahogy Ipolyságon mondták… a csöves Laney meg lámpás láni). Várj, megmutatom!« És bekapcsolt a szintijén valamit, kiszólózta a dobokat, amiket otthon bepötyögött – még egyszer mondom, Dream Theater-dalok dobjait tökéletesen – és megmutatta azt a részt, tényleg nem azt a cint ütötte Portnoy… Jó értelemben vett őrült. (nevet) Ja, és teljesen rockbillentyűs a csávó, nem akarja elmebeteg jazz-akkordokkal telefogdosni a dalokat, csak mert elméletileg beleférne. Ha A-dúrt kell tartania négy körön át, akkor A-dúr! Iszonyat alázat van benne, ami megvolt persze Kristófban is. Sok billentős bepanírozza a hangszert, már a második taktusban modulálni akarnak, stb.

Beróval más miatt váltunk el közös megegyezéssel. Imádjuk, frankó, pregnáns, pontos basszeros. Együtt zenéltem vele tíz évet, őrzök róla néhány fényképet. (nevet) A Patriótában kezdtük, ami a saját gyermeke volt, majd Varga Miklós és főleg Homonyik Sándor kísérőzenekarában tettük a szilárd alapokat a főhősök alá. Az első lemez körül sikerült őt „behülyítenem”, de egy saját zenékkel kiálló csapat kezdeti stádiuma finoman szólva sem egyszerű korszak. Beró idősebb kicsit nálunk, van három gyereke, így már más prioritások is vannak. Mi is hoztunk néhány rossz szervezési döntést. Ellenkező esetben, ha valaki meghív a zenekarába, és ugyanezeket a körülményeket tapasztalom, akkor nem biztos, hogy eddig kibírom… Megbeszéltük, ugyanúgy barátok maradtunk! Ez nem duma, azóta más produkcióban zenéltünk is már együtt! Utódja az a Nógrádi Máté lett, akivel szintén húsz éve jó barátok vagyunk, az első műsoros kazettánkat együtt készítettük 1999-ben. Akkoriban Stula volt néző az egyik bulinkon. Szintén egy nagyon jó basszusgitáros! A második lemezen már az ő játéka és vokálozása is hallható.

HRM: Ha már itt tartunk, mutassátok be a többieket is! Stula, mint ex-Mobilmánia frontember és a 'Vazul vére' rockopera címszereplője a legismertebb név közületek, gondolom, ezért is kapta a zenekar az ő nevét, holott a „főember” – nem tudom, hívjátok-e zenekarvezetőnek, vagy demokrácia van (nevet) – Horváth Ádám dobos. Legalábbis te vagy a fő dalszerző-szövegíró, és a zenei rendező is, lévén a te balassagyarmati házi stúdiódban készültek a felvételek. Meséljetek magatokról, az előéletetekről pár szóban!

Stula: Aki követ minket a Facebookon, Instagramon, az láthatja, hogy aktívak vagyunk ezeken a felületeken is. A zene az egyik legfontosabb része az életemnek, ami ennél is fontosabb, hogy a napokban született meg az első kislányom, Tamina! Nagyon boldog és büszke vagyok!

HRM: Ezúton is gratulálok hozzá!

Stula: Ádám és a menedzserünk, Szőri „erőszakoskodtak” anno, hogy legyen a zenekar neve a becenevem. Én az Őserőt akartam zenekarnévnek, de végül meggyőztek. Annyi kikötésem volt, hogy tegyük hozzá a „Rock”-ot is, ami jelzi, hogy nem lakodalmas zenekart csinálunk. (nevet) Így lettünk Stula Rock.

Fent már említettük Albertet és az exeket, akikkel még mindig jóban vagyunk, és leszünk is! Egy rockzenekarban két nagyon fontos pozíció volt mindig (mind az, de kettő van legelöl), nyilván az éneklő ember és a gitárhíró, azaz a szólógitáros. Szoktuk mondani, hogy nálunk van Magyarország leghatalmasabb gitárosa, a még mindig csak 24 éves Vigyinszki Máté, aki egy 210 centiméter magasra nőtt szép szál legény, és a gitártudásával is kiérdemli a „nagy” címet! A Kőbányai zenesuli kimagasló tehetségű növendéke volt, Lukács Peta, Tornóczky Feri és Maróthy Zoli tanítványa. Fiatal kora ellenére egy nagyon érett megszólalású, sokoldalú zenész. Emellett tanárszülők gyermeke, okosabb is nálunk bőven! (nevet)

Ádám: A zeneelméletben is ő javítja a zeneszerzési baklövéseimet. (nevet) Egy baj van vele, hogy nem bírom még a héthúros gitárra rábeszélni, de megy a kitartó aknamunka a háttérben. Amúgy a lemezeinken halkabban szól egy nagyon mélyre hangolt gitárszólam is. Ott a Mátéból teljesen természetesen jövő szteroid-hard rock sound, de az öthúros basszusgitár és a ’80-as évekbeli középdús lágé között halkan megbújik egy oktávnyi zubogás is. Nem minden dalban kell (hangnemtől is függ), de ettől lesz kicsit „modernebb” érzete a megszólalásnak. Élőben nem használjuk, de nem is kell, senkinek nem hiányzik, vastagon szól a gitár úgy is, de lemezen hasznos az a lágé frekvenciailag. Emellett egy csupaszív srác a Máté, nagyon szeretjük őt emberileg is, szerintem hatalmas jövő előtt áll! Szoktam is mondani neki viccesen, hogy gyere Máté, gitározd fel nekem ezt meg ezt... pár év múlva úgysem bírlak majd megfizetni! (nevet)

A párom, Velősy Flóra énekel duettet Stulával a Felfelé sodor a szél című dalban. Az elsőn, és ezen a második lemezen is sok dalban vokálozik. Mind szeretünk, és tudunk is kicsit énekelni, ebben a zenében a vokál elengedhetetlen tényező. Élőben is próbáljuk visszaadni ezt. Flóra hangja egy új szintre emeli a vokálokat, az akusztikus lemezen sokkal nagyobb teret szeretnék majd a kórusoknak adni. Mind imádjuk a Queent, és nem a másolás a terv, de kiindulási alapnak mindenképpen etalon egy csapat. Vagy a Toto, ami szintén hatalmas kedvenc. Újak közül meg a W.E.T. Mindenhol nagyon nagy éneklések mennek a főhős mellett.

A zenekarvezetést Stulával ketten visszük, ki-ki a maga területét, de a zenei részét főleg én igazgatom. A demokráciában nem hiszek egy zenekarnál, a puha diktatúra a célravezető csak! De természetesen mindenki véleménye érdekel, senkinek nem szeretnénk szorongást vagy rossz érzést okozni. Itt szerencsére nincsenek beteg, frusztrált egók! Felnőtt, értelmes emberek vagyunk, meg tudunk mindent beszélni. A többiek is elfogadják, hogy kell egy kapitány, aki kormányozza a hajót, és amíg nem futunk többször is zátonyra, addig meg is van a bizalom. Együtt sírunk, együtt nevetünk! Most még az „együtt sírunk” a sűrűbb, de ha minden a terv szerint halad, és a nagyobb – rockzenét szerető – közönség is mellénk áll, akkor több lesz az „együtt nevetünk” is! Nem eladni akarjuk magunkat, szívből zenélünk, szimplán csak magasabb szintre akarjuk emelni a zenekar ázsióját!

HRM: Megélhetési zenész nem sok van Magyarországon, gondolom, nektek is megvan a "civil" foglalkozásotok emellett. Stula tűzoltó foglalkozásáról már hallottunk. Meséltek erről, vagy a privát szférátok tabu?

Stula: 20 éve vagyok tűzoltó és most már festő vállalkozó, bírom a fizikai terhelést. Viszont még mindig a hétvégi koncertek éltetnek. Nekem így kerek az életem. Vigyinszki Máté zenét tanít, Nógrádi Máté mérnök, Albert egy gyárban dolgozik. Flóra karaoke műsorvezető és kozmetikus.

Ádám: Nagyon sokáig csak a zenélésből éltem. Illetve most is csak mellékállásban dolgozom egy nemzetközi fuvarozó cégnél. Az új lemez szövegeinek egy részét is külföldön írtam, Angliában, Hollandiában, stb. Nem kapcsolódik ezekhez az országokhoz, de volt, hogy ott jutott a végtelen sztrádákon eszembe valami. 2008-tól 2015-ig simán megéltem abból, hogy doboltam Homonyik mögött az Ázott cigánylányt, emellett tanítottam, stúdióztam más zenekarokkal is. Annyi összejött, mintha bejártam volna dolgozni egy melóhelyre, és kábé azt csináltam, amit szeretek. A zenekar jó volt (Szabó Attila, Beró, Kristóf és én) sokat utaztunk, főleg Erdélyben jártunk rengeteget, de szerettem volna én is a saját dolgaimmal törődni. Ennek nem azért lett vége, mert saját zenét akartam játszani, hanem mert Sanyi szélnek eresztette a zenekart, hogy halkabb és olcsóbb zenészek vegyék körül. Mi sem voltunk drágák, de már negyedhangerőn dobolva is pisszegett hátra két külön mutatóujjal mutatva… de utólag annyi elég is volt abból. Varga Mikit szerettem emberileg is, jó humorú, kedves ember, a műsora is közelebb állt az ízlésemhez. Vele sajnos kevesebb buli volt, de az a csapat is átalakult, nem Miki miatt, Beró viszont megint ott basszerol nála.

HRM: A lemezek elkészítésénél mi alapján választottátok Nóniusz Gábort ('Őserő') vagy Fábián Zoltánt ('Örökifjú') hangmérnöknek?

Stula: Nóniusz Gabival először a Mobilmánia ’Fénypokol’ albumán dolgoztam együtt, és nagyon elégedett voltam a munkájával. Később saját stúdiót alapítottak egy társával Bresaola néven, és amikor Ádámmal azon agyaltunk, hogy az első lemezt kivel kevertessük meg, bedobtam a nevét. Először a költségvetésünkbe nem fért bele, de hamar világossá vált, hogy ez egy olyan műfaj, ahol a dörgedelmes megszólalás elengedhetetlen, nem klaffoghat a dob, nem serceghet zsírban a gitárhang, mint a lángos. Így hát zsebbe nyúltam (pontosabban személyi kölcsönt vettem fel), és időpontot egyeztettünk. Ádámnál vettük fel Balassagyarmaton a lemezeket, így „ingyen” van a felvétel, én ezzel tudtam hozzájárulni. Magasabbról akartuk kezdeni, úgy néz ki, hogy sikerült is. Ennyire hittem, hittünk a dalokban!

Ádám: Több mint tíz éve stúdiózom is. Először kényszerből tanultam meg, mert nem volt pénzem más stúdiókba járni, felvenni az ötleteimet, így hát belecsaptam a digitális stúdiózás rejtelmeibe, buktatóiba. Sok mindent meg tudok csinálni a felvételeken túl, kevertem már össze lemezeket is, de „nemzetközi szintű” mixet még nem tudok sajnos. Egyszer majd beiratkozom valahová, mert érdekel, meg is fogom tanulni, hogy mi a trükkje ennek-annak. De aki mindenhez ért, az igazából semmihez sem ért – tartja a mondás. Így a végső mixet szívesen kiadtam a kezemből. Annyi munkám volt vele a kitalálástól a kiexportálás fázisáig is, hogy nem tudtam volna objektíven megítélni. Egóból, hogy ’majd én tudom’, nem akartam elcseszni!

Nóniusz Gabitól is sokat tanultam, ő produceri füllel is beleszólt a pre-produkciós szakaszban kicsit a dalokba. Olyan sok gáz nem akadt azért szerinte sem. Volt, ahol tempómódosítást javasolt, a fent említett lehangolt gitárt is ő erőltette, bár ezzel is tökéletesen egyetértettünk. Kiirtott vagy hozzátetetett szintihangokat, hogy ne ütközzenek ezzel-azzal, el is mondta, hogy mit miért tesz, tehát ez nagyon jó képzés volt nekem. A második lemeznél eleve az ő korábbi útmutatásai szerint is vettünk fel mindent. A kedves olvasókat nem untatnám a részletekkel, én is unnám amúgy… meg a bűvész sem mondja el az összes trükkjét. (nevet) De ha valakit érdekel, akkor személyesen nagyon szívesen beszélek erről mondjuk koncert előtt/után egy sör mellett! A második lemeznél kicsit mást akartunk, de nagyon elégedettek voltunk Gábor munkájával.

Fábián Zoltán, azaz Fábi szintén egy legendás gitáros, a Jerico, Paksi Endre Wellingtonjának volt gitárosa (Beró korábbi zenésztársa amúgy), majd az Age of Nemesis jelenlegi tagja. Emellett régóta professzionális hangmérnök is, a Kormorán frontkeverőse. Az első lemeznél is szóba került a neve, de a sok jó közül csak egyet lehetett választani. Stula felhívta és a második lemeznél vele dolgoztunk. Szerintem mindkét albumot oda lehet tenni bármelyik hasonló stílusú hazai rocklemez mellé, nem vallanak szégyent! Az ’Örökifjú’-nál már azokat a hibákat sem követtem/követtük el, amik az első lemeznél még fennálltak hangszerelésileg. Elvégeztem egy töredezettségmentesítést a dalaimon, tehát egy folyósabb, lüktetőbb zenefolyamot akartam. Korábban – a Stula Rock előtt – a dalaimban több volt a váltás, megállás, dinamikai törés, ergo a felesleges művészkedés, amik egyszer érdekesek lehetnek, de utána már unalmasak. Koncerten meg nem működik jól, nem mozdul meg a zsűriben a boogie, és hamar a söröspultnál találják magukat. Amúgy nyilván a dalokat nem dobokon írom, huszonhét éve gitározom is – és most vettem egy olcsóbb szintit –, azon is jutnak/jutottak eszembe ötletek.

Inkább erősen korrekt, mint méregdrága felvételi láncon lettek rögzítve a dalok, mégsem hallani ezt rajta. Stula például egy új korában is 65 ezer forintos AKG kondimikrofonba énekelt mindkét lemezen. Az ’Őserő’ egyik dalának egyik versszakát Nóniusznál felénekelte egy kb. egymillás, csöves mikrofonba, csúcs Focusrite előfokkal, stb. Aki meg tudja mondani azt a lemezt hallgatva, hogy melyik dal melyik versszaka volt az, ami egy hússzor drágább mikrofonnal lett felénekelve, annak fizetek egy kocka sört! A megfejtéseket a Stula Rock Facebook-oldalra várjuk üzenetben! (nevet)

Stula: Visszatérve Fábira, egyszerűen csúcs, amit ezzel a lemezzel csinált! Nem akartunk itthon bejáratottabb stúdióban kevertetni, legyen egy kis egyénibb íze is a lemezünknek. Az, hogy egy dobos írja a zenék nagy részét más logikával, mint egy gitáros vagy billentyűs tenné, már kicsit különlegessé teheti a produkciót, Fábi ösztönös szakértelme (mert direkt csak annyit mondtunk neki, hogy jól szóljon) feltette az i-re a pontot!

Ádám: Tényleg nem írtam neki litániákat arról, hogy ez ilyen legyen, az olyan legyen. Átküldtem az ’Őserő’ dalait, hogy kb. ez a vonal, de nem kell lemásolni, meg nyilván a dalok sem ugyanazok. Egyetlenegy kérésem volt csak a végső mixeknél, hogy annál picit hangosabb legyen, mint amit először küldött. Persze kerülni akartuk a hangerő-háborút is. Sűrű zene ez, dörrenő, csattanó ritmusszekció, kétféle hangolású ritmusgitár, egy tonna szinti, szólóbetétek, Stula vastag hangja, sok sáv vokál… és még hangosabb is legyen, ne fulladjon be a mix, nem volt egyszerű, de megoldotta! Egyszer ültünk csak be hozzá pár órára Vácott. Atom lett a sound.

HRM: Most, hogy vége a karanténnak, végre összejöhettek, beülhettek közösen a kocsmába sörözni, ennyi változott. Vagy próbálhattok a bizonytalanra, de a koncertezés továbbra is tabu. Augusztus 15-ig mindenképpen. Nem frusztráló ez? Kitörhetne a ketrecéből a fenevad, de nincs hova menni! (nevet)

Stula: Addig készülünk, tervezünk, nem szomorkodunk. Hogyne lenne frusztráló, de több mint fél évszázada nem volt világjárvány vagy világégés, nagy háború, stb. A mai generáció még csak most tanulja, milyen így élni. Reméljük, csak egyszer lesz Budán ilyen kutyavásár, legalábbis pár évtizedig megint ellennénk nélküle…

HRM: Áprilisban, a karantén közepén jelent meg a második lemezetek. Az Ossian így is elővételes platina volt, de hát nekik van egy hatalmas rajongói bázisuk. Ti mit tudtok az új lemez fogyásáról? És tényleg, mekkora rajongóbázissal rendelkeztek?

Stula: Rajongóink kis részét ismerjük csak személyesen, vagy a közösségi oldalunkról, de többen lehetnek, mert szépen fogy a lemez. A kiadónk is kicsit lelkesebben áll hozzánk, a sajtónk is jó, lehúzó kritikával nem is találkoztunk. Hetek óta az albumeladási toplista tetején tanyázik az ’Örökifjú’. Rettenetesen örülünk ennek. Sokak szerint az egyik legjobb hazai hard rock banda vagyunk, ami hízelgő!

HRM: Úgy tudom, ősszel a P.Mobil turnéján lesztek vendégek. Az azért megdobhatja az ismertséget, pláne éppen az erre a zenére fogékony körökben, mert lássuk be, Stula hangjában benne van a korai Vikidál „ősereje”, amiről az első lemezt el is neveztétek, és a zenétek is rokon a P.Mobiléval, bár én inkább a P.Box-vonalat fedeztem fel benne, de persze mindkettő a Bencsik-Cserháti párostól eredt.

Ádám: Sajnos komplett turnéra nem tudunk velük menni, de azon vagyunk, hogy minél több helyen bemutassuk a zenekart majd! Én igazából ebben is hiszek csak az első időszakban; minél többet koncertezni nagyobb zenekarok előtt. Rendes méretű színpadon, több embernek. Ha összeállunk még egy-két hasonszőrű zenekarral klubbulikra, az nem biztos, hogy annyi embert megmozgat, és az is benne van a pakliban, hogy a bevétel szétosztása miatt nulla, vagy mínuszos lesz a legtöbb buli. Ami nem is lenne akkora baj, ha sokan vannak, ergo van reklámértéke egy fellépésnek, de ha kevés ember jön el, mert még nincs húzónév, akkor még fizetünk is a kudarcért. Ami hosszabb távon többet árt a zenekari morálnak, mint használ. Nem vagyunk pénzéhesek, nem azért hozom ezt szóba, de ha nincs egy minimális bevétel, akkor nem lehet fenntartani a zenekart. Persze, ha beleszaladtunk egy ilyenbe, akkor azokat, akik megtiszteltek minket a jelenlétükkel, tiszteljük meg azzal, hogy ugyanolyan elánnal letoljuk a koncertet, még ha kevesen is voltak!

Stula: A P.Box és Vikidál párhuzam megtisztelő, és lehet, ha ezek a zenekarok is most kezdenék a 21. században, akkor hasonló megszólalással jönnének elő. Az is nagyon jó volt, szeretjük is, de a mi utunk más. Az akkori korszakban az a megszólalás volt az etalon, ma már más szelek is fújnak. Felgyorsult a világ, ömlik ránk az információ mindenhonnan, ma már nem lehet egy komótosabban ballagó, hosszabb intrójú dallal úgy előhozakodni, hogy működjön is. Mi szeretnénk egy hiányzó láncszem lenni a modernebb megszólalású zenekarok és a hammondos hard rock között. Bízunk benne, hogy mindkét táborban lesznek olyanok, akiknek ez a vonal tetszik, belefér. Nyilván például egy Leander vagy Road és a P.Mobil között nagy a különbség, de mi senkire sem szeretnénk hasonlítani. Pici ország ez, mindenből elég egy nagy zenekar. Hiszünk a jó dalokban, és reméljük, hogy célt is érünk velük majd! Viszont az tény, hogy pont ilyen stílusú, hangzású zenekar talán csak mi vagyunk itthon. A legtöbb hard rock zenekarban ott van egy vagy több idősebb zenész vagy énekes, akik miatt elmennek a volt rajongók. Azok elteszik a nagyobb lóvét, a többiek meg örülnek, hogy játszhattak egy legenda mellett/mögött. Lehet, hogy pont az „öreg” már a gyengébb láncszem, de a közönséget a jelenléte izgatja, így veszi a CD-t vagy a koncertjegyet. Ilyen téren is nehezebb dolgunk van, de ez szisztematikus döntés volt, így menekülünk előre.

HRM: Stulát láttam már pár YouTube-os videón vendégszerepelni a P.Mobillal. Az is ilyen közös turné volt, vagy ott csak téged hívtak meg vendégként?

Stula: Csak vendégénekes voltam. Amúgy Lóriékat nagyon tiszteljük, patinás csapat a P.Mobil, és nagy élmény, ha felhívnak egy közös színpadra. Mindig is szerettem volna a Stula Rockkal a Mobil előtt játszani, jó a közönség, jól fogadtak minket eddig. Szeretnék több bulit velük, reméljük, lesz sok alkalmunk még erre! És majd másokkal is persze!

HRM: Eredetileg amolyan Vikidál tribute-nak indult egy korábbi nyilatkozatod szerint a banda. Koncerteken játszotok még régi P.Mobil- vagy P.Box-számokat?

Stula: Ha nem is tribute-nak, de Gyula életművéből játszottunk volna egy jó nagy adagnyit, de még az előző felállással, főleg abban az időben, amikor ő ezeket a dalokat parkolópályára tette. Az volt a terv, hogy azért írunk egy-két dalt, hogy ne legyünk már a százhuszonharmadik Mobil-kópia. Ez a dal lett a Ha látnád magad. A zenekart meg is osztotta, volt, aki a feldolgozásműsort erőltette volna, mi viszont belelkesedtünk Ádám zenéitől és a nehezebb utat választottuk, a saját utat.

Az első lemez utáni korszakban – mivel az ’Őserő’ album 37 perces – a műsor nagy része feldolgozás volt. Mobil, Dinamit, P.Box, Taurus. Igaz, a saját lendületes habitusunkkal adtuk elő, pontosan, feszesen. Be is indította a közönséget, de nagyon vártuk már a második lemez dalait is, hogy ne kelljen meg nem jelent, totál ismeretlen dalokkal untatni a közönséget. Fogunk majd egy-egy feldolgozás dalt repertoáron tartani, főleg a Soha nem eléget, de ha újra kezdünk koncertezni, inkább a két lemezünk dalaira helyezzük a hangsúlyt, esetleg egy-két angol nyelvű alapműre. Long Live Rock ’n’ Roll például, ahogy Zakk Wilde-ék nyomták a filmben. (nevet)

HRM: Szerintetek milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány? Mikor áll helyre a koncertezés, mikortól mennek újra ugyanannyian a koncertekre? Most szinte nyár végéig tiltva vannak a rendezvények, ez a fesztiválszezont agyon is vágta, de egyes jóslások szerint ősszel jön a járvány második hulláma. Mi erről a véleményetek?

Ádám: Bele sem akarunk gondolni! Jóslatokba azért sem bocsátkoznánk, mert mire ez megjelenik, megint bejelenthetnek valami újat. Nálunk okosabb emberek sem tudnak erről mit mondani. Mi térdelőrajtban várunk, hogy mehessünk, koncertezhessünk! Tavaly decemberben vettem egy két lábdobos grafitszürke Tama dobot, négy tammal, hogy majd 2020-ban milyen jó lesz sokat ülni mögötte. Most itt van a stúdiómban feltornyozva tokokban, néha előveszem, hogy megnézzem, milyen is a színe. (nevet) Gyakorolni nem ezen szoktam.

HRM: Ja, és így az ajtóból visszafordulva (mint Columbo), mi van a Vazul vérével? Most elég nagy a csend körülötte. És mi lesz, ha újra beindul? És akkor az Omenről még nem is beszéltem!

Stula: Ermit [Vörösmarty Imre zeneszerző] érdemes erről kérdezni, ő kompetens a ’Vazul Véré’-vel kapcsolatban. Sajnos koncertfronton nem olyan egyszerű a helyzet, hogy mindent onnan folytassunk, ahol abbahagytuk. A tavaszi koncertek áttorlódtak őszre, nem csak a mieink, így szinte lehetetlen pár helyen időpontot egyeztetni. Ebből csak 2021-ben lesz valami visszarendeződés. Ami a mi dolgunk, hogy minél jobb helyzetben legyünk jövőre. Nem titkolt szándékunk, hogy nagy zenekar akarunk lenni, ezért dolgozunk keményen harmadik éve!

Az összeegyeztetéssel sosem volt gondom, nem csak én éneklek több produkcióban, nálam ismertebb, elfoglaltabb kollégák is megoldják. Az Oment inkább válasszuk külön most, de ott is nagyon jól érzem magam, barátokra leltem, és egy másik szegmense a kemény zenének. Két hasonló ívású hard rock zenekarban nem biztos, hogy érdemes lenne egyszerre énekelni, a többiek sem értenék vagy néznék jó szemmel, de így az egyik húzza a másikat. Addig tolom, amíg lehet és még kicsit utána is!

HRM: Köszönöm a lehetőséget, és azt is, hogy nem fogtátok vissza magatokat! Utálom az egymondatos válaszokat!

Stula: Köszönjük az interjút! Mindenki vigyázzon magára! Ha tehetitek, vegyetek CD-ket, pólókat, támogassátok a kedvenceiteket (most nem magunkra gondolok), hátha így könnyebben átvészelik ezt az időszakot! Utána meg reméljük, hogy találkozunk a koncerteken!

Készítette: CsiGabiGa
Fotók: Stula Rock Facebook-oldal