Alter Bridge – Ősszel jön a ’Walk The Sky’

írta rune | 2019.06.17.

Októberben érkezik az Alter Bridge ’Walk the Sky’ című nagylemeze, melyet a Shinedown a Sevendust és a Raven Age társaságában Európában is megturnéztat az amerikai csapat.

 

 

Hatodik stúdiólemezét készítette el az Alter Bridge. A Myles Kennedy (ének, gitár), Mark Tremonti (gitár), Brian Marshall (basszusgitár) és Scott Phillips (dob) alkotta négyes a zenekar történetének retrospektív összegzéseként tekint a tizennégy tételt számláló kiadványra. A Tremonti által vezetett csapat a korábbi Alter Bridge-albumok legjobban bevált elemeit felhasználva alkotott valami egészen újat. A dalszerzési folyamat során Kennedy és Tremonti közösen szállították az dalokat, ez nagyban eltér a korábban megszokottól, mivel az előző lemezeknél pl a ’Blackbird’ esetében inkább az volt a jellemző, hogy Kennedy és Tremonti önálló ötletekkel érkeztek, melyeket aztán Michael ’Elvis’ Baskette producer segítségével gyúrtak egybe. Ezúttal is lesz olyan dal a lemezen (név szerint a Forever Falling), ahol Kennedy átadja az énekesi posztot Tremontinak csakúgy, mint a ’Fortress’ albumon a Water Rising esetében. Az albumot felvezető első kislemezre a Wouldn’t You Rather című tétel kerül fel és két hét múlva hallgathatjuk meg. A ’Walk The Sky’ október 18-án jelenik meg a Napalm Records kiadásában.

Az Alter Bridge szeptemberben világkörüli turnéra indul, melynek amerikai és európai állomásai is lesznek, a turné során a Shinedown, a Sevendust és a Raven Age kísérik majd a bandát.

’Walk The Sky’ dallista:

01. One Life
02. Wouldn't You Rather
03. In The Deep
04. Godspeed
05. Native Son
06. Take The Crown
07. Indoctrination
08. The Bitter End
09. Pay No Mind
10. Forever Falling
11. Clear Horizon
12. Walking On The Sky
13. Tear Us Apart
14. Dying Light

Legutóbbi hozzászólások