Grand Slam – Kihívója akadt a Black Star Ridersnek

írta CsiGabiGa | 2019.11.28.

Szinte a semmiből került a szemünk elé a Grand Slam debütalbuma, mely múlt pénteken jelent meg a Marshall Recordsnál. Phil Lynott egykori zenekarában, melyet a Thin Lizzy feloszlása után alapított, a későbbi UFO-gitáros, Laurence Archer játszott, aki most új emberekkel keltette életre a régi stílust.

 

 

Még a Thin Lizzy utáni napokban írt Laurence Archer néhány dalt és fel is lépett Phil Lynott-tal Grand Slam néven. Sajnos a Grand Slamnek nagyon rövid idő jutott Phil Lynott korai halála miatt. Laurence a UFO-val szerzett nevet magának, de mindig is dédelgetett egy tervet a Grand Slam feltámasztásáról. És most itt van. Az új együttes (Laurence mellett Mike Dyer énekel, Benjy Reid dobol és Dave Boyce basszusgitározik) tiszteletben tartja a zenekar történetének hagyományait, miközben előre is tekint – a Lynott és Archer által közösen írt klasszikus számok mellett vadonatúj dalok is lesznek, melyek ugyanazt a szabadságvágyat, pozitív életérzést és adrenalinlöketet adják vissza, melyek 1984-ben járták át a Grand Slamet. Ahogy a rajongók hallani fogják, Lynott társszerző lesz az együttes vadonatúj anyagán, így dalai megmaradnak a rocktörténelem számára.

„Sok éven át gondoltam erre a pillanatra, és nagyon büszke vagyok arra, amit mi, az új Grand Slam elértünk: a Gone Are The Days a legjobb választás az első ismerkedéshez – ez egy olyan dal, amelyet eredetileg a '80-as évek végén írtam, de a zenekarral elcsíptük a Grand Slam örökség és az én új dalaim közös elemeit. A Grand Slam visszatért és itt is marad – mondta Laurence Archer. – Ennyi idő után is nyilvánvaló, hogy Phil mindig is közel állt hozzám, örökre a barátom, mentorom és hősöm marad.”

A 'Hit The Ground' dallistája:

01. Gone Are The Days
02. 19
03. Hit The Ground
04. Military Man
05. Crazy
06. Dedication
07. Long Road
08. Sisters Of Mercy
09. Crime Rate
10. Grand Slam

Az énekes, Mike Dyer pedig ezt mondta: „A Grand Slamben az újrakezdés brutális energiája feszül, ugyanakkor rajongással és tisztelettel közeledik ahhoz, amiből született. Szerintem az a helytálló kijelentés, hogy az öt régi és öt új kompozíció hitelesen közelít egymáshoz. Folyamatosan úgy éreztem, hogy szent földön vagyok és nem érhetek semmihez. Még néhány rémálmom is volt! Aztán arra gondoltam, micsoda szégyen lenne, ha ezeket a dalokat soha nem fejezném be és soha nem látnának napvilágot. Végül megtaláltuk a saját hangunkat, és rengeteg új anyagot írtunk, amelynek lényege, hogy őrizzük a hagyatékot, mégis friss és izgalmas a hangzásunk, és ami a legfontosabb: valóban ütős.”

A Marshall Recordsnál elérhető az album CD, LP és digitális formában, valamint limitált példányszámban arany színű vinylen is.

Legutóbbi hozzászólások