Sabaton – Itt a Tunéziában forgatott klipjük a Seven Pillars Of Wisdomhoz

írta TAZ | 2019.12.22.

Nyáron megjelent albumának Seven Pillars Of Wisdom című dalához készített klipet a Sabaton. A különleges helyszínen forgatott videó a folytatásban tekinthető meg.

 

 

Július 19-én jelent meg a Nuclear Blastnél a Sabaton új albuma, a  ’The Great War’. A csapat jubileumi albuma az első világháborúról szól, azonban ezúttal teljes mértékben. „Ez nem az első alkalom, hogy ebből a korszakból mesélünk el történeteket, azonban most úgy éreztük, hogy megfelelő az időzítés, hogy egy konceptalbumot készítsünk erről a háborúról.”

A lemezt Jonas Kjellgren producerrel hozták össze, a borítót pedig Sallai Péterre bízták ezúttal is. „Ez a legnagyobb szabású albumunk – mondta Pär Sundström basszer. – Hatalmas mélységek és történetek övezik a dalokat, ami korábban nem volt jellemző. Rengeteg meglepetésre számíthattok, mivel új dolgokat is kipróbáltunk, valamint visszamentünk egy olyan koncepcióhoz, amit tudjuk, hogy sokan szerettek.”

A 2016-os ’The Last Stand’ folytatása az első album Tommy Johansson gitárossal, aki Thobbe Englund helyére érkezett 2016-ban. A banda a Seven Pillars Of Wisdom című dalhoz készített egy klipet nyáron, amiről mi is beszámoltunk, ugyanis a csapat súlyos balesetet szenvedett a forgatás helyszínén, Tunéziában. A klip alább tekinthető meg.

Ne feledd, a Sabaton 2020. január 22-én az Arénában lép fel az Apocalyptica és az Amaranthe társaságában. További infók ITT.

Legutóbbi hozzászólások