KXM – Új klipes dal a megjelenés apropójából: Time Flies

írta TAZ | 2019.09.15.

Pénteken jelent meg a KXM új albuma is, úgyhogy ennek apropójából a trió megosztott egy új dalt a nagyérdeművel.

 

 

A Frontiers Musicnál jelent meg szeptember 13-án a KXM új lemeze ’Circle Of Dolls’ címmel. A Doug "dUg" Pinnick (King’s X), George Lynch (Lynch Mob, Dokken) és Ray Luzier (KoRn) nevével fémjelzett gárda a Hollywoodban található Steakhouse Studióban hozta össze albumát, amiről a dobos a következőképpen nyilatkozott: „Energiák szabadultak el a stúdióban, amikor Dug és én elkezdtünk jammelni. Ez a harmadik lemezünk, mindent ugyanúgy csináltunk, mint az első két esetben: nem írtunk meg előre semmit, csak a közös munka hozott eredményt. Így biztos nem ismételjük önmagunkat, majd ti is hallhatjátok. Mind a három lemezünknek megvan a saját önálló karaktere.”

Alább az eddig bemutatott két dal után most a megjelenés apropójából érkezett Time Flies is letesztelhető klippel együtt.

Legutóbbi hozzászólások