Crazy Lixx – Pénteken új album, itt egy új dal: Silent Thunder

írta TAZ | 2019.05.13.

Napokon belül megjelenik a svéd Crazy Lixx új lemeze a Frontiersnél, amiről már a harmadik ízelítő dal is meghallgatható.

 

 

A Frontiers Musicnál jelenik meg május 17-én a Crazy Lixx hatodik lemeze, a ’Forever Wild’. Az albumot az előzőhöz hasonlóan Danny Rexon énekes vezérletével készítette a csapat, tehát ezúttal is ő volt a producer, de minden más stúdiós feladatért is ő vállalta a felelősséget. Ennek köszönhetően szerinte most sokkal jobban érezhető a folytonosság az előző és az új anyag között. „Tulajdonképpen ez volt az első alkalom a zenekar történetében, amikor ugyanazok a zenekari tagok nagyjából ugyanazon körülmények között, ugyanazokban a stúdiókban, többé-kevésbé ugyanazokat a felszereléseket használva és ugyanazzal a producerrel rögzítették a lemezt. Első ízben hallható a folytonosság az előző albumtól a következőig, szóval ha rajongsz a ’Ruff Justice’-ért, akkor lefogadom, hogy ugyanúgy fogod élvezni az új lemezt is, vagy akár még jobban.”

Az albumról a Wicked és a Break Out után most a Silent Thunder tesztelhető, méghozzá klippel együtt.

Legutóbbi hozzászólások