Road – Vége az első felvonásnak, folytatódik a jubileumi turné

írta Hard Rock Magazin | 2019.04.17.

Hazai pályán, Gyöngyösön zárta jubileumi koncertsorozatának első részét a Road. A minden várakozást felülmúló 12 várost érintő ’Akusztik & Metal’ névre keresztelt turné érdekessége az volt, hogy valamennyi városban dupla előadást tartott az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara. A koncertek első felében egy különleges akusztikus műsorral, majd egy igazi zúzós metalprogrammal tették teljessé a jubileumi estéket.

 

 

„Minden túlzás nélkül, eddigi életünk legnagyobb szabású, legmerészebb, legizgalmasabb turnéján vagyunk túl! – összegezte a zenekar az elmúlt heteket. – Tényleg imádtuk az egészet Onnantól-Eddig!”

A 15 éves jubileumi Road ’Akusztik&Metal’ duplakoncertes tavaszi turné a pécsi E78-ban indult és szombaton stílusosan a zenekar szülőföldjén, Heves megyében, a gyöngyösi Sportcsarnokban ért véget. Az évfordulós meglepetéseket nem aprózta el a csapat. A koncertek mellett, rögtön egy turnényitó, visszaemlékezős videóval kísért új dalt is bemutattak Onnantól – Eddig címmel. A tavaszi turné csúcspontja Budapesten volt, ahol három egymást követő napon, három különböző helyszínen, más-más tematikával koncerteztek a 15. születésnap alkalmából.

A Road ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül tartják az egyik legnépszerűbb magyar rock-metal zenekarnak. Ez a különleges dupla ünnepi műsor minden várakozást felülmúló fogadtatásban részesült. Az először 2014-ben, a zenekar tizedik jubileumára készült és bemutatott ’Akusztik&Metal’ turné formabontó volt a maga nemében, ez volt az első teltházas turnéja a zenekarnak, így nem volt kérdés, hogy öt év elteltével, egy felfrissített, ráncfelvarrott, megújult műsorral nyissák meg a 15. évet.

Sajnos rossz hír a rajongóknak, hogy a műsort ebben a formájában, a hétvégén láthatták utoljára színpadon. De természetesen a 15 éves jubileumi sorozatnak közel sincs vége. A Road hamarosan elkezdi a fesztiválszezont, és még idén újabb születésnapi meglepetésekkel készülnek. A 15 éves jubileum legnagyobb eseménye pedig már biztos, hogy a fővárosban várható, szeptember 7-én a Barba Negra Trackben.

"Budapesten, egy fülig érő, igazi, nagy szülinapi koncerttel készülünk szeptember 7-én a Barba Negra Trackben! Lesz majd sok-sok meglepetés, a sosem hallott meg a nagyon ritkán játszott dalok mellett, természetesen elővesszük a legnagyobb kedvenceket is – mondta Molnár Máté, a Road frontembere. – Sőt, több ismerős vendég feltűnik majd mellettünk a színpadon. Ami pedig az őrületes ünneplést illeti, mi egészen biztosan nem csak pezsgőt fogunk durrantani, és aki velünk tart aznap este, annak egy felejthetetlen, látványos, 15 éves jubileumi Road-koncertet ígérünk! Találkozzunk a Trackben, szeptember 7-én!”

Jegyet IDE kattintva válthatsz.

Legutóbbi hozzászólások