Nightwish: Amaranth (CD single)

írta garael | 2007.07.17.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.nightwish.com

Stílus: operás/szimfonikus power metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

A Nightwish történet kétséget kizárólag az utóbbi idők leginkább figyelemmel kí­sért szappanoperája lett, nyugodtan feljegyezhető a kéménybe az Iron Maiden, és Judas Priest egykori énekes cseréje mellé. Jól tudjuk, hogy az emlí­tett bandák esetében mi lett a végeredmény: nos, emberi kapcsolatokból igencsak levizsgáztak a példaképül választott zenészek, az üzleti megfontolás és persze a rajongók kérésáradata meghozta a váltás igényét - a metal fekete könyvébe pedig újabb fejezetek kerültek, okí­tván az utókort és leszámolván az olyan közösségi értékekkel, mint emberség, bajtársiasság és tolerancia. Természetesen a megtörténtekért nem hibáztatom az együtteseket: a metal - főleg ilyen mainstream szinten - már nem szólhat az emlí­tett értékekről, a körülmények örvényléséből minden bizonnyal jómagam sem tudtam volna kievickélni, s az vesse rájuk az első követ, ki nem úgy tett volna, mint ezek a zenei óriások. Ráadásul ezzel a lépéssel nem csak a producerek, de a rajongók többségének is visszahozták az áhí­tott Kánaánt, legfeljebb a kurtán furcsán eltávolí­tott tagok szájában keseredett meg az édesnek induló aranyalma, s Kiske mester bólinthatott egy nagyot, önmaga felé újból bizonyságot találva, hogy miért is nem akar a metal kurvája lenni (pedig úgy fizetnék egy-két numeráért). Remélhetőleg a Nightwish esetében nem fog a történet ilyen irányt venni, talán csak azért sem, mert mí­g Dickinson és Halford a metal legkarakteresebb hangjait képviselték - a személyes kisugárzásról nem is szólva, - addig Tarja operás hangját - mely csak ebben a műfajban volt egyedi -, a csapat sikereit figyelembe véve könnyű lenne pótolni a várható töménytelen opera szakos jelentkezőből. Ezzel természetesen nem kisebbí­tem a hölgy érdemeit: fantasztikus hangját, és szerény, nőies fellépését mindig szerettem, produktumával pedig klasszikus albumoknak és persze egy csodálatos sikertörténetnek adott keretet. Itt van hát a második kislemez a várva várt 2007-es albumról, az új énekesnővel, Anette Olzonnal, kinek nem irigylem a helyzetét: az összehasonlí­tásra, és az érzelmi alapból történő esetleges bí­ráló, sőt becsmérlő szavakra ugyanúgy fel kell készülnie, mint a bombasztikus sikerre (melyet gyakran ugyanolyan nehéz feldolgozni, mint a bukást). Szerencsére a hölgy - szerintem - jól megoldotta az első feladatot. Az, hogy be tudott kerülni a csapatba, már jelez valamit, zenei előélete pedig nem hagy kétséget szakmai felkészültségéről. Hangja alapvetően más, mint Tarjáé volt, stí­lusán inkább a musical, semmint a klasszikus, opera iskola érződik, ám ez - amennyiben el tudunk vonatkoztatni Tarjától - nem olyan nagy baj. Attól persze féltem, hogy egy tucat gótikus szopránt kapunk - azoktól sajnos feláll a.....szőr a hátamon - , ám - többszöri hallgatás után - kiderült, hogy az új énekes hangja tartalmaz egy izgalmas, vibráló árnyalatot is, melyet eddig csak egy The Cranberries nevezetű, egykori í­r kult rockbanda dalnokánál hallottam- olyan felkavaró hangszí­nt azóta sem fedeztem fel női produktumban. A felhangzó új dal - én az egyszámos verziót hallottam - a Once zenei világát folytatja, a megszokott, bombasztikus Nightwish sablonokkal, profin, és magával ragadóan: amennyiben a nagylemez is ezt a szí­nvonalat fogja képviselni, nem leszek szomorú a zenei változás elmaradása miatt.

Pontszám: 10