Devin Townsend – Egy bő negyedórás koncertfelvétel a karanténból

írta TAZ | 2020.04.06.

Két új felvétel került ki a netre Devin Quarantine Projectjétől melyek közül az egyik egy hosszabb lélegzetvételű koncertanyag.

 

 

Quarantine Project néven új zenei projektet hozott létre Devin Townsend. A zenész nemrég indított el egy GoFundMe adománygyűjtő kampányt, melyen keresztül a rajongók támogatását kérte az elmaradt turnék miatt. Időközben az előre belőtt 50 ezer dolláros célt már túl is lépte a gyűjtés, Devin pedig úgy érezte, hogy ezt mindenképpen meg kell még egyszer köszönnie a rajongóknak, ráadásul különleges módon.

„Tudom, hogy mindannyian érintettek vagyunk ebben az egészben, és tudom, hogy más munka után is nézhetnék ebben az időben, ahogy sokan mások is rákényszerülnek erre – mondta Townsend. – De arra gondoltam, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, hogy a jelenlegi munkámra koncentrálok, és remélhetőleg könnyebbé tehetem a helyzetet azzal, amiben a legjobb vagyok. Szeretném a lehető legtöbbet visszaadni nektek a következő időszakban, valamint remélem, hogy a zenéim egy kis vigaszt nyújtanak ezekben a nehéz időkben azoknak, akik szeretik a dolgaimat.”

A korábban bemutatott felvételek után most újabb kettő került ki a netre, köztük egy hosszabb koncertfelvétellel.

Legutóbbi hozzászólások