Holychicks – Klippremier: itt a Pillangóhatás

írta Hard Rock Magazin | 2019.08.15.

Pörgős videoklippel zárja a fesztiválszezont Magyarország egyik legbelevalóbb csajbandája! Tánc, fesztivál, barátok – ennél nyáribb nem is lehetne már egy videoklip, a Holychicks azonban 19-re lapot húzott és egy olyan hangulatvideóval jön, ami garantáltan mosolyt csal az arcunkra.

 

 

„A zenekar fennállása során többször szóba került már, hogy szeretnénk egy igazi nyári hangulatú, bulizós, fesztiválozós klipet.” – mesélte Seprényi Fanni, a zenekar basszusgitárosa.

A dalhoz egy szabad rendezésű videoklip készült, ami tökéletesen adja át a dal hangulatát és a lányok mindig vidám életérzését. „A korábbi videóink között a legtöbb megrendezett volt, ahol hosszas matekozás, tervezgetés előzte meg a felvételt, most azonban valami merőben más volt a cél.”  tette hozzá Fanni.

A Hello Ugar fesztiválon játszottak a lányok nyáron, ahol Jónás Jácint barátjuk készített róluk őszinte pillanatokban, őszinte felvételeket. „Jácint látásmódjára és türelmére feltétlen szükség volt ahhoz, hogy a klip elkészülhessen. Hozzá képest nekünk viszonylag egyszerű dolgunk volt, azt csináltuk, amit szoktunk: koncerteztünk, nevetgéltünk, táncoltunk  azaz jól éreztük magunkat.”

Idén márciusban jelent meg a lányok legelső önálló lemeze ’Ezmáraz’ címmel, amin a most vászonra vitt Pillangóhatás is helyet kapott.

Legutóbbi hozzászólások