Crobot – Három dal már tesztelhető az augusztusi nagylemezről

írta karpatisz | 2019.08.01.

Ahogy az étel táplálja a testet, a rock n’ roll úgy a lelket. A Crobot triója új szentháromságot definiált: ételek, húrok és érzelmek. A zenéjük mellett erről a definícióról és a csodálatos koncertekről ismerhető fel a pennsylvaniai csapat.

 

 

A Crobot negyedik lemeze új kiadónál, a Mascot Label Group gondozásában jelenik meg augusztus 23-án, CD-n és színes vinyl lemezen. A korong tartalmából három dalt már meg is hallgathatunk, a Keep Me Downt, a Low Life-ot és a frissen debütáló dalt, a Burnt. A ’Motherbrain’ című anyag írásáról így mesélt a trió: „Amikor írtuk az új lemezt, minden az evésről, a húrokról és az érzelmekről szólt. – kezdte Chris, majd így folytatta: Ez teljesen lefedi a munkánkat. Általában egy csirkés sütivel kezdünk, amit a Chik-fil-A-ból rendeltünk, aztán jöttek a húrok! Az érzelmek meg a pengetések erejéből érkeztek.”

„De ez az egész semmi sem lett volna a csirkés süti nélkül!” – vágta rá Brandon.

Az alap hármas (Brandon Yeagley (ének, harmonika), Chris Bishop (gitár, ének) és Dan Ryan (dob) mellett a turnén kisegítő zenészeket is lehet látni, James Lascu és Eddie Collins segíti ki a csapatot basszusgitáron. A zenekar egyébként jelenleg Európában koncertezik, augusztus folyamán Németországban, Hollandiában, Svájban, Belgiumban lesznek láthatóak a Life Of Agony, a Firewind és a Monster Magnet vendégeként.

’Motherbrain’ dallista:

01. Burn
02. Keep Me Down
03. Drown
04. Low Life
05. Alpha Dawg
06. Stoning The Devil
07. Gasoline
08. Destroyer
09. Blackout
10. After Life
11. The Hive

Legutóbbi hozzászólások