Testament – Nagy valószínűséggel befejezték az új lemez felvételeit

írta TAZ | 2019.06.19.

A thrasherek dobosa, Gene Hoglan azt nyilatkozta néhány napja, hogy a csapat nagyon szoros ütemtervet követve készíti új albumát, és ha ez igaz, akkor már rögzítették is a 2016-os ’Brotherhood Of The Snake’ folytatását.

 

 

Áprilisban írtunk arról, hogy hamarosan stúdióba vonul a Testament, hogy rögzítse új albumát, most viszont ha minden igaz, a munkálatok befejeződtek, de csak akkor, ha sikerült tartani az a tervet, amiről Gene Hoglan dobos beszélt Talk Toomey podcastben június elején. „A csapat azt lőtte be magának, hogy június 12-re befejezze a felvételeket, tudom, hogy szoros a tervük azt illetően, hogy minden sávot befejezzenek addig. Azt viszont nem tudom, hogy melyik producer, de ha jól értettem, akkor Andy Sneap fogja keverni a lemezt, aki ha minden igaz, jelenleg a Judas Priesttel turnézik. A felvételeket Juan Urteaga sgítségével készítettük, ahogy az elmúlt néhány lemez esetében is.”

Hoglan szerint a gyilkosnak és erőteljesnek nevezett albumot a zenekar még ebben az évben kiadná, de ha ez nem jönne össze, akkor legrosszabb esetben 2020 elején örülhetnek majd új lemeznek a rajongók.

A banda augusztus 7-én a Barba Negra Trackben lép fel a Hammer Concerts-nek köszönhetően, további részleteket ITT találsz a buliról.

Legutóbbi hozzászólások