Richie Kotzen – Dalpremier: itt a Venom

írta karpatisz | 2019.06.11.

Egy hét múlva kezdi meg európai koncertkörútját Richie Kotzen, ehhez egy kis hangulatkeltő landolt a gitáros YouTube-oldalán.

 

 

Bár Richie legutóbbi szólóalbuma 2017-ben jelent meg, de a ’Salting Earth’ érkezése óta sem hagyta abba a dalok írását. Az előző évben két friss szerzeményt is jegyzett, a The Damned és a Riot című dalokban két régi partnere, Dylan Wilson (basszusgitár) és Mike Bennett (dob) játéka hallható. A sorozat idén is folytatódik, elsőként a Venom című dalt tesztelhetjük, mely ismét egy újabb európai koncertsorozat előtt jelent meg. A sorozatnak lesz budapesti állomása, július 9-én a Barba Negra Trackben látható Richie Kotzen és zenekara.

Richie nem rejtette véka alá, hogy új albumon dolgozik, Eddie Trunk műsorában így beszélt a terveiről: „Azt hiszem, ez az, ami történik. Megvan hozzá a nyugodt hangvétel, ami ehhez jó. Rengeteg lemezem van már – teljesen mindegy, hogy valamelyiket zenekarral vagy szólóban írtam meg –, így mondhatom, hogy semmilyen nyomás sincs rajtam, hogy ismét készítsek valamit. Van elég anyagom ahhoz, hogy folytassam a turnézást és akár minden egyes este más műsor is szóba jöhetne. De van néhány új dalom, ezek közül az egyik igazán jól sikerült, mondhatni a kedvencem. Ez egy tökéletes jelölt ahhoz, hogy az új album útját megkezdjem. Ehhez is készítek majd videót, és az is lehetséges, hogy addig várok vele, amíg el nem készül ez a lemez. De az is előfordulhat, hogy majd az is önállóan fog megjelenni.”

Legutóbbi hozzászólások