V. Alhana Tábor, MátraFüred-sástó, 2007.07.6-8., I. nap: Nightquest, Ladyi, Gyöngyvér, Iron Maidnem, SABATON

írta Tomka | 2007.07.23.

Idén 5. alkalommal került megrendezésre a családias hangulatáról, baráti árairól, és a hazai metal élet eddig még ismeretlen, ám í­géretes, illetve ní­vós zenekarait felvonultató programjáról "elhí­resült" Alhana tábor, amely ezúttal a 3 jellemző közül az egyiket felülí­rta... ...ám reméljük, hogy végérvényesen! Ugyanis ezúttal két külföldi együttes is fellépett az újfent a Mátrában lezajlott 3 napos fesztiválon, mégpedig a februárban hazánkban már egyszer fergeteges koncertet adó Sabaton, illetve a számunkra az Amon Amarth előtti vendégszereplése miatt szintén ismert viking metál banda, a Tyr. Ennek megfelelően az egész rendezvény a profizmus egy magasabb lépcsőfokára lépett: végre korrektnek mondható promócióval sikerült bereklámozni a tábort, hogy minél többen látogassanak el a nyár egyik üde szí­nfoltját képező non-profit rendezvényre. Azonban pont emiatt tartottam kicsit tőle, hogy az Alhana tábor is lassan "kinövi magát", mint a Sziget, ám úgy néz ki, hogy szerencsére ettől nem kell félni - továbbra is az a családias, baráti légkörű fesztivál, amelyet a szervező Alhana zenekar és barátaik, rokonaik és az önkéntesek önzetlen szí­vből csinálnak, azért, hogy mindenki felhőtlenül jól érezhesse magát egy hétvégén keresztül a friss hegyi levegőn. Mindehhez még a non-profit jelleg miatt pénztárcakí­mélő, mondhatni "egyetemi" árak is hozzájárultak, ráadásul idén a pofátlanul olcsó sör mellett (180 Ft) még napi egyszeri meleg étkezésről is gondoskodtak, elfogadható ár mellett (makaróni, babgulyás, stb.). Továbbá a tábor jelleg lehetőséget ad a zenekartagokkal való "ismerkedésre", ugyanis biztosí­tja azt a fajta közvetlenséget, amikor zenész és rajongó egy sör mellett elbeszélgethet, amiről kedve tartja - ráadásul mindezt a külföldi zenekarok is "kihasználták", hogy összehaverkodjanak a magyar metál fanatikusokkal. Az első nap a fő attrakciók mellett a tribute bandák jegyében telt, a 11 fellépőből 5 együttes szentelte produkcióját egy elismert külföldi banda munkássága előtti tisztelgésnek, mint például a 3 napos mulatságot megnyitó Nightquest, akik (mint az nevükből könnyen kitalálható) a Nightwish - most már talán mondhatni, hogy korszakalkotó - dalait adták elő. Az együttesnek ez volt a 3. fellépése, és ez sajnos meg is látszódott a produkción: gyakoriak voltak a mellényúlások, illetve az énekes lány sem volt túl meggyőző - eleinte. De idővel szerencsére valamelyest belejött a meglepően fiatal tagokból álló banda: épp ezért mondom, hogy aggodalomra semmi ok, sok gyakorlás és több fellépés után bizonyára méltón fogják képviselni Tuomasékat hazánkban. Az őket követő Ladyi - akármilyen meglepő - egy Lordi tribute, viszont ha jól tudom, csak alkalmi formációról van szó. A tagok azonban már nem "alkalmi zenészek", többek között két Alhana tag is fent állt a deszkákon, hogy hozzájáruljanak a koncert fényének emeléséhez, de a többiek sem ma kezdték a zenélést. Ennek megfelelően igazi örömzenélés folyt a szí­npadon, csak lazán, igazi rock n rollos attitűddel tolták le az ekkora számbelileg kissé meg növekedett közönségnek a szörnyek populáris slágereit. Sajnos hamar elmentem a koncertről, de a Would You Love A Monsterman?, a Hard Rock Hallelujah és a Devil Is A Loser cí­mű nóták biztos, hogy elhangzottak - reméljük, nem utoljára a Ladyi előadásában, hiszen ilyen "bulizenekart" igazi öröm hallgatni. (Sajnos a beöltözés elmaradt, pedig voltak erre vonatkozó í­géretek.) A nap első igazi meglepetését, és mondhatjuk, hogy az első "ütős" koncertjét a Gyöngyvér produkálta, amelynek agytrösztje Mazán "Mazi" Attila gitáros, aki mind a zenéért, mind a szövegekért is "felelős", amellett, hogy ő alapí­totta a zenekart. Az együttes Orbán-Ducos Tamás énekes visszatérése óta kezdett igazán felí­velő karrierbe - előtte a női énekkel operáló korszak nem hozta meg azt a kellő dinamizmust, ami jelenleg a banda fő erősségét adja. Ezzel párhuzamosan a Nightwish utánérzés is eltűnt zenéjükből szerencsére, és egy goth rockos irányba mozdultak el, ami alapján első hallásra hazai bandák közül talán a De Factoval lehetne párhuzamot vonni, ám a Gyöngyvér egy más aspektusból nyúl az ilyetén zenékhez: náluk nagyobb hangsúly helyeződik a komplexebb dalszerkezetekre, és a keményebb muzsikára, mindamellett természetesen, hogy a fő szerep a melankolikus dallamoké. Bevallom őszintén, első nagylemezük, a Lacrimosa első hallgatásra kissé elment mellettem, majd kellett neki még pár ahhoz, hogy jónak tituláljam, ám ez, hallva őket koncerten is, megváltozott - mégpedig igencsak pozití­v irányban. Az együttes elementáris erővel robbant be a szí­npadra, mégpedig a nagylemez nyitódalával, a zenéjük esszenciáját nyújtó Börtönben zárva-val. Már rögtön itt látszott, hogy Tamás hatalmas magabiztossággal mozog a szí­npadon, maximálisan átélve a zenét, ami nagyon fontos volt abban - pláne egy ilyen kora délutáni időpontban - hogy magával ragadja a közönséget, és belerántsa az "uránium univerzum" áradatába. Tamás produkciója, és a többi zenész lelkesedése adta meg azt a csipetnyi pluszt, ami ahhoz kellett, hogy igazán fantasztikussá váljon a Gyöngyvér zenéje. Mindemellett még az énekes frontemberi tevékenysége mellett se lehet szó nélkül elmenni, igazán jó hatást gyakorolt, hogy végig kereste és tartotta a kapcsolatot a közönséggel, a számok alatt és között egyaránt. Felhúzott szemöldökökre mindössze azon tény adhatott okot, hogy az együttes szintetizátoros nélkül állt fel, úgy látszik ezek samplerről mentek - egy igazi billentyűs mégiscsak jobban szólna, mint a számí­tógép, de í­gy se volt túlzottan zavaró a hiány. A programba bekerült két feldolgozásnóta is, a koncert két kritikus pontjára elhelyezve, hogy ügyes módon megnyerje magának a közönséget: a The 69 Eyes és a HIM slágereire a környéken bolyongó emberek is felkapták a fejüket, hogy "tiszteletüket tegyék" a szí­npad előtt. A feldolgozások, és az utánuk következő saját számok alkotta "kontraszt" miatt éreztem azt, hogy akad, amin még jobban csiszolni lehetne, mégpedig a fülbemászó dallamok terén. Szó se róla, í­gy is nagyon jók az énektémák, csak hiányzik belőlük a zsenialitás azon szikrája, amely egyből bólogatásra késztetné az embert - hiába, minél jobb a produkció, annál szőrszálhasogatóbb a befogadói hozzáállás is. A setlist főként a Lacrimosa albumra épült, ugyanis a felét eljátszották, nagy örömömre - bizonyára a tagok is érzik, hogy ez már kiforrottabb zenét takar, mint a korábbi kislemezek. Sajnos ekkorra már kisebb csúszás is felhalmozódott, í­gy az együttesnek idejekorán le kellett vonulnia a szí­npadról, ám a 2-3 lemaradt szám ellenére is a tábor egyik legjobb koncertjét adták, legalábbis számomra. Remélem, minél hamarabb láthatom őket újra egy koncerten, és nyugodt szí­vvel ajánlom mindenkinek az együttest, nemcsak a stí­lus kedvelőinek! (A zenekar honlapjáról letölthető az összes demo/EP, illetve 2 szám a nagylemezről.) Setlist Börtönben zárva The 69 Eyes: The Chair Szivárvány glória Sóhaj, hogy születhess Pillangó város HIM: Join Me In Death Égboltnak Óceánt Márvány léptek Uránium univerzum Az első nap főattrakciója előtt Magyarország talán leghí­resebb tribute bandája, a már évek óta sikeresen koncertező Iron Maidnem melegí­tette be a közönséget ezen a szeles napon - szokásukhoz hí­ven a kellő profizmussal prezentálták a klasszikussá érett nótákat. Sajnos ezeknek az értékéből jelentős mértékben levont az egyszerűen borzasztó hangosí­tás: az első, illetve második sorban való tartózkodás után nemhogy órákig csengett utána a fülem, de ilyen torzan maximum szigetes koncertet hallottam szólni - szerencsére a helyzet a Sabatonra valamelyest javult, de még ott korántsem volt tökéletes ott sem. Ezáltal Kiss Zoltán - mint általában - fantasztikus produkciója is háttérbeszorult, bár igaz, hogy a gitárokhoz képest "jól" szólt az ének, ráadásul Zoli akkora erővel énekelt, hogy azzal sikerült javí­tania a kissé halkra kevert mikrofonon. Igaz, hangja nem kiköpött Bruce Dickinson, de kiváló heavy metal énekes, akinek torkából szinte minden hang kristálytisztán tör el, ráadásul ezt olyan vehemenciával, és intenzí­v szí­npadi mozgással kombinálja, ami már tényleg a nagy "öreget" idézi: mozdulataiban, gesztusaiban igyekszik teljesen lekopí­rozni Dickinson mestert. Természetesen a zenei szekció (Cserfalvi "Töfi" Zoltán - gitár, aki talán hazánk legjobb gitárosai közé tartozik, Beví­z Mihály - gitár, Boros Béla - basszusgitár, Urbán Gábor - dob, Hí­dvégi Áron - billentyű) is hibátlanul adta vissza a könnyűnek éppenséggel nem nevezhető muzsikát, ami azonban ilyen patinás zenekarnál már alapkövetelmény. Sajnos a koncert zenei oldalára nagymértékben rányomta bélyegét a hangosí­tás minősége, ám ezt a hangulat kellő felizzí­tásával próbálták pótolni, ami ilyen dalok mellett könnyedén sikerült is: az olyan örökzöldeknek köszönhetően, mint a Run To The Hills, a Number of the Beast, a Hallowed Be Thy Name, a Wasted Years, a Prowler, az Evil That Man Do, vagy az újabbak közül a The Wicker Man rögtön beindí­tották a közönséget - a Fear of The Darknál pedig elég volt annyit megkérdeznie Zolinak, hogy "elég sötét van már?", ahhoz, hogy mindenki megőrüljön pár percre - no, nem a félelemtől, hanem a szinte már kanonizálódott gitártémától. Az egyetlen, ami nem tetszett, az a Brighter Than A Thousand Suns előadása volt, ami nagyrészt a számmal kapcsolatos ellenérzéseimben rejlik, szerintem túl hosszú, és nem elég magával ragadó ahhoz, hogy jó koncertnóta váljék belőle, persze í­zlések és pofonok... Mindenesetre a Maidnem újfent kitett magáért, remélem legközelebb méltó hangosí­tással hallhatjuk majd őket, Magyarország egyik, ha nem a legjobb tribute bandáját. Az est, és az egész tábor fénypontját a Sabaton első "egész estés" magyarországi koncertje jelentette - azé a Sabatoné, aki a Primo Victoria és az Attero Dominatus lemezekkel egy teljesen új szí­nt adott a másodvonalas power metal sajátos intenzitásának, speciális szövegvilága köré épülő imagenek, és nem utolsósorban ragadós-menetelős dallamainak köszönhetően. Nagyon szimpatikus volt a srácok részéről, hogy - mivel szinte az egész pénteki napot a tábor területén töltötték - közvetlenül, barátságosan reagáltak mindenfajta rajongói közeledésre, legyen az dedikálás, kézfogás, vagy egy sör elfogyasztása. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat, és az is, hogy a magyar közönség maximális szeretettel fordul feléjük - csakúgy, ahogy a szí­npadról ezt "visszakaptuk": a koncert során Joakim Broden énekesnek sikerült tartalommal is megtöltenie az elkoptatott "szeretünk titeket", és "ti vagytok a legjobb közönség"-hez hasonló frázisokat. Ígéretet is tettek rá, hogy amint tudnak, visszajönnek újfent hazánkba (mint utólag megkérdeztem az egyik tagot, nincs konkrét terv még egyelőre, de elmondása szerint minden lehetőséget szí­vesen kihasználnak - azok után, hogy eljöttek vidékre pár száz embernek játszani, ezt készségesen el is hiszem nekik). De ami a legfontosabb, hogy legalább olyan elsöprő erejű koncertet prezentáltak, mint anno a Grave Digger előtt, ahol bizony "befüstöltek" a nagy öregeknek rendesen. Ehhez azonban nemcsak őserőtől duzzadó, bombasztikus zenéjük járult hozzá nagymértékben, hanem annak előadásmódja is: még az is gyenge kifejezés, hogy látszódott rajtuk, hogy élvezik a zenét - inkább tapintani lehetett a zene okozta felszabaduló pozití­v energiákat, amiknek maximum az tudott ellenállni, aki ekkorra már merev részegre itta magát. A szí­npadon az egész koncert alatt folyt az ökörködés, az egymásnak támasztott háttal való gitározás még a leggyengébb kivitelnek számí­tott, hiszen volt itt minden ví­zlocsolástól kezdve, egymás gitárjába való "belenyúláson" keresztül, egészen számok közötti viccelődésig. Emellett még a szí­npadi produkcióra rátett egy lapáttal Joakim korábbról már ismert egyedi mozgásvilágával összekapcsolódó dinamikus előadásmódja, amely egy másodperc pihenőt sem engedélyezett a rászegeződő szemeknek - a hallójáratokat pedig a második világháborús riffek állí­tották vigyázzba, amiknek refrénjeit nem lehetett nem teli tüdőből énekelni. A setlist nagy része a Primo Victoria és az Attero Dominatus albumokra épült, amikből a legszebb gyöngyszemeket válogatták ki, í­gy igazi best of programot kaptunk, ami bizony erőteljesen igénybe vette a nyakizmokat: ilyen erős kezdés, mint a Panzer Battalion és a hatalmas refrénnel ellátott In The Name of God kettőse, ritkán fordul elő. Szerencsére később sem adtak alább a szí­nvonalból: jött a Wishmasterre erősen hajazó refrénnel rendelkező Attero Dominatus, a középtempós, karlengetős Rise of Evil, a tempójával földbe daráló Into The Fire, valamint még több slágeres nóta, a közönség kedvenc Wolfpack, illetve a Purple Heart. A Metalizer albumról mindössze egy szám hangzott el, a nyitó Hellrider, ami a Burn Your Crosses mellett a lemez talán legjobb száma a maga kí­méletlen riffjével és tempójával - azonban bizonyára ők is érzik, hogy ez a lemez nem éri el a másik kettő szintjét. Meglepetést ezúttal egy vadonatúj szám formájában kaptunk a készülő nagylemezről, amely a Masters of the World cí­met viseli, amelyet "csak itt, csak nekünk" játszottak el (Masters of Rockon se volt). Igen í­géretes nóta, középtempós szám mézédes refrénnel, igazi slágernóta - bár akkora "beindulás" nem volt tapasztalható alatta, mint a többi számnál, azért igen lelkesen fogadta a közönség ezt is: úgy látszik, ezek a srácok már nem nagyon tudnak hibázni. A ráadásban természetesen a banda überslágere, a Primo Victoria, és a klasszikus zenekarok előtti tisztelgésképp í­ródott Metal Crüe és Metal Machine medley-je hangzott el, amibe aztán mindkét fél beleadott apait-anyait. Amikor ezután levonultak a szí­npadról, még mindenki reménykedett a folytatásban, hiszen jönnie kellett volna még minimum egy nukleáris támadásnak. Sajnos a világbéke nevében ez elmaradt. Egész estés koncert? Hiába, nyáron rövidebbek az esték... A koncert ráadással együtt tett ki kb. 1 és negyed órát - azt hiszem, mindenki elhallgatta volna még ugyanennyi ideig a svéd srácok örömzenélését. Szerencsére ez volt az egyetlen negatí­vuma a Sabaton második magyarországi koncertjének: egy profi banda profi produkcióját láthattuk, valószí­nűleg nem utoljára. Úgyhogy, prepare for nuclear attack - újra! Setlist Panzer Battalion In The Name Of God Rise Of Evil Into The Fire Attero Dominatus Hellrider Wolfpack Purple Heart Back In Control Masters Of The World A Light In The Black -------------------------------- Primo Victoria Metal Medley Tomka A képek az együttesek honlapjáról származnak.

Legutóbbi hozzászólások