Kis kedvencek koncertélete: Beast In Black, Myrath – Barba Negra, 2019. 11. 13.

Két zenekar egy koncerten, melyek idei lemezeire a legmagasabb pontszámokat adtam (9,5 és 9) borítékolta, hogy nem fogok unatkozni. Az viszont meglepett, hogy milyen hamar teltházas lett a rendezvény, úgy látszik, nem csak nekem jönnek be ezek a zenék.

Egy neves zenekarból kivált előadó ritkán fut be akkora karriert, mint anyabandája. Anton Kabanen nagyon jól felépített marketinggel alapozta meg új csapata hírnevét. Előbb a Rhapsody búcsúturnéján voltak előzenekar (ami azért volt teltházas, mert úgy volt, hogy utoljára látjuk Lucáékat így együtt), majd a Nightwish előtt melegítettek be arénákban, végül a szintén nagy népszerűségnek örvendő Powerwolf előtt is bevállaltak egy fellépést. Mindháromszor nagyszerűen szerepeltek Budapesten, így kellő számú ember megtapasztalhatta a BIB koncertérzést.

A Myrath pedig utoljára 2011-ben járt hazánkban az Orphaned Land vendégeként, azóta nem volt koncertszervező, aki el merte volna hozni őket, tavaly Pozsonyba kellett kimennem értük, de megérte. Szóval a zenéjükre áhítozók is minden bizonnyal hozzátettek még egy-kétszáz embert a létszámhoz. Mint a Freedom Call előtti Visions Of Atlantis, ez is jó választás volt.

Ezúttal figyeltem arra, hogy el ne késsek, mint a Riot V koncerten, bő fél órával a kezdés előtt oda is értem, de valahogy a Myrath produkciójának nyitánya éppen a büfépultok előtt ért. Én nem is értem, hogy lehet onnan nézni a koncertet. Nem is a látószög miatt, de a hangzás annyira vacak... Mivel csak a színpad előtti térbe vannak irányítva a hangszórók, oda csak a falakról visszaverődött, tompa hangzás ér el. Talán érdemes lenne egy hangszórót a Track mintájára betenni a büfé elé is (csak ne olyan hangosan, mert az a zárt térben hallásgyilkos lenne), ha már az ottani helyek is beleszámítanak az 1300 fős befogadóképességbe.

A müezzin énekével (Asl) indult az orientális progmetal csapat koncertje, háromnegyed órás műsorukat a nagyon sikeres új lemezük bemutatásának szentelték, a kilenc dalból hét szólt a 'Shehili'-ről, az előző 'Legacy'-ról eljátszották eddigi legnagyobb slágerüket, a kihagyhatatlan Believert és a 2011-es 'Tales Of The Sands'-ről is elővették a Beyond The Starst. A kevésbé populáris első két lemezüket nem erőltették, ahogy tavaly se.

A dobos Morgan Berthet játéka nagyon tetszett a lemezen, koncerten valahogy visszafogottabb. Most ráfoghatta arra is, hogy nem a saját szerkóján, hanem a Beast In Black szerelésén játszott, de a tavalyi pozsonyi bulin sem volt intenzívebb. Elnyomta az alapokat, amit kellett, de semmi extra. A két gitáros ellenben határtalan kedvvel és intenzitással nyomta le a bulit az átlagosnál egy húrral bővebb gitárján. Igen, Malek Ben Arbia héthúros gitáron, Anis Jouini öthúros basszusgitáron játszott.

A tavalyi pozsonyi koncertre éppen lebetegedett Elyes Bouchoucha billentyűs, ezért samplerről nyomták be a zenéjükben eléggé domináns hangszert, most végre élőben is hallhattam játékát és meglepően jó énekhangját (bár erre számíthattam volna, hiszen a 2007-es első lemezt, a 'Hope'-ot még ő énekelte fel.)

A Myrath-koncert egyértelmű főszereplője és motorja viszont Zaher Zorgati énekes volt, aki dickinsoni hangjával és magával ragadó kedvességével elkápráztatta mindkét nem képviselőit. Mivel nem vagyok egy furakodós típus, a koncertjük kezdetén oldalról inkább hátra, a keverőpult és a merch-stand közé tendáltam, itt bizony elég vacakul szóltak. Nem tudom, ez a hely adottsága vagy az előzenekarnak járó „kötelező” gyenge keverés, mindenesetre egy progresszív zenét rendesen haza tud vágni a kásás hangzás. Zorgati énekéből is néha alig lehetett hallani valamit (ami egyeseknél előny is lehet, neki azonban nem volt szüksége effajta „elmókolásra”).

Zorgati megköszönte a közönségnek, hogy ennyien eljöttek megnézni őket (komoly rajongótábor tombolt az első sorokban, akik a szünetben aztán – feladva megszerzett pozíciójukat – kimentek a büfébe, hogy Beast In Black pólós rajongók nyomulhassanak be a helyükre). A No Holding Back után meg is üvöltette a tömeget színpad bal oldalán / jobb oldalán állók bontásban, majd a végén egy nagy közös üvöltés után vágtak bele a záró Beyond The Starsba, melyben Elyes szinte női magasakat énekelt vokálozás gyanánt.

A koncert végén Zorgati még lelkesen buzdította a nézőket, hogy jöjjenek el jövő márciusi headliner koncertjükre is a Dürer Kertbe, ahol teljes hosszúságú show-val, hastáncosnővel és egyéb látványelemekkel is szórakoztatják majd a közönséget.

Asl / Born To Survive / You've Lost Yourself / Dance / Darkness Arise / Wicked Dice / Monster In My Closet / Believer / No Holding Back / Beyond The Stars

A szünetben szinte végig Krokus ment a félórás átszerelés alatt. (Mivel ugyanazon a dobcuccon játszottak, ez nagyjából a látványelemeket eltakaró fekete leplek eltávolításából állhatott, meg néhány gitárhangpróbát is hallottunk.) Nem tudom, kinek a kedvence a svájci banda, az enyém mindenképpen, így kellemes háttérzenében beszélgettük át a fél órát. Negyed tízkor kezdett a Beast In Black, függöny fel, a dobok mellett a Myrath alatt is láttam a két nagyméretű koponyát, de most újabbak tűntek fel a színpadon mindenfelé, még a mikrofonállványokon is, és úgy világítottak, mint a kristálykoponyák Indiana Jones legutolsó rémálmában.

Először Atte Palokangas dobos jött be, majd szinte a teljes zenekar egyszerre robbant be az új lemez nyitódalával. Lehet, elfogult vagyok az U.D.O.-t is megjárt Kasperi Heikkinennel, de számomra ő volt a főattrakció főszereplője. Végig pózolt, grimaszokat vágott, miközben jobbnál jobb neoklasszikus futamokat kanyarított a dalokba.

Anton Kabanen az egész muzsika szülőatyja, de gitárosként valahogy haloványabb teljesítményt nyújtott a saját dalaiban. És a múltkori Riot V-koncert ellenpontozásaként, ahol szinte két órán át csak ikergitárszólókat hallhatunk, most szinte alig került ilyenre sor, a két gitáros inkább felváltva szólózgatott a maga eltérő stílusában.

Molnár Máté a magyar vonatkozása a csapatnak, az ex-Wisdom basszer is hozzátett néhány főt a nézőszámhoz, amit a ráadás előtt meg is köszönt a közönségnek. Lelkesen és jókedvvel játszott, a vokálokból is kivette a részét (az egyik koponyákkal és bordacsontokkal kirakott mikrofonállvány az övé volt), és persze igazi metalarcként ő is körberohangálta a színpadot, meg időnként beleállt a másik két gityóssal közös headbangelésekbe.

A frontember Yannis Papadopoulos máig megfejthetetlen számomra. Hol halfordi magasságba tör erőteljes énekével, hol szakállas nőként tündököl magas fejhangján, egy személyben megoldva a férfi-női énekes szerepkört, amit a nemrég látott Visions Of Atlantisnál is szerettem, de ott két ember kellett hozzá. Igaz, hogy ők duettezni is tudtak egymással. Yannis egy görög rigmust meghallva az első sorból, örömmel üdvözölte itteni (vagy őt ide is elkísérő) földijeit.

A mostanában divatos retró lázat meglovagolva Kabanennek sikerült egy olyan zenét létrehoznia, mely a mi generációnknak visszadja az arénarock érzést, míg a fiatalabb generációk átélhetik azt, amit a '80-as években koruknál fogva nem élhettek meg. Ezek a '80-as évekbeli dallamok az igazán kemény riffekkel alátámasztva szinte egy másfél órás közönségénekléssé varázsolták a koncertet. Ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok elég nagy BIB-rajongó. Mellettem ezer ember fújta az összes dalszöveget kívülről, én meg csak a refréneknél szálltam be. Nem baj, azért így is jó volt!

Azért Yannis erős szereptévesztésben van, ha szerinte ez a „true heavy metal”. Jó zene, énekelhető dallamok, lendületes ritmusok, amelyek megmozgatják a közönséget, de a heavy metal fokmérője azért számomra az Accept, az Iron Maiden és a Judas Priest. Azoknak meg a lába nyomába se érnek. De a fiataloknak egy komoly rétegét megtalálták és ez jó, mert inkább ezt hallgassák, mint Majkát vagy a Halott Pénzt. Igen komoly spontán „Beast In Black” skandálások folytak két dal között, maguk a zenészek is meglepődtek ezen a fogadtatáson.

Az új lemezt rendesen bemutatták, a This Is War kivételével mindent eljátszottak róla. Ami furcsa volt – és talán lehetne kicsit variálni ebben is –, hogy a 10 szám mellé odatették az első lemezről ugyanazt a nyolcat, ugyanabban a sorrendben, ahogy már a másfél évvel ezelőtti koncerten is hallottam a Rhapsody előtt.

A Crazy, Mad, Insane-ben elsütötték ugyanazt a scrollozó ledes napszemcsit, amin keresztül persze semmit se láttak a gitárosok, ezért a dal felénél az énekes levette róluk, addig mozdulatlanul, egy helyben állva zenéltek. Még egy plusz gitárszólót is sikerült beleilleszteni a dalba, tavaly csak riffeléssel kísérte a két gitáros a samplerről érkező billentyűszólót. Nos, igen, ez a samplerről érkező gagyi szintiprüntyögés kicsit alávág a „true heavy metal” életérzésnek.

Ami csalódás volt: azt hallottam, hogy a From Hell With Love klipjében látott rácsok is szerepeltek korábbi koncertjeiken, most csak az elsőlemezes 'Beast In Black' molinók helyére került 'From Hell With Love' képeken köszöntek vissza ezek a rácsok. Viszont legalább világító koponyákkal jól teleszórták a színpadot. A másik negatívum számomra az Oceandeep koncertbe iktatása volt. Ennek a Modern Talking jellegű balladának semmi más funkciója nem volt, mint hogy elemlámpa üzemmódba kapcsoltassák a közönség telefonjait, s így érjenek el látványos hatást a nézőtéren. De legalább nekik jó volt.

Azért a nagy tombolás az Oceandeep után indult be, Die By The Blade, Sweet True Lies, From Hell With Love – az új lemez milliós nézettségű klipes dalai –  és a ráadásban a Blind And Frozen és az End Of The World. A ráadás előtt Máté egyedül jött be a színpadra és a szokásosnál kicsit hosszabban beszélt – végre anyanyelvén – a közönségnek, tavaly ő mutatta be a csapatot is, most a turnémenedzsert és az őket kiszolgáló háttérszemélyzetet nevezte meg, akik nélkül ők ott öten nem csinálhatnák azt a színpadon, amit szeretnek.

Mindig örömteli azt bejelenteni, ha egy rock / metal koncert teltházas, annál kevésbé élvezetes a tömegben nyomorogni két-három órán át. Azért kedvenceinkért megtesszük újra és újra, már most készülök a jövő évi Myrath-koncertre és a Beast In Blacket se hagyom ki, ha legközelebb erre járnak. Csak lehet, hogy akkor már egy még nagyobb helyet kell keresni nekik, ha ilyen ütemben nő a népszerűségük.

Cry Out For A Hero / Unlimited Sin / Beast In Black / Eternal Fire / Blood Of A Lion / The Fifth Angel / True Believer / Heart Of Steel / Born Again / Repentless / Oceandeep / Die By The Blade / No Surrender / Crazy, Mad, Insane / Sweet True Lies / From Hell With Love /// Blind And Frozen / End Of The World

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni: nagyon szimpatikus volt, hogy a Beast In Black összes tagja aláírta az összes lemezt, amit árultak a merch-standon. A Myrath plusz szolgáltatása a bankkártya elfogadása volt, amit rendesen ki is tábláztak, de ezt már tavaly Pozsonyban kihasználtam, hogy megszerezzem az „out-of-print” lemezeiknek a producer kiadója által újranyomott verzióit (az első hármat már nem nagyon lehet másképpen beszerezni).

Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Savafan
Köszönet a Concerto Musicnak a lehetőségért!
További képek ITT