Blue Öyster Cult – „A (Don’t Fear) The Reaper nem az öngyilkosságról szól”

írta TAZ | 2019.12.29.

Jövőre új albummal jelentkezik a Blue Öyster Cult, azonban Buck Dharma gitárost régi szerzeményeikről kérdezték egy friss interjúban, melyben természetesen kitért a leginkább félreértett (Don’t Fear) The Reaperre is.

 

 

A Songfacts kérdéseire válaszolt nemrég Buck Dharma, a Blue Öyster Cult gitárosa. Az interjúban az egyik leginkább félreértett dalukról, a (Don’t Fear) The Reaperről is szó esett, amikor erről kérdezték Dharmát. „A dal nem az öngyilkosságról szól, habár az emberek a Rómeó és Júlia utalásból erre gondolnak. A BÖC dalszövegei mindig is igazán mélyek voltak, ugyanakkor szabadon értelmezhetőek, és úgy tűnik, hogy mindenkinek megvannak a saját gondolatai azzal kapcsolatban, hogy miről szólnak a dalaink. Szándékosan hagyjuk, hogy az emberek levonják a saját következtetéseiket a szövegekből. Szóval úgy gondolom, hogy nincs olyan dalunk, amit súlyosan félreértenének.”

Arra a kérdésre, hogy milyen forrásból táplálkozik a szöveg, a következőképpen válaszolt a gitáros: „Egy személyes egészségi krízis ihlette a dalt, mivel azt gondoltam, hogy nem fogok olyan sokáig élni. Szívproblémát diagnosztizáltak nálam, ilyen esetben pedig az elméd meglódul veled együtt, különösen akkor, amikor fiatalabb vagy. Úgyhogy ebből fakadóan írtam a történetet. Arról szól, hogy a lelked által túléled a halált, a lelked örökké élni fog.”

A Blue Öyster Cult 2020-ban végre új stúdióalbummal jelentkezik, ezzel kapcsolatban pedig korábban már írtunk, cikkünket ITT találod meg.

Legutóbbi hozzászólások