Flying Colors – Megvan a négy európai koncerthelyszín is

írta karpatisz | 2019.07.18.

Bő egy hónapot kellett várni arra, hogy az amerikai sztárcsapat közzétegye, hogy decemberben négy egymás utáni napon koncerteznek az öreg kontinensen.

 

 

Március óta tudjuk, hogy a Steve Morse (gitár), Neal Morse (billentyűs hangszerek, ének), Mike Portnoy (dob), Dave LaRue (basszusgitár) és CaseyMcPherson (ének, gitár) felállású csapat egy nagyszabású koncertet ad 2019. augusztus 30-án, azaz az idei MorseFest! első napján. A fesztivál után – a legfrisebb infók szerint – csak októberben fog megjelenni az ötösfogat harmadik nagylemeze, amely a ’Third Degree’ címet kapta. Ehhez kapcsolódóan már megvoltak az amerikai turnédátumok, amelyeket azért tudtak összehozni, mert Steve Morse azokon a napokon épp nem koncertezik a Deep Purple-lel. Már akkor ígérték, hogy Európában is lesz pár alkalom, most végre ezek is publikusak. A Flying Colors december 11-én a svájci Prattelnben, december 12-én a németországi Kölnben, december 13-án a hollandiai Tilburgben és végül december 14-én az angol fővárosban, Londonban lép majd színpadra. A bulikra elindult a VIP jegyek árusítása is, IDE kattintva szerezhetünk be egyet és utána a személyes találkozás is lehetséges.

A zenekar ígérete szerint most már rövidesen információt kapunk a ’Third Degree’ pontos megjelenéséről és dalairól is. A kiadványt természetesen a Mascot Label Group dobja piacra.

Legutóbbi hozzászólások