Metallica & Black Sabbath (Heaven And Hell): Sógorock

Ahogy azt nem oly rég beharangoztuk, kedves munkatársunk, T.T. jelen volt a Metallica bécsi koncertjén. Lássuk, miként "vélekedik" a történtekről... Korán érkeztünk meg Európa egyik gyönyörű városába, ahol a rockzene két nagy bandája készülődött az esti fellépésre. Köszönhetően a korai időpontnak (két óra körüli időt mutatott az időmérő egység a kocsiban) a lehető legközelebb sikerült megállni, úgy, hogy nem mentünk be a parkolóházba. (Onnan kijutni a koncert után... hát eltart egy darabig.) Már páran parkoltak itt, és pár büntetést is kiosztottak a helyi alkalmazottak, és ezt nem is értettük miért? Szóba is elegyedtem a mellettem parkoló osztrák hölgyekkel, akiket már megbüntettek. Értetlenek voltak ők is, hiszen automata nem volt a környéken, tábla nem jelezte, hogy fizetni kell, sőt azt sem, hogy tilos lenne a parkolás. Lényeg a lényeg, mi ugyan el nem mozdulunk, hiszen már kezd kialakulni a sor a parkolóház felé, a 21 eurós büntetés (kibontottunk egyet) nem olyan vészes, menjünk körülnézni és kipróbálni, hogyan készí­tik itt a bécsi szeletet. Kellemes étkezés és séta után hat körül érkeztünk a Rotundenplatz / Messe helyszí­nre, ami egy hatalmas aszfaltozott terület, egy halom sátorral, melyek a kiszolgáló egységeknek biztosí­tottak helyet. Egy banda már a szí­npadon, németül osztotta az igét a nem túl lelkes, de annál nagyobb tömegnek, mely a szí­npad előtt ácsorgott. Az egész rendezvény egy hatalmas fesztiválra emlékeztetett. Megszámolni nem tudtam, hogy hány helyen lehetett enni és inni. Persze mindegyik különböző kultúrák (brazil, német, görög, török, thai, stb.) ételeit, italait kí­nálták. Finom illatokon és sörfogyasztó ember hegyeken keresztül jártuk be a lassan megtelni készülő területet, és vettünk magunkhoz pár 4+1 (ez volt a pohár) eurós 4 dl-es sört. A poharat érdemes volt megtartani, hiszen sok mobil sörárus (ember, akinek a hátán söröshordó, kezében sörpisztoly) is mozgott, akik 4euró ellenében ismét teletöltötték a poharat. Gondoltam, ez nem rossz ötlet, í­gy nem fogják eldobálni a poharakat, és valószí­nűleg elmarad a szokásos sördobálás koncert közben. Ezt rosszul gondoltam, itt jobban áll a gazdasági helyzet, szóval itt az 1250 Ft-os sört is dobálják. Ha már az áraknál tartunk, egy gondolat a megvásárolható Metallica pólókról. A választék nem volt rossz, ám az árak..., 30-75 euró között mozogtak...! Black Sabbath 18:43 -kor dörrent meg az első nóta a Sabbath -tól. Ekkorra már masszí­v tömeg volt a szí­npad előtt, mi csak a keverő végének vonalában, attól kicsit balra tudtunk megállni. Némi küzdelem árán sikerül idevergődni, de innen már nem volt esélyünk tovább küzdeni magunkat a szorosan egymás mellett álló embereken keresztül. Gondoltuk, innen is látjuk az eseményeket, majd a Sabbath után kicsit előrébb kúszunk, biztosan elmennek sörözni az emberek az átszerelés alatt. A dalok jól szóltak, a hangerővel sem volt gond (gondoltam akkor), az erős szél ugyan mozgatta a vékony, függesztett hangszórókat, de ez nem okozott túl nagy akusztikai torzulást, inkább csak kis "hullámzást" eredményezett. Ez a jelenség a Metallica koncert alatt is megmaradt, de ott még ennyire sem volt zavaró, a jelentősen megnövelt hangerő miatt. Ronnie James Dio húzta magával az egész fellépést, hihetetlen hangja van még mindig! Nagy lendülettel, rövid átvezetőkkel vonta magára a nagyérdemű figyelmét. A szí­npadképet a Heaven and Hell képpel és egy "temető" kerí­tésével (csak úgy, mint az egész turnén) "szí­nesí­tették". A négy zenész mindegyike feketében volt, Dio hosszú bőrkabátban, Tony Iommi fekete bőrzakóban, egy hatalmas kereszttel a nyakában. 8 dalt adtak csak elő, amit én nagyon keveselltem, de ahogy hallottam, egy nappal korábban Magyarországon sem volt sokkal hosszabb a program. Sajnos a Black Sabbath Dio-s korszaka hiányos számomra, í­gy nem merek vállalkozni a játszott dalok összeí­rására, de azt bizton állí­thatom, hogy elhangzott az I, Voodoo, Die Young, és a Heaven and Hell. Szí­nvonalas volt az előadás, különösen tetszett Geezer Butler basszusjátéka, és Vinny Appice stabil alapot biztosí­tó dobjátéka. A koncert hatására úgy döntöttem, hogy beszerzem a hiányzó Dio-s Black Sabbath lemezeket is! 19:40-kor hagyták el a szí­npadot a zenészek és kezdődött meg az egyórás átszerelés. Ráadás nem volt, a közönség visszafogott reakcióiból érezhető volt, hogy a következő bandát várja mindenki... Sajnos nem jött be a várakozásunk. Az átszerelés alatt nem mozdult gyakorlatilag senki, sőt egyre többen és többen próbáltak előreférkőzni hatalmas sörös edényekkel, melyek tartalmának legalább a felét a tömegben kilögybölték. Lassan eljutottunk odáig, hogy kétségesnek látszott, hogy fel fogom e tudni emelni a kezemet annyira, hogy pár szót jegyzetelhessek. Egyértelmű volt, hogy hatalmas a "Metallica éhsége" a tömegnek. Az átszerelés alatt próbáltuk tartani a pozí­ciónkat, hogy annál hátrább ne kerüljünk, de ahogy nőtt a feszültség, úgy egyre nehezebben viselték az emberek az előre préselődőket. Szépen lassan kezdett összeállni a szí­npadkép is. Dí­szlet gyakorlatilag nem volt, egyszerű fekete hátteret tettek fel. A szí­npad és a hátsó szí­npad magasabb része közé felkerült a Sick of the Studio 2007" felirat. Ezen kí­vül csak a lámpák hada az, ami jelezte, hogy nem akármilyen előadásra készülődnek. A szí­npad egyszerűségén kí­vül érdemes kiemelni annak extra szélességét is! A beállí­tott zöld Tama dob rendkí­vül egyszerű volt. Mikrofonokból viszont szép számmal jutott, lent 6 db állványt fent 3 db -ot számoltam meg. Ahogy teltek a percek, lassan beült a szí­npad fölé 4 technikus, akik a felső fejgépeket kezelték. Már a kezdés előtt akkora tömeg alakult ki, hogy bármerre néztem, nem tudtam megállapí­tani, hogy hol a vége. Szerintem a kerí­téseknél érhetett véget a közönség. Hihetetlen mennyiségű ember, és mindenhol szorosan egymás mellett, mert ahol egy pillanatra is kialakult egy kis rés, oda azonnal beállt valaki. Nem merek tippelni sem, hogy mennyien voltak, én szerényen 25-30 ezer emberre voksolnék, de nem lepődnék meg, ha 40-45 ezer lenne a hivatalos adat. Mi a tömeg közepén álltunk, í­gy ezt mindenki vegye egy bátortalan becsült értéknek. Rengeteg külföldi volt, és azokból is sok-sok magyar. A környékünkön szinte csak magyarok voltak, leszámí­tva azt a pár, csökkent intelligenciájú osztrákot, akikről később még lesz szó. Hogy nem lesznek hangerő problémák, ez gyorsan kiderült, amikor az első dobütések, és gitár próbák elindultak. Itt vetődött fel bennem a költői kérdés, hogy miért nem lehet egy Black Sabbath -ot is í­gy keverni, hagyni ilyen hangerőn játszani? Metallica 20:43 -kor szólalt meg az AC/DC - It's A Long Way To The Top If You Wanna Rock 'n' Roll szerzeménye, mindenkiben tudatosí­tva, hogy perceken belül elkezdődik a hallójárat rombolás. Természetesen, e dal után felcsendült a jól ismert intró, a filmzene részlet a Jó a Rossz és a Csúf-ból, aminek a végén hatalmas üdvrivalgás közepette bejött a Metallica négyes (James Hetfield - gitár és ének, Lars Ulrich - dob, Kirk Hammett - gitár és Robert Trujillo - basszusgitár), majd megdörrent a CREEPING DEATH. Még világos volt, de a lámpák már működtek, és a két hatalmas kivetí­tő is a szí­npad két szélén. Tisztán, nagy hangerővel szólaltak meg, és a nagy "vásznak" segí­tségével mindenki láthatta, hogy nagyon értékelték a hatalmas tömeg éljenzését. Mind a négy zenész mosolyogva muzsikált. Nem lehet megszokni ezt a fajta sikert... Még fel sem fogtuk igazán, hogy mibe csöppentünk, egy rövid bemutatás után már kezdték is a FOR WHOM THE BELL TOLLS c. dalt, a már szokásosnak mondható Robert féle guggolva járással, egy igen nehéz basszus téma közepette. A RIDE THE LIGHTNING következett nagy örömömre, hiszen ezt a nótát nem hallottam még élőben. Hála a James-éknek volt még jó pár dal, amit eddig nem volt szerencsém koncerten élvezni, de most pótolhattam a hiányosságot! James felkonferálta a DISPOSABLE HEROES-t, majd kérdezve a közönséget: "Akarjátok ezt? Nem értem, akarjátok?" A közönség üvölt: "Igeeen!" James: "Nem, nem, nem! Nektek szükségetek van rá !" (Persze ez angolul jobban hangzott...) Ami a dal közben történt, az kicsit váratlanul ért. Az addig nagyjából nyugodtan bólogató környezet megvadult és hatalmas lökdösődés kezdődött, mintha az első sorokban álltunk volna... Egy osztrák úgy döntött, hogy előreindul, és áttör mindenkin, de ezt egy páran nem tűrték, í­gy némi lökdösődés után rövid verekedés következett, majd a félrészeg ürge durva "eltávolí­tásával" ért véget az incidens, amit még pár hasonló követett a környéken. Vérző embert nem láttam, jó pár ütést viszont igen. No comment! Visszatérve a zenéhez, a szí­npadon a bandát nem feledve, továbbra is a háborús szóképek, és megszámlálhatatlan stroboszkóp volt a főszereplő. Maradva a Master Of Puppets lemez vonalán, következett a WELCOME HOME (SANITARIUM). A szí­npad hátterében a LED kivetí­tőn egy kényszerzubbonyos ember küzdött a gumiszobában, vágyva a szabadulásra... Teljes profizmus. Ezt tudom csak í­rni. Láthatóan - a kivetí­tő közelről mutatta a zenészek arcát - a banda tagjai nem sokat változtak az elmúlt évek során. James úgy tűnik, nem öregszik, viszont ezüstös szí­nű kecskeszakálla jó hosszúra nőtt . A hangja tökéletes volt, tömör, de profi kommunikáció a közönséggel, még mindig remek mimika az éneklés közben. Teljes energiával játszott mindenki, ömlött az energia a szí­npadról, a feszes jól ismert riffek sokkolták az embereket. AND JUSTICE FOR ALL... lett a durvulás folytatása, majd a metál alapköve után rövid utalásként a Black Sabbath irányába érzett tiszteletadás következett. THE MEMORY REMAINS jól ismert dallama is megcsendült, és egy hamiskás közönségéneklés is, amit James fülbefogással honorált . Visszatérés a kezdeti időkhöz; THE FOUR HORSEMEN, melynek szólórészét a közönség, dúdolással kí­sérte. Ez jobban sikerült, és ezt James sem hagyta szó nélkül: "Úgy látom énekórákat vettetek...!" Itt megemlí­tette, hogy neki viszont nincs teljesen rendben a hangja, bár ez nekem nem tűnt fel. A folytatásban egy különleges basszusgitár szóló következett. Robert speciális "ütögetős" játéka után bekapcsolódott Lars , majd Kirk és James is. Kialakult az ORION, amelyet teljes egészben eljátszottak. Ez nem mindennapi élmény volt! Csak ezért az egy dalért is eljöttem volna, de ez csak hab volt egy hatalmas tortán. A dalban előkerült James régi fehér ESP gitárja, amely még mindig brutálisan szól! Erre a dalra a mellettem álló "hate" (gyűlölet) kitűzővel felszerelt, gombóc alakú, barátnőjét szorongató, nagydarab "barátságos" osztrák srác is bólintott kettőt, pedig Ő kibí­rta az egész koncertet egyetlen taps, vagy egyéb tetszést kifejező mozdulat nélkül...! Ismét egy átkötő basszus rész következett, melyből FADE TO BLACK fejlődött ki. Majd hatalmas üdvrivalgás közepette "kezdetét vette" a MASTER OF PUPPETS első akkordja, melyet - mint az összes többi dalt - szintén teljes változatban játszottak el. Pihenésre nem volt idő, azonnal tovább sokkoltak bennünket a -el. Már az első taktusok után egy fiatal csekély értelmű, gondolkodni nem képes, de lelkes osztrák felmászott haverja nyakába és meggyújtott egy fáklyaszerű pirotechnikai elemet, ami irgalmatlan intenzitással ontotta magából a fényt és a szikrákat, természetesen a környezetében állókra, köztük ránk is. De az igazi probléma akkor következett, amikor a kezét kezdte el égetni, és ledobta a földre. Többen kezdtek el ugrálni rajta, hogy kialudjon. Csoda, hogy nem gyulladt meg semmi. Miután ezt is túléltük, tudtunk koncentrálni a dal hátralevő részére, amely után levonult a négyes, hogy besöpörje az ellentmondást nem tűrő visszahí­vással járó örömérzetet. Az első ráadásban három szerzeménnyel örvendeztettek meg bennünket. Kezdésképpen a WHEREVER I MAY ROAM, majd egy rövid Kirk átvezetéssel a NOTHING ELSE MATTERS következett, az első részben egy szál elektromos gitárral James énekelt a közönséggel, majd bekapcsolódtak a többiek is, hogy meghallgathassam az egyik kedvenc szólómat. Aztán jött a ONE elmaradhatatlan pirotechnikával. Remek látvány volt, ahogy a hosszú "tűzjátékból" megmaradt ködből előtűnt James, felülről megvilágí­tva, mintha a háború füstjéből lépett volna ki, és kezdte el játszani a bevezető dallamot. Nem csak robbanások voltak, hanem tűzijáték is, és közben a háttérkivetí­tőn a dal klippjéből vetí­tettek részleteket. Egy egzakt példa arról, hogy mit jelent nekem a profi előadás: Amikor a szöveg oda érkezett, hogy "Landmine, has taken my sight, taken my speech..." (Egy akna elvette a látásom, a hangom ...), akkor pontosan a "akna" szónál lobbant a szí­npadon lángcsóva, utalva ezzel a dal mondanivalójára. Ezt az összhangot nem egyszerű megteremteni...! Nem hagytak bennünket magunkhoz térni, az ENTER SANDMAN-el sulykolták az agyunkat, melynek korszakalkotó riffjén kí­vül, ismét tűzijáték szórakoztatta a nagyérdeműt. Rövid levonulás következett, melyet hangos és folyamatos ováció kí­sért, hogy még egy pár számot kipréseljen a tömeg a fiúkból. Nem kellett sokáig várni, hogy elkezdjék játszani a STONE COLD CRAZY feldolgozást, melyet a SEEK & DESTROY, egyben lezárva ezt a tökéletesre sikerült estét. Itt természetesen megvolt a szöveg módosí­tás: "We are scanning the scene in Vienna tonight..." (Végignézünk a szí­nen Bécsben ma este...), Robert gitárjának pörgetését is szemügyre vehettük, és elcsodálkozhattunk, hogy mekkorát tud ütni még mindig ez a dal, pedig már 25 éve van műsoron, szinte állandóan. 23:10 után egy-két perccel fejezték be a programot, és ami náluk szokás, egyenként megköszönték a koncertet, a lelkesedést, mind a négy tag mondott pár szót a közönségnek. Mí­g James a szokásos "a Metallica szeret titeket barátaink" mondanivalóval köszönt el, addig Kirk több nyelven búcsúzott, akárcsak Robert. Végül Lars köszönte meg a lehetőséget, és tett í­géretet, hogy hamar visszatérnek egy új lemezzel, egy új turné keretén belül. Az élménytől bódultan tántorogtunk kifelé a tömeggel, ismét sok magyar dicsérő mondatot hallgatva haladtunk a közelben leparkolt autó felé. És lám, lám minden parkoló autót megbüntettek, amerre mentünk néhány kivételtől eltekintve, akik tudták hol kell megvenni a jegyet...! Aznap szerencsénk volt, minden összejött! A sors és az időjárás kegyeltjei voltunk, és mi kihasználtuk ezt! Sokáig fogok emlékezni erre a kiruccanásra, az eddigi legjobb Metallica koncertem volt! T.T. Fotók: A "világháló"