Leah – Már a láthatáron a téli tematikájú ötödik lemez

írta karpatisz | 2019.11.04.

A kanadai énekesnő új albummal jelentkezik novemberben, melynek központi témája a tél. A rajongói finanszírozással készült anyag az ’Ancient Winter’ címet kapta, két dalt már meg is ismerhetünk róla.

 

 

A 2018-as 'The Quest’ sikerének köszönhetően Leah folytatta hagyományát, vagyis nagy kiadó támogatása nélkül kezdett ismét munkába. A tőle megszokott stílusban szimfonikus kísérettel, kelta zenei hagyományokkal és fantasy elemekkel dúsítva írta meg új dalait, amelyek a ’Ancient Winter’-en kapnak helyet. A munkálatokban a következő zenészek voltak a segítségére: Troy Donockley (Nightwish), Anna Murphy (Cellar Darling), Shir-Ran Yinon (Eluveitie), Oliver Philipps (Everon, Phantasma) és Rupert Gillett. A november 15-én megjelenő korongon nyolc dal kap majd helyet, amelyek közül 5 erre a lemezre íródott, míg a másik háromról azt kell tudni, hogy hagyományos középkori dallamok, amelyeket Leah a saját képére formált. A szokásos stílusjegyek mellett az énekesnő arra is figyelt, hogy ez alkalommal atmoszférikus, könnyed és légies legyen a hangzás. Ez a lemez kicsit „földiesebb hangzású anyag lett, amelyen a közel-keleti, a kelta népzene és a fantasy világ hatásai egyesülnek. Természetesen a hangszerelés is ezt tükrözi. Az ’Ancient Winter’ a bizonyítéka annak, hogy Leah vakmerő vállalkozása túlmutat a metal műfajon. Ízelítőképp hallgasd meg a Light Of The World és a Redemption című dalokat!

’Ancient Winter’ dallista:

01. The Whole World Summons
02. Light of the World
03. Upon Your Destiny
04. Redemption
05. The Messenger
06. Gaudete
07. Puer Natus
08. Noel Nouvelet


Legutóbbi hozzászólások