Black Stone Cherry – Ismét egy blues stílusú EP lemez jön

írta karpatisz | 2019.08.23.

Az amerikai southern rockerek folytatják a 2017-ben megkezdett utat, akkor a stílus jellegzetes műveit formálták saját képükre. Idén sem maradunk jóféle blues nélkül, hiszen tegnap bejelentették, hogy októberben jön a ‘Black To Blues Volume 2’.

 

 

„Még álmodni sem mertünk arról a reakcióról, amit a ’Black To Blues’ kapcsán kaptunk. Csodálatos érzés volt, hogy mennyire örültetek azoknak a daloknak, melyek a legnagyobb hatást gyakorolták ránk. Most itt vagyunk a második körrel, jó barátunk, Yates McKendree is csatlakozott orgonával és egy kis gitározással. Az előző körből megtartottunk néhány előadót, de néhány új is jött a képbe. Már alig várjuk, hogy ti is halljátok, hogy mennyire élveztük ezt a projektet.” – nyilatkozott Chris Robertson, a csapat énekes/gitárosa a hír kapcsán.

A ‘Family Tree’ albumhoz kapcsolódó turnésorozat után talált egy pici időt a zenekar, hogy ismét egy kis örömzenélésbe kezdjen. A csapat mellé csatlakozott Yates McKendree is, akivel egy Freddie King-nótát, a Big Legged Womant játszották el. Az előző lemezen is hallható volt egy Howlin’ Wolf szerzemény, de most a Down In The Bottom lett a kiválasztott. Robert Johnson két dala is helyet kapott ezúttal, a Me And The Devil Blues – amelyet a dallista alatt meg is hallgathatsz – és az All Your Love (I Miss Loving). A folytatásban egy hagyományos chicagói blues dal következik, mely Elmore James klasszikusa, az Early One Morning. Végül pedig egy Son House-szerzemény, a Death Letter Blues. Kentucky rockerei ismét hozzáadták személyiségüket és összetéveszthetetlen stílusukat ezekhez a klasszikus blues tételekhez.

A Mascot Label Group október 18-ra tűzte ki a ‘Black To Blues Volume 2’ megjelenését, a kiadvány CD-n és kék vagy áttetsző vinyl lemezen lesz kapható. Előrendelés ITT lehetséges. A Black Stone Cherry rövidesen visszatér Európába, szeptembertől Alice Cooper társaságában lesznek láthatóak Svájcban, Franciaországban és Spanyolországban.

‘Black To Blues Volume 2’ dallista:

01. Big Legged Woman
02. Me & The Devil Blues
03. All Your Love (I Miss Loving)
04. Down In The Bottom
05. Early One Morning
06. Death Letter Blues

Legutóbbi hozzászólások