Dr. Weisz – Abaházi Csaba hangjával meghallgatható az első dal a 'Rock Konzílium' albumról (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.05.29.

'Rock Konzílium' címmel jelenik meg hamarosan Weisz “Kicsi” László (Kalapács, Dirty Dance, ex-Zorall, ex-Dance, ex-Carmen) következő nagylemeze, melyen a 2015-ös 'Metal Konzílium'-hoz hasonlóan számtalan neves gitáros és énekes előadása színesíti a dalokat. Az Ez a nyár szöveges videóját már meg is hallgathatjuk.

 

 

A 2015-ös 'Metal Konzílium' folytatása a júniusi HammerWorld Magazin mellékleteként fog megjelenni 11 új szerzeménnyel. A felvétel, keverés és masztering Weisz Kicsi saját stúdiójában, az Ecseri Vasmű Stúdióban zajlott, a borítót pedig az előző koronghoz hasonlóan Gróf Balázs készítette. Weisz gitárjátéka mellett az albumon basszusgitáron Kovács Zoltánt (Depresszió) és a dobok mögött Boros Pétert (Sing-Sing, ex-Beethoven, Zorall, Macskajaj) hallhatjuk.

Az albumról az első dal, az Ez a nyár – melyben Abaházi Csaba (ex-Sing Sing, MégEgyKör) énekel, illetve Jung Norbert (EGO, ex-Pokolgép, ex-Sing Sing) is gitározik, a dal szövegét pedig Barbaró Attila (Junkies) írta – már meghallgatható az alábbi szöveges videón.

„Nagyon boldog vagyok, hogy immáron második alkalommal sikerült összehozni a rock/metal élet színe-javát. Igazából ez az egész erről szól. Olyan zenészekkel játszhattam együtt, akikkel idáig sosem, és ez nagyon megtisztelő! Az elv ugyanaz volt, mint a 'Metal Konzílium'-nál. Minden dalt más énekel és más szólózik. Próbáltam most is odafigyelni, hogy eddig még együtt nem játszott zenészeket hozzak össze. Szerintem a végeredmény szuper lett!” – mondta Weisz “Kicsi” László az új lemezről.

Az albumon közreműködő énekesek…

Abaházi Csaba (ex-Sing Sing, MégEgyKör)
Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy, Triász, ex-Zártosztály)
Koroknai Árpád (P. Box, ex-Omen)
Csordás Levente (Magazin, Shygys :), POP 84)
Kálmán György (Triász, B52,  ex-Dinamit, Vazul Vére)
Kovács Koppány (Rómeó Vérzik)
Sipos Tamás (Irigy Hónaljmirigy, Sing Sing)
Molnár Péter Stula (Omen, Stula Rock, ex-Mobilmánia, Vegas Mafia, Crazy Gránát)
Szekeres András (Junkies, Stereomilk)
Ördög Tibor Csipa (Hooligans, Dirty Dance, ex-Dance)
Juhász Marcell (Nomad)

… és gitárosok:

Jung Norbert (EGO, ex-Pokolgép, ex-Sing Sing)
Nagy Ádám
Koós József (ex-Cool Head Klan)
Magasvári Viktor (ex-Bomber, ex-Beatrice)
Szűcs Antal Gábor (Dinamit, Skorpió, Kalapács és az Akusztika, ős-Bikini, stb.)
Vámos Zsolt (Marathon, Hard, Kard, Run For Power, stb.)
Tornóczky Ferenc (ex-P. Mobil, ex-Deák Bill Blues Band, Coda, Póka Egon Experience)
Barbaró Attila (Junkies, Zorall, Macskajaj,stb)
Tóth Tibor (Hooligans)
Lukács Peta (Bikini, European Mantra, Zoli Band, ex-The Rock Band)
Karácsony János (LGT, Generál, Gitárpárbaj, Komár, Presser, Zorán, stb.)

A 'Dr. Weisz - Rock Konzílium' dalai:

01. Ez a nyár
02. Játszd el, hogy élsz
03. Jó útra térek
04. Miért?
05. Kell, aki vár
06. Bírom még
07. Te nyertél
08. Élvezem
09. Szabad akarattal, szabadon
10. Ördögcsók
11. Kívánj bármit

Legutóbbi hozzászólások