ZZ Top: Goin' 50 (3 CD)

írta CsiGabiGa | 2019.12.18.

Megjelenés: 2019

 

 

Kiadó: Warner Records

Weblap: www.zztop.com

Stílus: blues-rock

Származás: USA

 

Zenészek

ZZ Top 1970-2019:

Billy F. Gibbons – gitár, ének, harmonika, billentyűs hangszerek
Dusty Hill – basszusgitár, ének, billentyűs hangszerek
Frank Beard – dobok, ütőhangszerek, vokál

ZZ Top 1969:

Billy F. Gibbons – ének, gitár, harmonika
Lanier Greig – basszusgitár
Dan Mitchell – dobok
Tom Moore (talán) – orgona

Dalcímek

CD1:

01 La Grange
02 Beer Drinkers & Hell Raisers
03 Tush
04 Salt Lick
05 Miller’s Farm
06 (Somebody Else Been) Shaking Your Tree
07 Francine
08 Heard It On The X
09 It’s Only Love
10 Arrested For Driving While Blind
11 Enjoy And Get It On
12 I Thank You
13 Cheap Sunglasses
14 I’m Bad, I’m Nationwide
15 Leila
16 Tube Snake Boogie
17 Pearl Necklace

CD2

01 Gimme All Your Lovin’
02 Got Me Under Pressure
03 Sharp Dressed Man
04 TV Dinners
05 Legs
06 Sleeping Bag
07 Can’t Stop Rockin’
08 Stages
09 Rough Boy
10 Delirious
11 Woke Up With Wood
12 Velcro Fly
13 Doubleback
14 Concrete And Steel
15 My Head’s In Mississippi
16 Give It Up
17 Decision Or Collision

CD3

01 Viva Las Vegas
02 Gun Love
03 Pincushion
04 Breakaway
05 Girl In A T-Shirt
06 Fuzzbox Voodoo
07 She’s Just Killing Me
08 What’s Up With That
09 Bang Bang
10 Rhythmeen
11 Fearless Boogie
12 36-22-36
13 Piece
14 I Gotsta Get Paid
15 Waitin’ For The Bus (Live)
16 Jesus Just Left Chicago (Live)

Értékelés

Még mindig tart a „ZZ Top év”, idén 50 éves a zenekar, ezzel kapcsolatban volt már megemlékezés 50 évükről két részletben (ITT és ITT), koncertbeszámoló a jubileumi turnéról és most itt az „50 év - 50 dal” válogatáslemez bemutatása. Ugyan júniusban megjelent egy sárga borítójú, 18 számos válogatáslemez 'Goin' 50' címmel, ám az ínyencek (köztük én is) tudták, hogy érdemes várni a háromlemezes anyagra. Ez az egy CD-s válogatás olyan volt, mint az 1993-as 'The Best Of Mike Oldfield: Elements' című album, mely tulajdonképpen egy zanzásított verziója volt az 'Elements' című négylemezes kiadványnak (naná, hogy az van a polcomon!). Itt is hasonló dolog történt: kijött az átlaghallgatóknak egy 18 számos válogatás a legnagyobb slágerekkel, amiket már a rádiókból ismerhettek, és készült egy átfogóbb gyűjtemény (az 50 év tiszteletére 50 dalos), mely 3 CD-re fért rá. Ez utóbbi fekete alapon arany grafikával, aranyszínű gerinccel készült dupla gatefold cardboard sleeve borítóban került a boltokba. Nem tudok rá jó magyar kifejezést, de a hozzám hasonló régi motorosok értik.

A három lemez a csapat három korszaka szerint tagolja életművüket. Az elsőn a '70-es évek Texas blues nagyágyúi figyelnek, mint a La Grange, a Tush vagy a Cheap Sunglasses, a másodikon a '80-as évek kommercializálódott, rádióbarát slágerei, mint a Gimme All Your Lovin’, a Sharp Dressed Man vagy a Rough Boy, a harmadikon az azóta eltelt 30 év kevésbé sikeres, útkereső próbálkozásai, melyeken azért így is akad egy-két gyöngyszem, mint a Pincushion, az I Gotsta Get Paid vagy a Fearless Boogie.

Az anyag tehát – nagyjából – kronológia szerint halad, bár épp az elején borítják ezt fel, hogy a lehető legütősebb legyen a kezdés: a La Grange / Beer Drinkers & Hell Raisers / Tush hármas mindent visz! Ezután azonban visszakanyarodnak 1969-be, és egy igazi ritkaságot mutatnak be, a még inkább pszichedelikus rock hatásokat mutató első kislemez két dalát (Salt Lick / Miller’s Farm). A borító szerint a Billy Gibbons - Lanier Greig - Dan Mitchell - Tom Moore négyes adja elő ezeket a dalokat – persze a kislemezeken ritkán van zenésznévsor. Tom Moore a ZZ Top elődjének számító Moving Sidewalks billentyűse volt. A borító szerint talán (possibly) ő játszik az 1969-es kislemezen. Ám az Ultimate Classic Rock szerint Lanier Greig Hammond-játéka hallható a két dalban, aki basszusgitáron és billentyűn is közreműködött.

A folytatás már tényleg kronológiában zajlik, az 1981-es Pearl Necklace-ig bezárólag. A booklet – katalógusszámokkal is kiegészített – részletes információkkal szolgál arról, melyik dal melyik lemezről származik, még arról is, hogy melyik (a többség) jelent meg kislemezen is. Ennél már csak az lett volna jobb, ha a kislemez verziókat teszik rá az albumra, mert az igazi gyűjtőknek a nagylemezek biztosan megvannak. A kislemezverziók között azért találhatnak ők is hiányzót.

A második lemez a '80-as évek „mesterhármasa”, az 'Eliminator' - ’Afterburner' - 'Recycler' trió összefoglalója. Tudom, az ős-rajongóknak – Bigfoottal az élen – nagy csalódás volt ez a fajta váltás, de a blues rádióbarátabbá tételével a ZZ Top rengeteg ember számára (köztük számomra is) kaput nyitott a műfaj felé. Ráadásul nemcsak rádióbarát, de az MTV megjelenésével tévébarát is lett ez a zene, mely a '80-as évek újhullámos törekvéseit is beépítette magába. A szintetizátorok mellett olyan effekteket hallunk, amilyeneket a Yes is alkalmazott a '90125' lemezen.

A harmadik lemez elején megint kapunk két különlegességet: az 1992-es 'Greatest Hits' két bónuszdalát, a hatalmas népszerűségre szert tett Elvis Presley-feldolgozást, a Viva Las Vegast és a kevésbé ismertté vált saját szerzeményt, a Gun Love-ot. Itt érzem megint, hogy engedtek a koncepcióból, ahogy az elején a sorrendcserével. Én ezt a két dalt a második lemezre tettem volna, hangzásában sokkal inkább azokhoz passzol, de akkor nem oszlott volna el ilyen szépen 17-17-16 arányban a három lemezre az 50 dal.

Mert az azóta eltelt időszak – bár voltak villanásai – nem igazán volt meggyőző a csapat életében. A rádióbarát köntös levedlése után igen lassan, igen nehezen találtak vissza a gyökereikhez, és ezt a kísérletezgető hangzással, a túltolt gitártorzítással ellensúlyozták, ami számomra nem volt annyira szimpatikus. Talán az utolsó két lemezre ('Mescalero' - 'La Futura') találták meg önmagukat, de arról a két lemezről meg mindössze egy-egy dal került be a gyűjteménybe. Szóval ez a harmadik lemez számomra a leggyengébb.

A Pincushion és az I Gotsta Get Paid közé foglalt 12 dal között azért akad pár kedvenc, az említett kettőn kívül a She’s Just Killing Me vagy a Fearless Boogie, de a „Bang, bang, shang-a-lang” refrén még szövegileg is olyan gyenge, mint egy Bay City Rollers sláger. Szóval egy nehéz korszak kevés jó dalából nem sikerült a legjobbakat kiválogatni. Ezt kompenzálták a nyitó két dallal az 1992-es válogatáslemezről, és a végén a Waitin’ For The Bus / Jesus Just Left Chicago összenőtt páros koncertverziójával, melyet a zenekar 2016-os 'Live! Greatest Hits From Around The World' koncertantológiájából metszettek ki.

Pontszám: 0

Legutóbbi hozzászólások