Ronnie James Dio – Ismeretlen felvételek kerültek elő

írta Bigfoot | 2019.06.05.

A néhai énekes legenda özvegye, Wendy Dio arról mesélt egy interjúban, hogy eddig ismeretlen Dio-dalok és filmfelvételek kerültek elő.

 

 

Arról is mesélt, hogy a napokban elkezdték a Ronnie James Dio életét bemutató dokumentumfilmet is: „Épp most kezdtük el a forgatást, a múlt héten pár interjút is megcsináltunk, Geezer Butlerrel kezdtük, aki Ronnie legjobb barátja volt a Sabbath-ban. A hologram turné szüneteiben forgatunk, reméljük, következő évben bemutathatjuk. A turné alatt is készítünk beszélgetéseket a zenekar tagjaival, és olyan emberekkel is, akik közel álltak Ronnie-hoz vagy hatott rájuk. Visszamegyünk a gyerekkorába, a Black Sabbath-évek mellett felelevenítjük az Elfben és a Rainbow-ban eltöltött időszakot is.

Birtokomban van egy csomó ismeretlen filmfelvétel, melyeket még Super 8-as kamerával készítettek. Egy nagy doboznyi anyag van a gyerekkoráról, a Rainbow-beli napokról, kulisszák mögötti történésekről. Ezeket most egy kicsit helyrepofozzuk, aztán végignézzük. Sokat Ronnie szülei házából mentettünk ki, amikor meghaltak. Ronnie és én elmentünk értük.

Ezenkívül találtunk még ismeretlen demókat és dalokat a stúdióban. Egy csomó szalagot, amikről semmit sem tudtam. Dalok, dalkezdemények, befejezetlen anyagok vannak rajtuk, amiket talán senki sem hallott. Egy rakás kincset találtunk. Ezeken most átrágjuk magunkat, és bónuszfelvételként rátesszük azokra a lemezekre, amiket a BMG készül kiadni még a nyáron. A dokumentumfilmet reméljük, a moziban is be tudjuk majd mutatni.”

Legutóbbi hozzászólások